2009. január 31., szombat

Pál Ferenc atya előadásai kapcsán feltettem a Hortus Carmelire egy elmezést a tevékenységéről.

Ő ugyanis visszaélve az embereknek azzal a bizalmával, amit a papi és a pszichológusi szerep biztosít a számára, keresztény pszichológiaként olyan dolgokat tanít és tesz, amelyek alapjaiban sértik a keresztény hitet. Mivel ezt nem nyíltan teszi, hanem rafinált pszichológiai trükkökkel ügyesen leplezi magát, rendkívül veszélyes mindazok számára, akik jóhiszeműen, de kellő felkészültség nélkül meghallgatják az előadásait és különösen azok számára, akik keresztény pszichológusként vagy lelkivezetőként fordulnak hozzá.

Ezért szeretnék mindenkit megkérni, hogy olvassa el a róla készült elemzést és küldje el másoknak is, különösen olyanoknak - szülőknek, pedagógusoknak, papoknak - akikre fiatalok vannak bízva.

Kérem, hogy imádkozzatok érte és mindazokért, akiket, kapcsolatba kerülvén velük, veszélyeztethet. Isten áldjon meg mindenkit ezért!

Tegnap a ferenceseknél voltam gyónni, szenteltvízért és misét kérni. Nehézségi sorrendben csináltam, tehát először gyónni mentem. Közben azonban a pár perccel előbb még ott sürgölődő sekrestyés eltűnt. Nem baj, gondoltam, amíg megjön, elintézem a szenteltvizet. Megcsináltam, de sehol senki. Eszembe jutott, hogy múltkor pont ő mondta, hogy ebben az órában soha nem szokott a sekrestyébe jönni senki. Biztos elment valami egyebet intézni. Ki tudja mikor ér vissza. Nekem azonban egyáltalán nem volt időm arra, hogy rá várakozzak. Imádkozni kezdtem: Uram, nem lehetne, hogy most gyorsan visszajöjjön? Lehetett. Megfordultam és éppen belépett a folyosóra.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Teljesített kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Kisfiam vesemedence-tágulata eltűnt. Köszönöm szépen mindenkinek az imát.

Imaszándékok 2009. február 2 - 8.:

Sos kérések
február 2.:
- Kedves Kata, kérek szépen imát édesanyámért, akinek holnap szürkehályogot mûtenek a szemérõl. Köszönöm. Isten áldjon.
február 4.:
- Egy betegért, akinek összeomlott a vérkeringése. Köszönöm.
február 5.:
- Nóráért, aki rákgyanús. Köszönöm.
február 7.:
- Egy influenzás betegért, aki egyre rosszabbul van.
február 8.:
- A férjem 17.30-kor repül Belgiumba, holnap este jön haza. Légy szíves imádkozzatok érte, amúgy is fél a repüléstől. Köszönöm
- Sos imát szeretnék kérni. Holnap újra műtenek engem, kérlek imádkozzatok, hogy sikeres legyen, valamint imádkozzatok a betegtársaimért is, hogy meggyógyuljanak. Köszönöm.

(Aki két hétre kért szándékot, azé két hétig lesz fenn!)

