2009. május 30., szombat

Áldott pünkösdöt mindenkinek!

Néha különös utakon vezeti az embert Isten. Néhány hete - amint írtam is - találtam egy olyan szakkönyvet az interneten, ami pont abba a témába adott bevezetést, amivel most elkezdtem foglalkozni. Nagyon örültem neki. Ahogy elkezdtem olvasni, egyre gyanúsabb lett. Mintha a szerző nem bevezetni, hanem összezavarni szeretné az embert az adott területen.

Kétségbeesetten elkezdtem utánanézni a dolognak. Hamarosan kiderült, azzal együtt, hogy a szerző igen népszerű, vannak mások is, akiknek ugyanez a véleménye. Valaki ajánlott is helyette egy másik, megbízható szerzőt. Utána néztem, s kiderült, hogy ez az ember pontosan azokat a könyveket írta meg, amelyekre nekem szükségem lenne - ha valóban jók lennének. Csak az a baj, hogy a múlt század elején - közepén működött és emiatt interneten szinte teljesen hozzáférhetetlenek az írásai.

Internetes antikváriumban lehet néhány könyvét kapni, de hát húsz dollárnál kezdődik az áruk és még Amerikából ide is kell szállítani. Nem tudtam mitévő legyek. Tamás Dániában élő öccse , Gyuri pont most jött haza látogatóba, megkértük nézze meg a Királyi Könyvtárban, van-e tőle könyv. Talált kettőt is. Indulás előtt még éppen ki tudta venni. Mivel a repülőgépre csak egy kis táskát vihetett fel, Tamás minden egyébről lemondott, hogy Gyuri el tudja hozni a könyveket.

A héten elkezdtem olvasni őket. Nagyon jók, de nagy segítség lett volna melléjük néhány kézikönyv. Ma reggel Tamás szólt, hogy látott nekem egy könyvet az interneten. Rákerestem a szerezőre és a harmadik lapon ott voltak a szükséges kézikönyvek.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Visszajelzett kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Csütörtökön a következő levelet kaptam:
"... nem tudom, eljutott-e a hír, hogy mi történt a fiammal. Amikor kivették a gégeszűkület miatt betett T-stentet és lezárták a nyílást, újra beszűkült a légcsöve. Ezért ismét ki kellett nyitni, és amikor kinyitották, gégegörcsöt kapott, és kis híján meghalt, a klinikai halál állapotába került. Újra kellett éleszteni, az orvosok szerint hajszálon múlt az élete.
Ma ismét operálják, kivágják a sérült légcső-részt, és utána összevarrják.
Kérném szépen, hogy imádkozzunk érte, hogy végre sikerüljön és véget érjen lassan három éve tartó szenvedése".

Ezért a műtétért mi akkor imádkoztunk. Azt hiszem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy sikerült megmenteni az életét.
Természetesen azonnal szétküldtem egy sos kérést. Estére megjött a visszajelzés:
"Köszönjük szépen az imát, megoperálták, a műtét sikerült, a körülményekhez képest jól van."

- A veszélyeztetett terhes kismamának meglett a babája. Nehéz műtét volt, nagyon szükségük volt az imára. A babát még hetekig nem akarják kiadni a kórházból. Kérek mindenkit, nagyon imádkozzon értük, hogy gyorsan felépüljenek és a babának ne legyen semmi tartós károsodása a korai születés és a hosszú édesanyjától való elválasztottság miatt.

- Március vége óta nem esett eső nálunk. Múlt héten elküldött kéréseim között szerepelt az is, hogy legyen eső. Ezen a héten, hála Istennek, végre esett. Nagyon köszönöm mindenkinek az imát.

- Sikerült megjavítani a mosógépünket és nem került sokba. Nagyon köszönöm Istennek, hogy továbbra is működik a gépünk és mindenkinek nagyon köszönöm az imát.

Imaszándékok 2009. június 1 - 7.:

Vasárnap este kaptam egy sos kérést egy 27. hétre született ikerpárért. Reggelre azonban tönkrement a telefonom és így nem tudtam szétküldeni. Kérek mindenkit, hogy imádkozzon értük! Még egy kilósok sincsenek.

- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Endréért, aki kiment Angliába dolgozni, hogy továbbra is minden rendben legyen és beváljanak a számításai.
- Hogy ne árverezzék el a házunkat.
- Hogy megtaláljam hivatásom, hogy életem Isten dicsőségére szolgáljon.
- Kérek lelkierőt és kitartást hogy megfelelően hordozzuk a terheinket a gyerekeimmel.
- Fiamért, hogy gond nélkül zárja ezt a tanévet.
- Munkahelyem ne szűnjön meg.
- Hogy kitartsak böjtben és imában.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan kimásszak.
- Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Gyermekeimért, hogy elfogadás vegye őket körül az iskolában, családban.
- Hogy jól sikerüljön kislányom műtétje, gyorsan és szövődmények nélkül gyógyuljon. Köszönöm.
- Hogy végre hozzá tudjunk fogni a lakás kifestéséhez.
- Hogy Isten munkálja bennem a bizalmat és a hitet Őbenne.
- Hogy legyen végre hívő testvérekből álló közösségem, ahová tartozhatnék.
- Hogy tudjak imádkozni értük, akik "üldöznek", sajnos azt sem tudom miért és azokért is akik ellopták az irataimat és visszaéltek vele, súlyos anyagi- erkölcsi hátrányt okozva nekem.
- Hogy a még nem hívő rokonaim, ismerőseim térjenek meg.
- Ákosért és a fiaiért, hogy ismerjék meg az Urat, fogadják el a Megváltójukat és rendeződjön a kapcsolatuk egymással is.
- Katica barátnőm lelki sebei gyógyulásáért, az édesanyja testi-lelki megerősödéséért, megtéréséért.
- Júlia rákból való teljes meggyógyulásáért, szolgálatáért, és gyermekeiért.
- Jancsi rákból történő csodálatos gyógyulásáért.
- Hogy Isten őrizze meg a bátyámat és az utastársait a hosszú úton.
- Hogy édesanya testileg-lelkileg erősödjön meg, hogy tudjon örülni az unokái nyári látogatásának.
- Hogy Isten gyógyítsa meg a bátyámat, szabadítsa meg a félelemeitől és tudja rendezni a
kapcsolatát az élettársával.
- Egy ortodox fiúért, hogy értse meg Isten akaratát a hivatására, a lakhelyére és a társára vonatkozóan. Isten gyógyítsa meg a nagyon mély és súlyos belső sebeit és kapjon munkát.
- A falunkban az alkoholistáknak szabadulást és gyógyulást kérek, továbbá megtéréseket: Janka, Misi, Borika, a szomszédaink, Ani, Gyuri.
- Erika, az anyukája és a családjuk megtéréséért, a mama állapotának javulásáért, a megfelelő orvos és kezelés megtalálásáért.
- A nálunk dolgozó asztalost gyógyítsa meg Isten a leukémiából és tudja a családjával a kapcsolatát rendezni.
- Csillu barátnőmnek igazi társért.
- Erzsike nénit a három éve tartó mély gyászából és a depressziójából akarjon meggyógyulni és akarjon élni.
- Józsi tudjon megtérni és Isten hozza ki a depresszióból és legyenek végre barátai.
- Jázmina, Mary, Eugénia megtéréséért.
- Magdika teljes testi-lelki gyógyulásáért és hogy szeretetteljes családi kapcsolata alakuljon ki.
- Kati barátnőm kapjon munkát, és legyen Isten szerinti párkapcsolata.
- Nóra barátnőmék lakáshelyzete rendeződjön, és az Urat fogadja el egyedül, hogy ki tudjon jönni az ezotériából, okkultizmusból és hamis vallásokból.
- Karcsi testi -lelki gyógyulásáért, megtérésért, családi kapcsolatai rendeződéséért.
- Kérek szépen imát, hogy a testvérem lábát meg tudják gyógyítani, hogy használjon neki a kezelés.
- Kati néni egyre gyengébb, imádkozzunk, hogy kórházban ugyan, de itt is Isten tenyerén tudja magát!
- Ági lakáshelyzete rendeződjön Isten akarata szerint.
- Kérek szépen imát hogy Berniéket áldja meg az Isten egy kisbabával!
- Imádkozzunk, hogy az unokámat felvegyék a katolikus óvodába!
-Oltalomért imádkozom, magamért a gyerekeimért az otthonunkért a teljes életünkre. Kérlek segítsetek.
- Hogy ne folyjon el minden pénzünk ami csak bejön.
- Kislányomért, hogy megerősödjön az immunrendszere és legyőzze az allergiát
- Hogy ne hízzak már tovább.
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni.
- Két barátnőnkért, hogy ne szakadjanak el Istentől, hanem visszatérjenek Hozzá és Rá bízzák az életüket.
- Hogy lássuk reálisan a helyzetünket és lássuk, hogy mit kell tennünk és azt meg tudjuk tenni.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak és tudják egymást elfogadni és támogatni.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy továbbra is meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat, s hogy bonyolult lakásügyeik végig jól sikerüljenek.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy Gyurinak sikerüljön ebben a tanévben megszereznie a diplomáját.
- Hogy Péternek rendeződjenek a magánéleti és munkahelyi problémái.
- Hogy a vállalkozásaink jól beinduljanak.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Marikáért és Andrásért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy apám és anyám megtérjenek mielőtt meghalnak.
- Hogy az átültetett és frissen beültetett növényeim mind megmaradjanak és megerősödjenek.
- Hogy egy fiatal lánynak sikerüljön megoldani a kapcsolati és hivatásbeli problémáit.
- Hogy a Kálvária erdő sorsa jól rendeződjön.
- Kérünk imát Tányáért, hogy családi problémáik megoldódjanak.
- Hogy ne legyen semmilyen nagy kiadásunk.
- Hogy le tudjak fogyni.
- Hogy tudjak pénzt keresni.
- Hogy Bandiék sikerre tudják vinni a vállalkozásukat.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy Mari találjon magának egy jó, nyugodt munkahelyet.
- Hogy Isten gyógyítsa meg Palit, aki rákos lett vagy adja meg, hogy jól fel tudjon készülni a halálra. Kérjük, hogy akár meggyógyul akár meghal, ez a betegség vigye el őt oda, hogy megtérjen.
- Hogy utol tudjuk érni magunkat a munkáinkban.
- Hogy Tamás és Zsuzsa visszatérjenek Istenhez és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy a télen károsodott növényeink helyre jöjjenek.
- Tibornak - aki rákos - kérünk a betegségében minden segítséget és ha Isten magához akarja venni, azt hogy jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy a belső problémáimat át tudjam adni Istennek és így azok valóban megoldódjanak.
- Hogy Emi élete rendeződjön.
- Hogy a magnóliáink legyőzzék a verticillium fertőzést.