- Dédikém megkereszteléséért és gyógyulásáért.
- Anita megtéréséért.
- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Hogy sikerüljön a munkakör váltás ha ez Isten akarata
- Hogy jól át tudjam adni Istennek a bajainkat.
- Hogy fiam képes és hajlandó legyen megosztani velem a problémáit és én megfelelően tudjak reagálni.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan ki tudjunk evickélni. Köszönöm a segítséget.
- Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Hogy minden családtag normális napirendet tartson és kényelmesen, időben odaérjünk a dolgainkra.
- Hogy találjunk a közelünkben egy alapos, normális áron dolgozó fogorvost.
- Fiamért akinek magatartása miatt gondjai vannak az iskolában.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya, aki végre talált képességeinek megfelő munkát, munkahelyén helyt tudjon állni és főnökei, beosztottai készségesen együttműködjenek vele. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy súlyosan beteg osztrák barátom felgyógyuljon. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy 2009-ben olyan állást találjak, ami minden érintett számára a legmegfelelőbb. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb ingatlant a legmegfelelőbb áron és az adásvételt minden érintett elősegítse, hogy az problémamentesen, gyorsan lezajlódjon. Nagyon köszönöm.
- Egy idős néniért kérek imát, hogy izületi fájdalmai csökkenjenek. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat Árminért, egy lélegeztetőgépre kapcsolt kisfiú gyógyulásáért. Köszönöm.
- Kérek szépen imát azért, hogy fiam életgyónást végezzen, szakítson szentségtörő életével, és az Úr meggyógyítsa mindazokat a leki sebeket amelyek őt ide juttatták, hogy mogorva-zárkózottá változott, számítógéptől és egy-két embertől teljesen függővé lett. Köszönöm.
-Visszereim az egész testemben nagyon rossz állapotban vannak, kérek imát a gyógyulásért és gyerekeimért is akik örökölték ezt a hajlamot.
- Kérek imát fiamért, hogy tudjon és akarjon a mindennapi élet elvárásainak megfelelni, és ne romoljon el minden ami jó közöttünk.
- Hogy kislányom immunrendszere megerősödjön, mert így legyőzheti az allergiát.
- Hogy családomban minden kapcsolat az elfogadó szeret alapján működjön.
- Az otthonunkra irányuló gonosz hatás megszűnjön.
- Kérek szépen imát négy rákos beteg kolléganőm és egy barátnőm gyógyulásáért.
- Két munkanélkülinek munkáért és mindenkinek lelkierőért. Köszönöm!
- Unokahúgom anorexiából való gyógyulásáért, megtéréséért.
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Gondviselő Atyánk vigyázzon rá. Rokonai ne éljenek vissza a helyzetével; tudjon jól dönteni.
- Lelki beteg szomszédaim gyógyulásáért kérek szépen imát.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Öt fiatal házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Lakáshitelünket egy kedvezőbb konstrukcióra akartuk cserélni, a jelenlegi krízis azonban kettétörte ezt a tervünket. Kérünk szépen imát, hogy ha lehet, valamikor mégis sikerüljön.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostohaanyja ne tegye tönkre az életét. Találjon társat és boldog családban éljen.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem családjáért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy kertünk növényei egészségesen fejlődjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Egy nem túl vallásos családért kérek imát. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Elhunyt szomszédom lelki üdvéért és családja megtéréséért kérek szépen imát.
- Hogy tanítványom és családja rátaláljon az élő hitre.
- Hogy a macskánknak legyen esze, és ne mászkáljon át a szomszédba, ahol németjuhászt tartanak.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, nyugalmáért.
- Lelki nyugalomért; hogy meg tudjak szabadulni félelmeimtől és aggályaimtól, ne stresszeljek.
- Hogy családunkat elkerülje az influenza; ne betegedjünk meg a hideg hónapokban sem.
- Apósomért, hogy jól viselje az egyedüllétet; és ne rosszabodjanak reumatikus bántalmai.
- Nagyobb türelemért; optimizmusért.
- Keresztmamám boldog időskoráért.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Azért szeretnék imát kérni, hogy férjem munkahelyi projektjei jól menjenek. Köszönöm.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Egy fiatal édesanya gyógyulásáért, akit mellrákkal műtöttek.
- Egy elhunyt barátunk lelki üdvéért és családjáért kérek szépen imát.
- Egy idős házaspár lelki nyugalmáért.
- Zsoltért és Péterért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Egyik szomszédunk árulja a házát. Azért kérek imát, hogy ha lehet, jó szomszédokat kapjunk.
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Ha Isten jónak tartja, küldjön nekem pácienseket.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Egy barátnőnkért, hogy ne szakadjon el Istentől, hanem visszatérjen Hozzá és Rá bízza az életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy közösen meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat, s hogy a házukkal kapcsolatos gondjaikat meg tudják oldani.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy Ildikó megtérjen.
- Hogy kutyáink az összes betegségeikből meggyógyuljanak.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Kérem nagyon imádkozzatok egy keresztényért, aki a new age függésébe került, hogy teljesen felszámolja a newages kötődéseit és visszatérjen Istenhez.
- Hogy barátaink gyorsan és jól, családi veszekedések nélkül el tudják adni a lakásukat.
- Hogy Gyurinak sikerüljön ebben a tanévben megszereznie a diplomáját.
- Hogy Péternek rendeződjenek a magánéleti és munkahelyi problémái.
- Hogy Jannak sikerüljön rendeznie és megújítania az életét és hogy ebben úgy tudjak neki segíteni, hogy teljes mértékben Isten eszköze legyek.
- Hogy az újonnan kezdett munkáinkban jól haladjunk.
- Hogy a vállalkozásunk jól beinduljon.
- Hogy a háztartási munkákban utol tudjam érni magam.
- Hogy a tervezett bútorépítéseket és lakásrendezést jól meg tudjuk csinálni.
- Marikáért és Andrásért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy Tündééknek sikerüljön pszichológust vagy lelkészt találni.
- Hogy az örökségi ügyem minden baj nélkül, jól lerendeződjön.
- Hogy Zsuzsa és a családtagjai megszabaduljanak a gonosz minden befolyása alól, megtérjenek és kérünk nekik minden segítséget, hogy a bajaikból hamarosan kijussanak.
- Hogy József felismerje, hogy be akarják őt csapni és ezt meglátva visszatérjen a helyes útra.
- Hogy Isten szabadítsa ki Máriát a gonosz hatalma alól és addig is amíg ez meg nem történik, kérjük, hogy korlátozza őt a rosszban.
- Hogy apám megtérjen mielőtt meghal.
- Hogy ne legyen semmilyen nagy kiadásunk.
- Hogy Ani, aki negyven év munkaviszony után 35000 forint nyugdíjat kapott, meg tudja valahogy oldani a megélhetését.
- Hogy Pistiék cége behozza a tél eleji veszteségeket.
- Borinak sikerüljön megcsinálni a diplomához szükséges nyelvvizsgát.
- Hogy Eminek rendeződjön az élete.
- Hogy Nóra magára találjon és hogy sikerüljön megtanulnia németül.
- Hogy Nórának sikerüljön bejutnia az orvosi egyetemre.
- Hogy Sophinak sikerüljenek a vizsgái és belsőleg megerősödjön és megszabaduljon a szorongásaitól.
- Hogy Vilma és Bandi sikeresen be tudják indítani az éttermüket és hogy ez a vállalkozásuk hosszú távon is jól sikerüljön.
- Hogy az ősszel ültetett bogyós gyümölcsök jól meginduljanak és a Cido japánbirs magához térjen, megmaradjon és szép, jól termő bokorrá fejlődjön.
- Hogy egy fiatal lánynak sikerüljön megoldani a kapcsolati és hivatásbeli problémáit.
- Hogy a papám februári szemműtéte jól sikerüljön.
- Katona atyáért. Ha Isten haza akarja hívni, akkor jól felkészülve, Vele teljes egységre eljutva haljon meg. Ha itthagyja még köztünk, akkor minél hamarébb felgyógyuljon.
- Hogy Dodót a számára legjobb középiskolába vegyék fel.
- Hogy bonyolult lakás eladási és vásárlási ügyünk a legjobban sikerüljön.

2009. január 24., szombat

Dodó, a barátaink lánya, ezen a héten pénteken felvételizett egy speciális középiskolába. Nehéz volt neki iskolát keresni, de a végén úgy tûnt, hogy sikerült egy igazán jót találni. Dodónak nem való egy átlagos középiskola, ezért nagyon fontos felvegyék ide.

A barátainkkal megbeszéltük, hogy péntek reggel körbeküldök egy sos ima kérést érte. Megállapodtunk, hogy péntek reggel felhívnak. Mivel a barátaink, ha azt mondják, hogy felhívnak, akkor biztos telefonálnak, én egy ilyen ügyrõl normális esetben elfelejtkezek. Most azonban nagyon fontos volt nekem, hogy Dodónak sikerüljön a felvételi és ezért rögtön a beszélgetés után azt kértem, hogy Uram, semmiképpen se feledkezzek meg errõl.

Péntek reggel ahogy kinyitottam a szemem, rögtön Dodó jutott eszembe. Reggel kilencig nem hívtak a barátaink, nekem viszont - szokásom ellenére - az összes reggeli dolog közben a fejelmben volt, hogy Dodóért imát kell kérni. Így aztán kilen körül telefonáltam nekik, hogy akkor kérjük az imát. Gyorsan megfogalmazták a kérést és én még jó idõben szét tudtam küldeni azt.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Teljesített kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Múlt szombaton imádkoztunk egy vizsgázóért. Hat egyetemi vizsgát kellett letennie aznap. Mind a hat sikerült! Hála legyen Istennek! Nagyon köszönjük az imáitokat.

- Én E.T. apukája vagyok, most fejeződött be T. műtétje, kivették neki a két és fél évvel ezelőtti balesete következtében a légcsőszűkülete miatt behelyezett T-stentet. Kérem, hogy adjunk hálát Istennek, hogy a műtét sikeres volt, és egyben imádkozzunk, hogy ne szűküljön be újra a légcsöve és ne kelljen újabb műtéten átesnie. Köszönöm szépen.

- Az elsõ mûtétem sikeres volt. Kérlek imádkozzatok, hogy a légcsövem jó állapotban maradjon és a következõ két mûtétem is sikeres legyen. Köszönöm.

Imaszándékok 2009 január 26 - február 1.:

Sos kérés
január 28.:
- Kétéves kislányért és az anyukájáért. A kislány fel nem ismert betegség miatt majdnem meghalt. Kérünk imát, hogy rendben menjen a kivizsgálás és sikerüljön a kezelés. Köszönjük.
január 29.:
- Kérlek, imádkozzatok egészségemért, a Jóistenhez, mert az elkövetkezõ egy hónapban dõl el, hogy meggyógyul-e a légcsövem. Nagyon köszönöm.
- Sos imát szeretnék kérni azért, hogy a barátnõm, Enikõ, hétvégéig meggyógyuljon. Imáitokat Isten fizesse meg. Köszönöm.
- Nagyon imádkozzatok, hogy egy new age-ból most kikerült lány ne kerüljön vissza a gonosz hatalma alá. Köszönöm.

- Dédikém megkereszteléséért és gyógyulásáért.
- Anita megtéréséért.
- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Hogy sikerüljön a munkakör váltás ha ez Isten akarata
- Hogy jól át tudjam adni Istennek a bajainkat.
- Hogy fiam képes és hajlandó legyen megosztani velem a problémáit és én megfelelően tudjak reagálni.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan ki tudjunk evickélni. Köszönöm a segítséget.
- Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Hogy minden családtag normális napirendet tartson és kényelmesen, időben odaérjünk a dolgainkra.
- Hogy találjunk a közelünkben egy alapos, normális áron dolgozó fogorvost.
- Fiamért akinek magatartása miatt gondjai vannak az iskolában.

- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya, aki végre talált képességeinek megfelő munkát, munkahelyén helyt tudjon állni és főnökei, beosztottai készségesen együttműködjenek vele. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy súlyosan beteg osztrák barátom felgyógyuljon. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy 2009-ben olyan állást találjak, ami minden érintett számára a legmegfelelőbb. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb ingatlant a legmegfelelőbb áron és az adásvételt minden érintett elősegítse, hogy az problémamentesen, gyorsan lezajlódjon. Nagyon köszönöm.
- Egy idős néniért kérek imát, hogy izületi fájdalmai csökkenjenek. Nagyon köszönöm.
- Egy Alzheimer kóros betegért kérek imát, hogy állapota javuljon. Köszönöm.
- Kérem imáitokat Árminért, egy lélegeztetőgépre kapcsolt kisfiú gyógyulásáért. Köszönöm.
- Kérek szépen imát egy rákos betegért és barátnőm gyógyulásáért! Köszönöm!
- Kérlek benneteket, hogy továbbra is imádkozzatok lányomért Ágnesért, hogy a Jóisten minél hamarabb ajándékozza meg egy egészséges gyermekkel. Az első kisbabáját magzati korban elveszítette. Köszönöm
-A bátyám és a többi családtagom megtéréséért,megszabadulásáért.
-Az édesanyám tudjon a pszichiáterrel találkozni és sikeres legyen terápia.
-A férjem és a családja ismerje fel a helyzetét és tudjon Istenhez kiáltani
-Semmi ne akadályozza meg a segítő beszélgetésen való részvételemet
-A faluban élők függőségeikből való megszabadulásáért és hívő közösség kialakulásáért,békességért,továbbá a polgármesterért és a papért,hogy Isten szerinti vezetők legyenek
-Egy jó asztalosért, aki gyorsan tud dolgozni és méltányos munkadíjat kér.
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Gondviselő Atyánk vigyázzon rá. Rokonai ne éljenek vissza a helyzetével; tudjon jól dönteni.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Öt fiatal házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Lakáshitelünket egy kedvezőbb konstrukcióra akartuk cserélni, a jelenlegi krízis azonban kettétörte ezt a tervünket. Kérünk szépen imát, hogy ha lehet, valamikor mégis sikerüljön.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostohaanyja ne tegye tönkre az életét. Találjon társat és boldog családban éljen.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem családjáért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy kertünk növényei egészségesen fejlődjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Egy nem túl vallásos családért kérek imát. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Beteg szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát!