2009. május 24., vasárnap

Szombaton ment férjhez az egyik unokahugom. Miközben a héten imádkoztam értük, többször is arra gondoltam, hogy nem szeretnék ebben az egyre sötétedő világban most húsz éves lenni.

Aztán egyik nap miközben az újságon a zöldséget pucoltam, ránéztem az egyik képre. A hatvanas évek elején készült fotó volt. A Közgazdasági Egyetem előtt a Duna parton fiatalok ülnek a lépcsőkön és napoznak. Én akkor gyerek voltam. A mai napig összerándul a gyomrom ha azokra az évekre gondolok. A fotón lévő fiataloknak azok az évek adattak arra, hogy húsz évesek legyenek.

Néztem a képet és az jutott eszembe, hogy hiszen Isten mindegyikükkel ott volt. Kihasználva a mindenhatóságát a körülményeik ellenére is mindegyiküknek rengeteg örömet adott. Mindegyiküket személyesen szerette és mindegyiküknek megadta a kegyelmet, hogy viszontszeretve Őt, bármilyen körülmények között is kiteljesedjen az életük.

És Isten most is itt van a húszévesekkel és itt van mindannyiunkkal és bárhogy is besötétedik a világ, Őt viszontszeretve kiteljesedhet az életünk.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Visszajelzett kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- A császáros kisfiú teljesen jól van, - voltunk kontrollon! Dicsőség Istennek és hála!

- Köszönöm imáitokat, ötös lett a vizsgám.

- A múlt héten küldtem el először azt a kérést, hogy a megrendelőink kifizessék a tartozásaikat. A hét közepére megkaptuk a pénzt egy olyan cégtől, amelyik már hónapok óta tartozik. Nagyon köszönjük Istennek a segítséget és köszönjük mindenki imáját.

- Megkaptam a kért könyveket. Interneten keresztül csak a címüket láttam, a tartalomjegyzéküket nem, mégis pontosan azok, amelyekre szükségem volt. Nagyon köszönöm Istennek és köszönöm mindenkinek az imát.

- Az autónk javítása jól sikerült és ahhoz képest, hogy mennyi mindent csináltak, elég keveset fizettünk. Nagyon köszönjük!

Imaszándékok 2009. május 25 - 31.:

Sos kérés május 28.:
- Kérem, hogy imádkozzatok egy most zajló nagyon veszélyes műtétért. Köszönöm

- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Endréért, aki kiment Angliába dolgozni, hogy továbbra is minden rendben legyen és beváljanak a számításai.
- Marikáért és a koraszülött babájáért, hogy mindketten a lehető leggyorsabban megerősödjenek és helyrejöjjenek. Hogy a babának ne legyen semmi tartós károsodása a korai születés miatt és amiatt hogy hosszan el van szakítva az édesanyjától.
- Kérek szépen imát egy rákos beteg sebeinek gyógyulásáért és lelkierőért, hogy tudja elhordozni szenvedéseit. Köszönöm.
- A szüleim verítékkel fölépítették a házat és most szeretném eladni. Az Atyám küldjön vevőt, aki fölkínál 50000 eurót, ebből adhassak a templomnak is. Köszönöm!
- Kérném, hogy a Teremtő világosítsa föl gyermekeim értelmét, könnyebben, jobban tanuljanak, iskoláikat sikeresen befejezhessék.
- Erőt, egészséget a családomnak. Köszönöm.
- Kérek erőt, egészséget Juditnak, Katalinnak, Gábornak és édesanyjuknak. Köszönet.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya találjon megfelelő állást, oda felvegyék és ott helyt tudjon állni. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy osztrák barátom törökországi útja jól sikerüljön. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy 2009-ben olyan állást találjak, ami minden érintett számára a legmegfelelőbb. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb ingatlant a legmegfelelőbb áron és az adásvételt minden érintett elősegítse, hogy az problémamentesen, gyorsan lezajlódjon. Nagyon köszönöm.
- Egy idős néniért kérek imát, hogy izületi fájdalmai csökkenjenek. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat Árminért, egy lélegeztetőgépre kapcsolt kisfiú gyógyulásáért. Köszönöm
- Úgy érzem minden oldalról olyan nehézségek szakadnak ránk, amiből 1-1 is elég teher lenne egy embernek, vagy családnak. Kérek lelkierőt hogy megfelelően hordozzam ezeket a gyerekeimmel.
- Fiamért, hogy gond nélkül zárja ezt a tanévet.
- Munkahelyem ne szűnjön meg.
- Hogy kitartsak böjtben és imában.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan kimásszak.
- Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Gyermekeimért, hogy elfogadás vegye őket körül az iskolában, családban.
- Hogy jól sikerüljön kislányom műtétje, gyorsan és szövődmények nélkül gyógyuljon. Köszönöm.
- Kérlek Titeket, hogy imádkozzatok dr. Baranyai Lajosért, aki nagyon sokat tett értem az elmúlt két és fél évben. Köszönöm.
- Kérlek imádkozzatok értem, mert május 28-án légcső műtétem lesz.Kérjétek a jó Istent, hogy álljon ismét mellém és segítsen meg. Köszönöm.
- Kérlek Titeket, hogy imádkozzatok családomért, hogy vissza kapjuk a nyugalmat és a lelki békénket. Köszönöm.
- Hogy Isten adjon bűnbánatot, bölcsességet és szeretetet a szívembe és erőt a kezdődő szolgálathoz.
- Hogy legyen végre hívő testvérekből álló közösségem, ahová tartozhatnék.
- Hogy tudjam kezelni azt, amikor megaláznak,"beszólnak" és azt sem tudom miért kaptam. Tudjak imádkozni értük, akik "üldöznek", sajnos azt sem tudom miért.
- Hogy a még nem hívő rokonaim, ismerőseim térjenek meg.
- Ákosért és a fiaiért, hogy ismerjék meg az Urat, fogadják el a Megváltójukat és rendeződjön a kapcsolatuk egymással is.
- Katica barátnőm lelki sebei gyógyulásáért, az édesanyja testi-lelki megerősödéséért, megtéréséért.
- Júlia rákból való teljes meggyógyulásáért, szolgálatáért, és gyermekeiért.
- Jancsi rákból történő csodálatos gyógyulásáért.
- Hogy a bátyám és a lányai örömteli, felszabadult két hetet tudjanak eltölteni egymással, gond, baj, betegség, a gonosz bármilyen támadása nélkül és Isten őrizze meg az utazása során őt is és az utastársait is.
- Hogy édesanya testileg-lelkileg erősödjön meg, hogy tudjon örülni az unokái nyári látogatásának.
- Édesanyának a hétfőn kezdődött 10 napos infúziókúrája jól sikerüljön, minden gond és baj, a gonosz támadása nélkül, védelmet, oltalmat kérek számára és a kórház összes betege, orvosa, dolgozója számára.
- Hogy Isten gyógyítsa meg a bátyámat, szabadítsa meg a félelemeitől és tudja rendezni a
kapcsolatát az élettársával.
- Egy ortodox fiúért, hogy értse meg Isten akaratát a hivatására, a lakhelyére és a társára vonatkozóan. Isten gyógyítsa meg a nagyon mély és súlyos belső sebeit és kapjon munkát.
- A falunkban az alkoholistáknak szabadulást és gyógyulást kérek, továbbá megtéréseket: Janka, Misi, Borika, a szomszédaink, Ani, Gyuri.
- Erika, az anyukája és a családjuk megtéréséért, a mama állapotának javulásáért, a megfelelő orvos és kezelés megtalálásáért.
- A nálunk dolgozó asztalost gyógyítsa meg Isten a leukémiából és tudja a családjával a kapcsolatát rendezni.
- Erzsike nénit a három éve tartó mély gyászából és a depressziójából akarjon meggyógyulni és akarjon élni.
- Józsi tudjon megtérni és Isten hozza ki a depresszióból és legyenek végre barátai.
- Jázmina, Mary, Eugénia megtéréséért.
- Magdika teljes testi-lelki gyógyulásáért és hogy szeretetteljes családi kapcsolata alakuljon ki.
- Kati barátnőm kapjon munkát, és legyen Isten szerinti párkapcsolata.
- Nóra barátnőmék lakáshelyzete rendeződjön, és az Urat fogadja el egyedül, hogy ki tudjon jönni az ezotériából, okkultizmusból és hamis vallásokból.
- Karcsi testi -lelki gyógyulásáért, megtérésért, családi kapcsolatai rendeződéséért.
- Kérek szépen imát, hogy a testvérem lábát meg tudják gyógyítani, hogy használjon neki a kezelés.
- Kati néni egyre gyengébb, imádkozzunk, hogy kórházban ugyan, de itt is Isten tenyerén tudja magát!