- Hogy tanítványom és családja rátaláljon az élő hitre.
- Hogy a macskánknak legyen esze, és ne mászkáljon át a szomszédba, ahol németjuhászt tartanak.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, nyugalmáért.
- Lelki nyugalomért; hogy meg tudjak szabadulni félelmeimtől és aggályaimtól, ne stresszeljek.
- Hogy családunkat elkerülje az influenza; ne betegedjünk meg a hideg hónapokban sem.
- Apósomért, hogy jól viselje az egyedüllétet; és ne rosszabodjanak reumatikus bántalmai.
- Hogy kisfiamnak a következő kontrollvizsgálatig megszűnjön a vesemedence-tágulata.
- Nagyobb türelemért; optimizmusért.
- Keresztmamám boldog időskoráért.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Azért szeretnék imát kérni, hogy férjem munkahelyi projektjei jól menjenek. Köszönöm.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Egy fiatal édesanya gyógyulásáért, akit mellrákkal műtöttek.
- Egy elhunyt barátunk lelki üdvéért és családjáért kérek szépen imát.
- Egy idős házaspár lelki nyugalmáért.
- Zsoltért és Péterért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Egyik szomszédunk árulja a házát. Azért kérek imát, hogy ha lehet, jó szomszédokat kapjunk.
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Ha Isten jónak tartja, küldjön nekem pácienseket.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Egy barátnőnkért, hogy ne szakadjon el Istentől, hanem visszatérjen Hozzá és Rá bízza az életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy közösen meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat, s hogy a házukkal kapcsolatos gondjaikat meg tudják oldani.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy Ildikó megtérjen.
- Hogy kutyáink az összes betegségeikből meggyógyuljanak.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Kérem nagyon imádkozzatok egy keresztényért, aki a new age függésébe került, hogy teljesen felszámolja a newages kötődéseit és visszatérjen Istenhez.
- Hogy barátaink gyorsan és jól, családi veszekedések nélkül el tudják adni a lakásukat.
- Hogy Gyurinak sikerüljön ebben a tanévben megszereznie a diplomáját.
- Hogy Péternek rendeződjenek a magánéleti és munkahelyi problémái.
- Hogy Jannak sikerüljön rendeznie és megújítania az életét és hogy ebben úgy tudjak neki segíteni, hogy teljes mértékben Isten eszköze legyek.
- Hogy az újonnan kezdett munkáinkban jól haladjunk.
- Hogy a vállalkozásunk jól beinduljon.
- Hogy a háztartási munkákban utol tudjam érni magam.
- Hogy a tervezett bútorépítéseket és lakásrendezést jól meg tudjuk csinálni.
- Marikáért és Andrásért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy Tündééknek sikerüljön pszichológust vagy lelkészt találni.
- Hogy az örökségi ügyem minden baj nélkül, jól lerendeződjön.
- Hogy Zsuzsa és a családtagjai megszabaduljanak a gonosz minden befolyása alól, megtérjenek és kérünk nekik minden segítséget, hogy a bajaikból hamarosan kijussanak.
- Hogy József felismerje, hogy be akarják őt csapni és ezt meglátva visszatérjen a helyes útra.
- Hogy Isten szabadítsa ki Máriát a gonosz hatalma alól és addig is amíg ez meg nem történik, kérjük, hogy korlátozza őt a rosszban.
- Hogy apám megtérjen mielőtt meghal.
- Hogy ne legyen semmilyen nagy kiadásunk.
- Hogy Ani, aki negyven év munkaviszony után 35000 forint nyugdíjat kapott, meg tudja valahogy oldani a megélhetését.
- Hogy Pistiék cége behozza a tél eleji veszteségeket.
- Borinak sikerüljön megcsinálni a diplomához szükséges nyelvvizsgát.
- Hogy Eminek rendeződjön az élete.
- Hogy Nóra magára találjon és hogy sikerüljön megtanulnia németül.
- Hogy Nórának sikerüljön bejutnia az orvosi egyetemre.
- Hogy Sophinak sikerüljenek a vizsgái és belsőleg megerősödjön és megszabaduljon a szorongásaitól.
- Hogy Vilma és Bandi sikeresen be tudják indítani az éttermüket és hogy ez a vállalkozásuk hosszú távon is jól sikerüljön.
- Hogy az ősszel ültetett bogyós gyümölcsök jól meginduljanak és a Cido japánbirs magához térjen, megmaradjon és szép, jól termő bokorrá fejlődjön.
- Hogy egy fiatal lánynak sikerüljön megoldani a kapcsolati és hivatásbeli problémáit.
- Hogy a papám februári szemműtéte jól sikerüljön.
- Katona atya teljes gyógyulásáért.
- Hogy Dodót a számára legjobb középiskolába vegyék fel.
- Hogy bonyolult lakás eladási és vásárlási ügyünk a legjobban sikerüljön