- Ági lakáshelyzete rendeződjön Isten akarata szerint.
- Kérek szépen imát hogy Berniéket áldja meg az Isten egy kisbabával!
- Oltalomért imádkozom, magamért a gyerekeimért az otthonunkért a teljes életünkre. Kérlek segítsetek.
- Hogy ne folyjon el minden pénzünk ami csak bejön.
- Kislányomért, hogy megerősödjön az immunrendszere és legyőzze az allergiát
- Hogy ne hízzak már tovább.
- Minden tekintetben jól sikerüljön a külföldi bemutatkozás.
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Rokonai ne éljenek vissza a helyzetével; tudjon jól dönteni.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Öt fiatal házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Lakáshitelünket egy kedvezőbb konstrukcióra akartuk cserélni, a jelenlegi krízis azonban kettétörte ezt a tervünket. Kérünk szépen imát, hogy ha lehet, valamikor mégis sikerüljön.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostoha anyja ne tegye tönkre az életét. Találjon társat és boldog családban éljen.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem családjáért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy kertünk növényei egészségesen fejlődjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Egy nem túl vallásos családért kérek imát. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Elhunyt szomszédom lelki üdvéért és családja megtéréséért kérek szépen imát.
- Hogy tanítványom és családja rátaláljon az élő hitre.
- Hogy a macskánknak legyen esze, és ne mászkáljon át a szomszédba, ahol németjuhászt tartanak.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, nyugalmáért.
- Lelki nyugalomért; hogy meg tudjak szabadulni félelmeimtől és aggályaimtól, ne stresszeljek.
- Apósomért, hogy jól viselje az egyedüllétet; és ne újuljanak ki a reumatikus bántalmai. A lakáseladással kapcsolatban tudjon jól dönteni.
- Nagyobb türelemért; optimizmusért.
- Keresztmamám boldog időskoráért.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Azért szeretnék imát kérni, hogy férjem munkahelyi projektjei jól menjenek. Köszönöm.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Egy fiatal édesanya gyógyulásáért, akit mellrákkal műtöttek.
- Egy elhunyt barátunk lelki üdvéért és családjáért kérek szépen imát.
- Egy idős házaspár lelki nyugalmáért.
- Zsoltért és Péterért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Egyik szomszédunk árulja a házát. Azért kérek imát, hogy ha lehet, jó szomszédokat kapjunk.
- Lelkibeteg szomszédaim gyógyulásáért kérek szépen imát.
- Egy idős, beteg, egyedül élő néniért.
- Egy kismamáért, aki alvászavarral küszködik. Gyógyuljon meg, és legyen majd ereje a két pici gyermekét ellátni. Köszönöm szépen!
- Hogy anyukám lába meggyógyuljon; megtalálja a megfelelő orvost, aki tud neki segíteni.
- Hogy el tudjuk végezni a kerti munkákat.
- Egy erdélyi testvérpár boldogulásáért, nyugodt és boldog életéért.
- Hogy kisfiam nyugodtan átaludja az éjszakákat.
- Testvéremért, hogy a veséi jól működjenek.
- Kislányom óvodai felvételiéért; történjen minden Isten akarata szerint.
- Imádkozzunk esőért, hogy megszűnjön végre a több hónapja tartó szárazság!
Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni.
- Két barátnőnkért, hogy ne szakadjanak el Istentől, hanem visszatérjenek Hozzá és Rá bízzák az életüket.
- Hogy lássuk reálisan a helyzetünket és lássuk, hogy mit kell tennünk és azt meg tudjuk tenni.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak és tudják egymást elfogadni és támogatni.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy továbbra is meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat, s hogy bonyolult lakásügyeik végig jól sikerüljenek.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy Gyurinak sikerüljön ebben a tanévben megszereznie a diplomáját.
- Hogy Péternek rendeződjenek a magánéleti és munkahelyi problémái.
- Hogy a vállalkozásaink jól beinduljanak.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Marikáért és Andrásért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy apám és anyám megtérjenek mielőtt meghalnak.
- Hogy az átültetett és frissen beültetett növényeim mind megmaradjanak és megerősödjenek.
- Hogy egy fiatal lánynak sikerüljön megoldani a kapcsolati és hivatásbeli problémáit.
- Hogy a Kálvária erdő sorsa jól rendeződjön.
- Kérünk imát Tányáért, hogy családi problémáik megoldódjanak.
- Hogy ne legyen semmilyen nagy kiadásunk.
- Hogy le tudjak fogyni.
- Hogy tudjak pénzt keresni.
- Hogy Bandiék sikerre tudják vinni a vállalkozásukat.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy Mari találjon magának egy jó, nyugodt munkahelyet.
- Hogy Isten gyógyítsa meg Palit, aki rákos lett vagy adja meg, hogy jól fel tudjon készülni a halálra. Kérjük, hogy akár meggyógyul akár meghal, ez a betegség vigye el őt oda, hogy megtérjen.
- Hogy utol tudjuk érni magunkat a munkáinkban.
- Hogy Tamás és Zsuzsa visszatérjenek Istenhez és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy a télen károsodott növényeink helyre jöjjenek.
- Tibornak - aki rákos - kérünk a betegségében minden segítséget és ha Isten magához akarja venni, azt hogy jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy Gyuriék útja jól sikerüljön, minden baj nélkül utazzanak és itthon is minden jó legyen.
- Hogy a mosógépünket jól és olcsón javítsák meg.
- Hogy a belső problémáimat át tudjam adni Istennek és így azok valóban megoldódjanak.
- Hogy Emi élete rendeződjön.
- Hogy Isten adjon esőt.

2009. május 17., vasárnap

Az egyik berkenye bokrunkat ki kellett szedni, mert érzékeny a verticillium gombára. Ezt nagyon sajnáltam, mert ezeket az ehető berkenyéket még Micsurin nemesítette, majd a volt Szovjetúnióból Németországon keresztül kezdenek el most elterjedni az egész világon. Azon túl, hogy nagyon finomak, mindegyik még egy kis darab kelet-európai történelem is.

Mivel tavaly pataktisztítás cimén kidöntötték és széttörték az összes addig ott gondosan nevelt bodzánkat, arra jutottam, hogy akkor a berkenye helyére egy bodzát kellene most tenni. Szerettem volna egy Haschberg bodzát, ami a rendes bodza biztosan és sokat termő változata. Viszont csak egészen ritkán lehet nálunk kapni. Én azonban azt gondoltam, hogy ha kell, akkor biztos megkapom. Imádkoztam és felajánlottam az egész dolgot.

Néhány éve a Silvanus kertészetben egyszer már láttam, de később többször is érdeklődtem és sose volt. Most felhívtam őket. Volt. Csak egy hét múlva tudtam elmenni. Pont jókor, elkezdtek virágozni és így meg lehetett állapítani, hogy melyik a legtermékenyebb.

A bodza mellett szerettem volna még két boglárkacserjét is. Volt nekünk egy nagy termetű, szimpla virágú, amit Bécs mellől hoztunk. Nagyon szerettem, de azt a területet ahol volt, át kellett alakítani és mivel az erős terjeszkedése miatt máshova nem tudtam tenni, fájó szívvel elajándékoztam. Most egy másik helyen pont azért ment tönkre két növény, mert nem elég erőteljesek és ide éppen a terjeszkedő boglárkacserje lett volna jó.

Nálunk ezt a fajtát sose láttam, de gondoltam, majd a Silvanusban megveszem a mindenütt kapható teltvirágú változatát. Azt nem szeretem annyira, de az is szép. Megkerestem a boglárkacserjét. Összesen két darab volt - ugyanolyan, mint amit anno Bécs mellett vettünk.


Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Visszajelzett kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- A császáros kisfiú szépen fejlődik, köszönjük az imákat és kérjük továbbra is! Köszönettel és hálával!

- Brumi kutyánk sokkal gyorsabban és jobban gyógyul, mint ahogy ebből a műtétből szokás. Nagyon köszönjük Isten segítségét és mindenkinek az imát.

Imaszándékok 2009. május 18 - 24.:

- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Endréért, aki kiment Angliába dolgozni, hogy továbbra is minden rendben legyen és beváljanak a számításai.
- Marikáért, aki veszélyeztetett terhes és a 31. héten kórházba kellett mennie.
- A szüleim verítékkel fölépítették a házat és most szeretném eladni. Az Atyám küldjön vevőt, aki fölkínál 50000 eurót, ebből adhassak a templomnak is. Köszönöm!
- Kérném, hogy a Teremtő világosítsa föl gyermekeim értelmét, könnyebben, jobban tanuljanak, iskoláikat sikeresen befejezhessék.
- Erőt, egészséget a családomnak. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya, aki végre talált képességeinek megfelő munkát, munkahelyén helyt tudjon állni és főnökei, beosztottai készségesen együttműködjenek vele. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy súlyosan beteg osztrák barátom felgyógyuljon. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy 2009-ben olyan állást találjak, ami minden érintett számára a legmegfelelőbb. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb ingatlant a legmegfelelőbb áron és az adásvételt minden érintett elősegítse, hogy az problémamentesen, gyorsan lezajlódjon. Nagyon köszönöm.
- Egy idős néniért kérek imát, hogy izületi fájdalmai csökkenjenek. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat Árminért, egy lélegeztetőgépre kapcsolt kisfiú gyógyulásáért. Köszönöm
- Kérem imáitokat, hogy Répáshután felépüljön a katolikus templom. Köszönöm.
- Hogy Isten adjon bűnbánatot, bölcsességet és szeretetet a szívembe.
- Hogy legyen végre hívő testvérekből álló közösségem,ahová tartozhatnék.
- Hogy a még nem hívő rokonaim, ismerőseim térjenek meg.
- Hogy a bulémiás-anorexiás unokahúgom testileg-lelkileg-szellemileg meggyógyuljon.
- Az unokahugaim nyári magyarországi útja szép és áldott legyen.
-Hogy a bátyám és a lányai örömteli, felszabadult két hetet tudjanak eltölteni egymással, gond, baj, betegség, a gonosz bármilyen támadása nélkül és Isten őrizze meg az utazása során őt is és az utastársait is.
- Hogy édesanya testileg-lelkileg erősödjön meg, hogy tudjon örülni az unokái nyári látogatásának.
- Édesanyának a hétfőn kezdődő 10 napos infúziókúrája jól sikerüljön, minden gond és baj, a gonosz támadása nélkül, védelmet, oltalmat kérek számára és a kórház összes betege, orvosa,dolgozója számára.
- Hogy Isten gyógyítsa meg a bátyámat,szabadítsa meg a félelemeitől és tudja rendezni a
kapcsolatát az élettársával.
- Egy ortodox fiúért, hogy értse meg Isten akaratát a hivatására, a lakhelyére és a társára vonatkozóan.Isten gyógyítsa meg a nagyon mély és súlyos belső sebeit és kapjon munkát.
- A falunkban az alkoholistáknak szabadulást és gyógyulást kérek és megtéréseket.
- Erzsike nénit a három éve tartó mély gyászából és a depressziójából akarjon meggyógyulni és akarjon élni.
- A nálunk dolgozó asztalost gyógyítsa meg Isten a leukémiából.
- Józsi tudjon megtérni és Isten hozza ki a depresszióból és legyenek végre barátai.
- Jázmina,Mary,Eugénia megtéréséért.
- Magdika teljes testi-lelki gyógyulásáért és hogy szeretteljes családi kapcsolata alakuljon ki.
- Kati barátnőm kapjon munkát,és legyen Isten szerinti párkapcsolata.
- Nóra barátnőmék lakáshelyzete rendeződjön, és az Urat fogadja el egyedül,hogy ki tudjon jönni az ezotériából, okkultizmusból és hamis vallásokból.
- Katica barátnőm lelki sebei gyógyulásáért.
- Erika, az anyukája és a családjuk megtéréséért,a mama állapotának javulásáért, a megfelelő orvos és kezelés megtalálásáért.
- Ákosért és a fiaiért, hogy ismerjék meg az Urat és rendeződjön a kapcsolatuk egymással is.
- Karcsi testi -lelki gyógyulásáért, megtérésért, családi kapcsolatai rendeződéséért.
- Kérek szépen imát, hogy a testvérem lábát meg tudják gyógyítani, hogy használjon neki a kezelés.
- Kati néni egyre gyengébb, imádkozzunk, hogy kórházban ugyan, de itt is Isten tenyerén tudja magát!
- Ági lakáshelyzete rendeződjön Isten akarata szerint.
- Kérek szépen imát hogy Berniéket áldja meg az Isten egy kisbabával!
- Május 28-án egy nagyon fontos műtétem lesz. Kérlek imádkozzatok értem, és azért is, hogy hétfőn sikerüljön a vizsgám. Köszönöm.
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Rokonai ne éljenek vissza a helyzetével; tudjon jól dönteni.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Öt fiatal házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Lakáshitelünket egy kedvezőbb konstrukcióra akartuk cserélni, a jelenlegi krízis azonban kettétörte ezt a tervünket. Kérünk szépen imát, hogy ha lehet, valamikor mégis sikerüljön.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostohaanyja ne tegye tönkre az életét. Találjon társat és boldog családban éljen.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem családjáért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy kertünk növényei egészségesen fejlődjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Egy nem túl vallásos családért kérek imát. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Elhunyt szomszédom lelki üdvéért és családja megtéréséért kérek szépen imát.