2009. január 17., szombat

Ma takarítani kellett volna, azonban nem voltam jól. De nem voltam jól múlt héten sem és két hete sem. Úgyhogy ma már tényleg nagyon kellett volna takarítani.Imádkoztam. Isten megadta az erõt. Megcsináltam.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Teljesített kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Most kaptunk visszajelzést egy régebbi sos imáról: Egy műtét előtt álló kisfiúért kért az édesapja imát, s a műtét jól sikerült. Nagyon köszönjük Istennek. Köszönjük nektek az imát.

- Nagyon köszönöm imáitok meghallgatásra találtak, túl vagyok a műtéten és hála Istennek jól vagyok.

- Katona atyát a szívrohamok után megműtötték és jobban van. Hála Istennek! Köszönjük mindenkinek az imát.

Imaszándékok 2009 január 19 - 25.:

Sos kérés január 23.: Dodó ma délután írja a gimnáziumi felvételit. Nagyon fontos lenne, hogy jól sikerüljön és oda nyerjen felvételt, ahova szeretné. Imádkozzatok érte. Köszönöm.

- - Dédikém megkereszteléséért és gyógyulásáért.
- Anita megtéréséért.
- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Hogy a családtagjaim megtérjenek.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya, aki végre talált képességeinek megfelő munkát, munkahelyén helyt tudjon állni és főnökei, beosztottai készségesen együttműködjenek vele. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy súlyosan beteg osztrák barátom felgyógyuljon. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy 2009-ben olyan állást találjak, ami minden érintett számára a legmegfelelőbb. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb ingatlant a legmegfelelőbb áron és az adásvételt minden érintett elősegítse, hogy az problémamentesen, gyorsan lezajlódjon. Nagyon köszönöm.
- Egy idős néniért kérek imát, hogy izületi fájdalmai csökkenjenek. Nagyon köszönöm.
- Egy Alzheimer kóros betegért kérek imát, hogy állapota javuljon. Köszönöm.
- Kérem imáitokat Árminért, egy lélegeztetőgépre kapcsolt kisfiú gyógyulásáért. Köszönöm.
- Hogy sikerüljön a munkakör váltás ha ez Isten akarata
- Hogy jól át tudjam adni Istennek a bajainkat.
- Hogy fiam képes és hajlandó legyen megosztani velem a problémáit és én megfelelően tudjak reagálni.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan ki tudjunk evickélni. Köszönöm a segítséget.
- Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Hogy minden családtag normális napirendet tartson és kényelmesen, időben odaérjünk a dolgainkra.
- Hogy találjunk a közelünkben egy alapos, normális áron dolgozó fogorvost.
- Fiamért akinek magatartása miatt gondjai vannak az iskolában.
- Hétfőn kórházba kell befeküdnöm, és eldől, hogy hosszú évek utána újra egészséges leszek-e. Kérlek imádkozzatok gyógyulásomért. Köszönöm.
- Kérlek imádkozzatok, hogy új kapcsolatomat mindenki elfogadja. Köszönöm.
- Kérlek imádkozzatok, hogy munkahelyemen az új főnökömnek és magamnak bizonyítani tudjak. Köszönöm.
- Kérem imádkozzatok megtérésemért. Nagyon köszönöm!
- Kérem, imádkozzatok egy fiatalon meghalt lányért, hogy eljusson Istenhez, valamint vigaszért gyászoló férjének és családjának. Köszönöm!
- Kérem imádkozzatok, hogy gyermekem lehessen. Köszönöm!
Kérem imádkozzatok, hogy férjem találjon megbízható állást, vagy rendeződjön a jelenlegi. Köszönöm!
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Gondviselő Atyánk vigyázzon rá. Rokonai ne éljenek vissza a helyzetével; tudjon jól dönteni.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Öt fiatal házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Lakáshitelünket egy kedvezőbb konstrukcióra akartuk cserélni, a jelenlegi krízis azonban kettétörte ezt a tervünket. Kérünk szépen imát, hogy ha lehet, valamikor mégis sikerüljön.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostohaanyja ne tegye tönkre az életét. Találjon társat és boldog családban éljen.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem családjáért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy kertünk növényei egészségesen fejlődjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Egy nem túl vallásos családért kérek imát. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Beteg szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát!
- Hogy tanítványom és családja rátaláljon az élő hitre.
- Hogy a macskánknak legyen esze, és ne mászkáljon át a szomszédba, ahol németjuhászt tartanak.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, nyugalmáért.
- Lelki nyugalomért; hogy meg tudjak szabadulni félelmeimtől és aggályaimtól, ne stresszeljek.
- Hogy családunkat elkerülje az influenza; ne betegedjünk meg a hideg hónapokban sem.
- Apósomért, hogy jól viselje az egyedüllétet; és ne rosszabodjanak reumatikus bántalmai.
- Hogy kisfiamnak a következő kontrollvizsgálatig megszűnjön a vesemedence-tágulata.
- Nagyobb türelemért; optimizmusért.
- Keresztmamám boldog időskoráért.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Azért szeretnék imát kérni, hogy férjem munkahelyi projektjei jól menjenek. Köszönöm.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Egy fiatal édesanya gyógyulásáért, akit mellrákkal műtöttek.
- Egy elhunyt barátunk lelki üdvéért és családjáért kérek szépen imát.
- Egy idős házaspár lelki nyugalmáért.
- Zsoltért és Péterért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Ha Isten jónak tartja, küldjön nekem pácienseket.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Egy barátnőnkért, hogy ne szakadjon el Istentől, hanem visszatérjen Hozzá és Rá bízza az életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy közösen meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat, s hogy a házukkal kapcsolatos gondjaikat meg tudják oldani.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy Ildikó megtérjen.
- Hogy kutyáink az összes betegségeikből meggyógyuljanak.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Kérem nagyon imádkozzatok egy keresztényért, aki a new age függésébe került, hogy teljesen felszámolja a newages kötődéseit és visszatérjen Istenhez.
- Hogy barátaink gyorsan és jól, családi veszekedések nélkül el tudják adni a lakásukat.
- Hogy Gyurinak sikerüljön ebben a tanévben megszereznie a diplomáját.
- Hogy Péternek rendeződjenek a magánéleti és munkahelyi problémái.
- Hogy Jannak sikerüljön rendeznie és megújítania az életét és hogy ebben úgy tudjak neki segíteni, hogy teljes mértékben Isten eszköze legyek.
- Hogy az újonnan kezdett munkáinkban jól haladjunk.
- Hogy a vállalkozásunk jól beinduljon.
- Hogy a háztartási munkákban utol tudjam érni magam.
- Hogy a tervezett bútorépítéseket és lakásrendezést jól meg tudjuk csinálni.
- Marikáért és Andrásért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy Tündééknek sikerüljön pszichológust vagy lelkészt találni.
- Hogy az örökségi ügyem minden baj nélkül, jól lerendeződjön.
- Hogy Zsuzsa és a családtagjai megszabaduljanak a gonosz minden befolyása alól, megtérjenek és kérünk nekik minden segítséget, hogy a bajaikból hamarosan kijussanak.
- Hogy József felismerje, hogy be akarják őt csapni és ezt meglátva visszatérjen a helyes útra.
- Hogy Isten szabadítsa ki Máriát a gonosz hatalma alól és addig is amíg ez meg nem történik, kérjük, hogy korlátozza őt a rosszban.
- Hogy apám megtérjen mielőtt meghal.
- Hogy ne legyen semmilyen nagy kiadásunk.
- Hogy Ani, aki negyven év munkaviszony után 35000 forint nyugdíjat kapott, meg tudja valahogy oldani a megélhetését.
- Hogy Pistiék cége behozza a tél eleji veszteségeket.
- Borinak sikerüljön megcsinálni a diplomához szükséges nyelvvizsgát.
- Hogy Eminek rendeződjön az élete.
- Hogy Nóra magára találjon és hogy sikerüljön megtanulnia németül.
- Hogy Nórának sikerüljön bejutnia az orvosi egyetemre.
- Hogy Sophinak sikerüljenek a vizsgái és belsőleg megerősödjön és megszabaduljon a szorongásaitól.
- Hogy Vilma és Bandi sikeresen be tudják indítani az éttermüket és hogy ez a vállalkozásuk hosszú távon is jól sikerüljön.
- Hogy az ősszel ültetett bogyós gyümölcsök jól meginduljanak és a Cido japánbirs magához térjen, megmaradjon és szép, jól termő bokorrá fejlődjön.
- Hogy egy fiatal lánynak sikerüljön megoldani a kapcsolati és hivatásbeli problémáit.
- Hogy a papám februári szemműtéte jól sikerüljön.
- Katona atya teljes gyógyulásáért.
- A falubeli emberek megtéréséért, a gonosztól való szabadulásukért.
- A családtagjaim megtéréséért, testi-lelki gyógyulásukért.
- Édesanyám és a pszichiáter együttműködéséért, nekem a segítő beszélgetések eredményességéért kérnék imatámogatást.Köszönöm.

2009. január 10., szombat

Ma délután raktuk fel a kert 2008-as képeit a Hortus Carmelire. Mikor Tamás szinte mindennel készen volt, belenéztünk a képekbe és láttuk, hogy szinte az összes képen van valami torzulás. Egy ilyen hibát megtalálni órákig is eltarthat. Én éppen a három órás irgalmasság rózsafüzérbe kezdtem bele. Rögtön hozátettem, hogy sikerüljön ezt a hibát gyorsan megjavítani. Nemsokára Tamás nekikezdett és egy perc alatt megtalálta és kijavította a hibát.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Teljesített kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Tavasz óta imádkozunk egy rákos betegért, akiről akkor egy hozzá közel álló orvos azt mondta, hogy igyekezzünk gyorsan meglátogatni, mert két hét múlva már nem biztos, hogy életben lesz. Azonnal felraktam őt a kérések közé. Most találkozott vele egy barátunk és azt mondta, hogy kitűnő állapotbanv an, dolgozni tud, autót vezet. Nagyon-nagyon köszönjük Istennek ezt a csodát és mindannyiótoknak köszönjük az imát.

- Sikertörténet: Imáink meghallgatásra talátak. Az a gyerekeit egyedül nevelő édesanya, akiért hónapok óta imádkozunk, hogy találjon megfelő munkát, január 5-e óta dolgozik. Továbbra is kérem imáitokat, hogy munkahelyén helyt tudjon állni és főnökei, beosztottai együttműködőek legyenek vele. Nagyon köszönöm.

Imaszándékok 2009 január 12 - 18.:

Sos kérések:
január 13.:
- Szeretném megköszönni a fiamért mondott eredményes imáitokat, most magamért kérnék imát, mert holnap reggel műtenek. Köszönöm.
- Egy holnapi sérvműtét sikeréért kérek imát. Köszönöm.
- Egy édesanyáért, aki tegnap a szüléskor majdnem elvérzett és a besárgult babájáért kérnék imát. Köszönöm.
- Katona István atya ma két szívrohamot kapott. Érte. Köszönöm.
január 14.:
- Másfél év GYED után a héten újra dolgozni kezdtem. Kérném imáitokat, hogy kislányom megnyugodjon, én pedig hamar visszataláljak a régi kerékvágásba. Köszönöm.
január 16.:
- Krisztina ma több tárgyból is vizsgázik. A vizsgák sikerességéért kérem szépen imádkozzatok!
január 17.:
- Kérek szépen imát egy súlyos állapotban lévő beteg gyógyulásáért és egy békétlen helyzet békés megoldásáért. Köszönöm.

- Dédikém megkereszteléséért és gyógyulásáért.
- Anita megtéréséért.
- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya, akinek munkahelyét felszámolták és önhibáján kívül megszűnt a munkaviszonya, találjon olyan képességeinek megfelelő állást, amiből ki tudja fizetni számláit és megfelelő szintű megélhetést tud biztosítani családja számára. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy súlyosan beteg osztrák barátom felgyógyuljon. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy 2009-ben olyan állást találjak, ami minden érintett számára a legmegfelelőbb. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb ingatlant a legmegfelelőbb áron és az adásvételt minden érintett elősegítse, hogy az problémamentesen, gyorsan lezajlódjon. Nagyon köszönöm.
- Egy idős néniért kérek imát, hogy izületi fájdalmai csökkenjenek. Nagyon köszönöm.
- Egy Alzheimer kóros betegért kérek imát, hogy állapota javuljon. Köszönöm.
- Kérem imáitokat Árminért, egy lélegeztetőgépre kapcsolt kisfiú gyógyulásáért. Köszönöm.
-Kérlek imádkozzatok azért, hogy új barátnőm édesanyja és az én rokoni és ismerősi köröm is, el tudja fogadni a mi kapcsolatunkat. Köszönöm.
- Lehetséged, hogy januárban végleg ki lehet venni a T-Stant-emet.Kérlek imádkozzatok a Jó Istenhez, hogy meghallgatásra találjon könyörgésem és újra egészségesen élhessek.Köszönöm.
- Azért kérem imáitokat, hogy barátnőm édesannyával közös nevezőre tudjunk jutni és boldogan élhessünk együtt szeretetben. Köszönöm.
- Imakéréssel fordulok hozzátok.82 éves az édesanyám, sokféle egészségügyi problémával.Ami az egyik legrosszabb, hogy sokszor depressziós, de ugyanakkor nagyon agresszív és makacs. Egyedül él. Szüksége van egy jó pszichiáterre, mert az az egy, aki a városban van, évek óta nem is látta, nem is tudja, hogy már egy féléve nem is szedi az antidepresszánst.Igaz, addig is sokszor elfelejtette, vagy nem is volt felírva neki.Szüksége volna pszichológusi beszélgetésekre is, mert felénk nem nyitott és engem nem is fogad el.Jobb neki ahogy a bátyám viselkedik vele, mert ő nem kérdez semmit tőle. Köszönöm szépen.
- Kérlek benneteket imádkozzatok lányomért Ágnesért, hogy a Jó Isten minél hamarabb áldja meg egészséges gyermekekkel!
- Kérem imádkozzatok megtérésemért. Nagyon köszönöm!
- Kérem, imádkozzatok egy fiatalon meghalt lányért, hogy eljusson Istenhez, valamint vígaszért gyászoló férjének és családjának. Köszönöm!
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Gondviselő Atyánk vigyázzon rá. Rokonai ne éljenek vissza a helyzetével; tudjon jól dönteni.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Két házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Lakáshitelünket egy kedvezőbb konstrukcióra akartuk cserélni, a jelenlegi krízis azonban kettétörte ezt a tervünket. Kérünk szépen imát, hogy ha lehet, valamikor mégis sikerüljön.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostohaanyja ne tegye tönkre az életét. Találjon társat és boldog családban éljen.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem családjáért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy kertünk növényei egészségesen fejlődjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Egy nem túl vallásos családért kérek imát. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Beteg szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát!
- Hogy tanítványom és családja rátaláljon az élő hitre.
- Hogy a macskánknak legyen esze, és ne mászkáljon át a szomszédba, ahol németjuhászt tartanak.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, nyugalmáért.
- Lelki nyugalomért; hogy meg tudjak szabadulni félelmeimtől és aggályaimtól, ne stresszeljek.
- Hogy családunkat elkerülje az influenza; ne betegedjünk meg a hideg hónapokban sem.
- Apósomért, hogy jól viselje az egyedüllétet; és ne rosszabodjanak reumatikus bántalmai.
- Hogy kisfiamnak a következő kontrollvizsgálatig megszűnjön a vesemedence-tágulata.
- Nagyobb türelemért; optimizmusért.
- Keresztmamám boldog időskoráért.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Azért szeretnék imát kérni, hogy férjem munkahelyi projektjei jól menjenek. Köszönöm.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Egy fiatal édesanya gyógyulásáért, akit mellrákkal műtöttek.
- Egy elhunyt barátunk lelki üdvéért és családjáért kérek szépen imát.
- Egy idős házaspár lelki nyugalmáért.
- Zsoltért, hogy ne zárkózzon el a gyermekáldás elől.
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Ha Isten jónak tartja, küldjön nekem pácienseket.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Egy barátnőnkért, hogy ne szakadjon el Istentől, hanem visszatérjen Hozzá és Rá bízza az életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy közösen meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat, s hogy a házukkal kapcsolatos gondjaikat meg tudják oldani.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy Ildikó megtérjen.
- Hogy kutyáink az összes betegségeikből meggyógyuljanak.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Kérem nagyon imádkozzatok egy keresztényért, aki a new age függésébe került, hogy teljesen felszámolja a newages kötődéseit és visszatérjen Istenhez.
- Hogy barátaink gyorsan és jól, családi veszekedések nélkül el tudják adni a lakásukat.
- Hogy Gyurinak sikerüljön ebben a tanévben megszereznie a diplomáját.
- Hogy Péternek rendeződjenek a magánéleti és munkahelyi problémái.
- Hogy Jannak sikerüljön rendeznie és megújítania az életét és hogy ebben úgy tudjak neki segíteni, hogy teljes mértékben Isten eszköze legyek.
- Hogy az újonnan kezdett munkáinkban jól haladjunk.
- Hogy a vállalkozásunk jól beinduljon.
- Hogy a háztartási munkákban utol tudjam érni magam.
- Hogy a tervezett bútorépítéseket és lakásrendezést jól meg tudjuk csinálni.
- Marikáért és Andrásért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy Tündééknek sikerüljön pszichológust vagy lelkészt találni.
- Hogy az örökségi ügyem minden baj nélkül, jól lerendeződjön.
- Hogy Zsuzsa és a családtagjai megszabaduljanak a gonosz minden befolyása alól, megtérjenek és kérünk nekik minden segítséget, hogy a bajaikból hamarosan kijussanak.
- Hogy József felismerje, hogy be akarják őt csapni és ezt meglátva visszatérjen a helyes útra.
- Hogy Isten szabadítsa ki Máriát a gonosz hatalma alól és addig is amíg ez meg nem történik, kérjük, hogy korlátozza őt a rosszban.
- Hogy apám megtérjen mielőtt meghal.
- Hogy ne legyen semmilyen nagy kiadásunk.
- Hogy Ani, aki negyven év munkaviszony után 35000 forint nyugdíjat kapott, meg tudja valahogy oldani a megélhetését.
- Hogy Pistiék cége behozza a tél eleji veszteségeket.
- Borinak sikerüljön megcsinálni a diplomához szükséges nyelvvizsgát.
- Hogy Eminek rendeződjön az élete.
- Hogy Nóra magára találjon és hogy sikerüljön megtanulnia németül.
- Hogy Nórának sikerüljön bejutnia az orvosi egyetemre.
- Hogy Sophinak sikerüljenek a vizsgái és belsőleg megerősödjön és megszabaduljon a szorongásaitól.
- Hogy Vilma és Bandi sikeresen be tudják indítani az éttermüket és hogy ez a vállalkozásuk hosszú távon is jól sikerüljön.
- Hogy az ősszel ültetett bogyós gyümölcsök jól meginduljanak és a Cido japánbirs magához térjen, megmaradjon és szép, jól termő bokorrá fejlődjön.
- Hogy egy fiatal lánynak sikerüljön megoldani a kapcsolati és hivatásbeli problémáit.
- Hogy a papám jövő heti szemműtéte jól sikerüljön.

2009. január 3., szombat

Ebben az évben 217 visszajelzett imameghallgatásunk volt.
- 61 betegségből való gyógyulás vagy az állapot jelentős javulása. Ebből öt olyan rákos beteg van, aki meggyógyult és négy rendkívül súlyos műtét, ami jól sikerült.
- 21 munkákkal vagy feladatokkal kapcsolatos teljesült kérés.
- 21 lelki rendeződés: megtérés, alkoholfüggőségtől vagy new ages kötöttségektől való szabadulás, lelki béke visszaszerzése, másokkal való kibékülés, stb.
- 18 növényekkel és kerttel kapcsolatos teljesített kérés.
- 17 anyagi ügyekben való segítség
- 14 iskolával, vizsgákkal kapcsolatos teljesült kérés.
- 13 jól sikerült pihenés.
- 11 munkahelyi probléma megoldódása.
- 10 szerencsés utazás.
- 10 állatokkal kapcsolatos meghallgatott kérés.
- 7 olyan baba van, akinek a fogantatásához vagy a születéséhez járultunk hozzá az imáinkkal.
- 6 lakással, kölcsönnel kapcsolatos ügyben kaptunk segítséget.
- 8 egyéb visszajelzett imameghallgatásunk volt.

Ezek a számok. Ahogy most végignéztem a kéréseket, újra felidéződtek bennem azok a súlyos, sokszor teljesen kilátástalannak tűnő problémák és Istennek azok a fantasztikus segítségei, amelyek ezek mögött a számok mögött vannak.

DICSŐSÉG ISTENNEK!

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben imádkoznak az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Teljesített kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- A nyáron hosszan imádkoztunk egy rákos betegért, akitől most a következő visszajelzést kaptam:
... jól vagyok,vége a kezelésnek és most már csak ellenőrzésekre kell járnom. Remélem tényleg eltűnt belőlem és csak figyelmeztetés volt, ha van ilyen egyáltalán. Mindenesetre úgy érzem nyitottabb és kicsit odafigyelőbb lettem."
Nagyon köszönjük Isten segítségét! S mindenkinek köszönöm a közbenjárást.

- Valaki az édesanyjáért kért sos imát, majd a következő visszajelzést küldte:
"...az imáitok hatására már másnap sokkal jobban lett, azaz azt mondta a testvérem, hogy nem egyszerűen jobban lett, hanem nagyon jól van! A testvérem van vele, mi csak meglátogattuk, de rettenetesen kétségbe estem a látvány miatt."
Hálásan köszönjük, és az sos imaszolgálat minden tagjának nagyon köszönöm az imát.

- Az elmúlt időben folyamatosan imádkozunk két szenvedélybeteg családtag gyógyulásáért. Az egyikről azt a hírt kaptam, hogy sikerült egy rendezett kapcsolatot kialakítania és abbahagyta az ivást. Nagyon köszönjük Isten segítségét és mindenkinek az imát. Kérem, hogy imádkozzunk még azért, hogy ennek az embernek az élete teljesen rendeződjön és másik családtag is meggyógyuljon.

- Hála Istennek, készen lettem a bútorok festésével. Nagyon nehéz volt, de jobb lett, mint amire számítottam. Nagyon köszönöm az imáitokat.

Imaszándékok 2009 január 5 - 11.:

Sos kérések:
január 6.:
- Kedves Kata, holnap reggel komoly szemműtétet végeznek egy kedves ismerősünkön (55 éves férfi). A műtét sikeréért kérnék imát. Édesanyám pedig kontrollra a tüdőgondozóba. Érte pedig hogy ne legyen baj. Mindketten 8 órára mennek. Köszönöm.
január 7.:
- Kedves Kata, édesanya komoly pszichés problémái miatt sürgős pszichiáteri segítséget igényel. Kérlek hordozzátok imában. Köszönöm.

- Dédikém megkereszteléséért és gyógyulásáért.
- Anita megtéréséért.
- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya, akinek munkahelyét felszámolták és önhibáján kívül megszűnt a munkaviszonya, találjon olyan képességeinek megfelelő állást, amiből ki tudja fizetni számláit és megfelelő szintű megélhetést tud biztosítani családja számára. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy súlyosan beteg osztrák barátom felgyógyuljon. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy 2009-ben olyan állást találjak, ami minden érintett számára a legmegfelelőbb. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb ingatlant a legmegfelelőbb áron és az adásvételt minden érintett elősegítse, hogy az problémamentesen, gyorsan lezajlódjon. Nagyon köszönöm.
- Egy idős néniért kérek imát, hogy izületi fájdalmai csökkenjenek. Nagyon köszönöm.
- Egy Alzheimer kóros betegért kérek imát, hogy állapota javuljon. Köszönöm.
- Kérem imáitokat Árminért, egy lélegeztetőgépre kapcsolt kisfiú gyógyulásáért. Köszönöm.
- Hogy sikerüljön a munkakör váltás ha ez Isten akarata
- Hogy jól át tudjam adni Istennek a bajainkat.
- Hogy fiam képes és hajlandó legyen megosztani velem a problémáit és én megfelelően tudjak reagálni.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan ki tudjunk evickélni. Köszönöm a segítséget.
- Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Hogy minden családtag normális napirendet tartson és kényelmesen, időben odaérjünk a dolgainkra.
- Hogy találjunk a közelünkben egy alapos, normális áron dolgozó fogorvost.
- Fiamért akinek magatartása miatt gondjai vannak az iskolában.
- Kérem imádkozzatok megtérésemért. Nagyon köszönöm!
- Kérlek, hogy támogassatok imában a beteg családtagjaim mentális és testi gyógyulásáért és megtérésükért, továbbá a hitem erősödéséért.
- Kérem továbbá a faluban a kocsma bezárását és az alkoholbeteg foglyok szabadulását, az Evangélium terjedését, hívő közösségek kialakulását és megerősödését. Köszönöm.
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Gondviselő Atyánk vigyázzon rá. Rokonai ne éljenek vissza a helyzetével; tudjon jól dönteni.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Két házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Lakáshitelünket egy kedvezőbb konstrukcióra akartuk cserélni, a jelenlegi krízis azonban kettétörte ezt a tervünket. Kérünk szépen imát, hogy ha lehet, valamikor mégis sikerüljön.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy rákos beteg barátom műtét utáni testi-lelki felépüléséért kérek szépen imát.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostohaanyja ne tegye tönkre az életét. Találjon társat és boldog családban éljen.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem családjáért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy kertünk növényei egészségesen fejlődjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Egy nem túl vallásos családért kérek imát. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Beteg szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát!
- Hogy tanítványom és családja rátaláljon az élő hitre.
- Hogy a macskánknak legyen esze, és ne mászkáljon át a szomszédba, ahol németjuhászt tartanak.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, nyugalmáért.
- Lelki nyugalomért; hogy meg tudjak szabadulni félelmeimtől és aggályaimtól, ne stresszeljek.
- Hogy családunkat elkerülje az influenza; ne betegedjünk meg a hideg hónapokban sem.
- Apósomért, hogy jól viselje az egyedüllétet; és ne rosszabodjanak reumatikus bántalmai.
- Hogy kisfiamnak a következő kontrollvizsgálatig megszűnjön a vesemedence-tágulata.
- Nagyobb türelemért; optimizmusért.
- Keresztmamám boldog időskoráért.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Azért szeretnék imát kérni, hogy férjem munkahelyi projektjei jól menjenek. Köszönöm.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Egyik kollégám feleségének gyógyulásáért.
- Egy elhunyt barátunk lelki üdvéért és családjáért kérek szépen imát.
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Ha Isten jónak tartja, küldjön nekem pácienseket.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Egy barátnőnkért, hogy ne szakadjon el Istentől, hanem visszatérjen Hozzá és Rá bízza az életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Tibornak, aki rákos beteg lett, kérünk a testi bajaiban minden segítséget és azt, hogy ha Isten jónak látja, gyógyítsa meg, s ha nem, akkor jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.