- Hogy tanítványom és családja rátaláljon az élő hitre.
- Hogy a macskánknak legyen esze, és ne mászkáljon át a szomszédba, ahol németjuhászt tartanak.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, nyugalmáért.
- Lelki nyugalomért; hogy meg tudjak szabadulni félelmeimtől és aggályaimtól, ne stresszeljek.
- Apósomért, hogy jól viselje az egyedüllétet; és ne újuljanak ki a reumatikus bántalmai. A lakáseladással kapcsolatban tudjon jól dönteni.
- Nagyobb türelemért; optimizmusért.
- Keresztmamám boldog időskoráért.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Azért szeretnék imát kérni, hogy férjem munkahelyi projektjei jól menjenek. Köszönöm.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Egy fiatal édesanya gyógyulásáért, akit mellrákkal műtöttek.
- Egy elhunyt barátunk lelki üdvéért és családjáért kérek szépen imát.
- Egy idős házaspár lelki nyugalmáért.
- Zsoltért és Péterért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Egyik szomszédunk árulja a házát. Azért kérek imát, hogy ha lehet, jó szomszédokat kapjunk.
- Lelki beteg szomszédaim gyógyulásáért kérek szépen imát.
- Egy idős, beteg, egyedül élő néniért.
- Egy kismamáért, aki alvászavarral küszködik. Gyógyuljon meg, és legyen majd ereje a két pici gyermekét ellátni. Köszönöm szépen!
- Hogy anyukám lába meggyógyuljon.
- Hogy el tudjuk végezni a kerti munkákat.
- Egy erdélyi testvérpár boldogulásáért, nyugodt és boldog életéért.
- Hogy kisfiam nyugodtan átaludja az éjszakákat.
- Testvéremért, hogy a veséi jól működjenek.
- Kislányom óvodai felvételiéért; történjen minden Isten akarata szerint.
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni.
- Két barátnőnkért, hogy ne szakadjanak el Istentől, hanem visszatérjenek Hozzá és Rá bízzák az életüket.
- Hogy lássuk reálisan a helyzetünket és lássuk, hogy mit kell tennünk és azt meg tudjuk tenni.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak és tudják egymást elfogadni és támogatni.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy továbbra is meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat, s hogy bonyolult lakásügyeik végig jól sikerüljenek.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy Gyurinak sikerüljön ebben a tanévben megszereznie a diplomáját.
- Hogy Péternek rendeződjenek a magánéleti és munkahelyi problémái.
- Hogy a vállalkozásaink jól beinduljanak.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Marikáért és Andrásért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy apám és anyám megtérjenek mielőtt meghalnak.
- Hogy az átültetett és frissen beültetett növényeim mind megmaradjanak és megerősödjenek.
- Hogy egy fiatal lánynak sikerüljön megoldani a kapcsolati és hivatásbeli problémáit.
- Hogy a Kálvária erdő sorsa jól rendeződjön.
- Kérünk imát Tányáért, hogy családi problémáik megoldódjanak.
- Hogy ne legyen semmilyen nagy kiadásunk.
- Hogy le tudjak fogyni.
- Hogy tudjak pénzt keresni.
- Hogy Bandiék sikerre tudják vinni a vállalkozásukat.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy Mari találjon magának egy jó, nyugodt munkahelyet.
- Hogy Isten gyógyítsa meg Palit, aki rákos lett vagy adja meg, hogy jól fel tudjon készülni a halálra. Kérjük, hogy akár meggyógyul akár meghal, ez a betegség vigye el őt oda, hogy megtérjen.
- Hogy utol tudjuk érni magunkat a munkáinkban.
- Hogy Tamás és Zsuzsa visszatérjenek Istenhez és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy a télen károsodott növényeink helyre jöjjenek.
- Tibornak - aki rákos - kérünk a betegségében minden segítséget és ha Isten magához akarja venni, azt hogy jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy Gyuriék útja jól sikerüljön, minden baj nélkül utazzanak és itthon is minden jó legyen. S hogy el tudja hozni azokat a könyveket, amelyeket kértünk tőle.
- Blanka és Márton szombaton házasodnak. Hogy az esküvőjük jól sikerüljön és áldott, boldog házasságban éljenek.
- Hogy a megrendelőink kifizessék azokat a munkákat, amelyekkel tartoznak.
- Hogy az autónkat és a mosógépünket jól és olcsón javítsák meg.
- Hogy a belső problémáimat át tudjam adni Istennek és így azok valóban megoldódjanak.
- Úgy érzem minden oldalról olyan nehézségek szakadnak ránk, amiből 1-1 is elég teher lenne egy embernek, vagy családnak. Kérek lelkierőt hogy megfelelően hordozzam ezeket a gyerekeimmel.
- Fiamért, hogy gond nélkül zárja ezt a tanévet.
- Munkahelyem ne szűnjön meg.
- Hogy kitartsak böjtben és imában.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan kimásszak.
- Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Gyermekeimért, hogy elfogadás vegye őket körül az iskolában, családban.
- Hogy jól sikerüljön kislányom műtétje, gyorsan és szövődmények nélkül gyógyuljon. Köszönöm.

2009. május 10., vasárnap

Valahogy már előre nagyon rossz érzésem volt Brumi kutyánk műtétével kapcsolatban. Bevittük a rendelőbe a megbeszélt időben, de hazaküldtek, hogy bejött egy sürgős műtét, sokat kellene várni. Mikor visszamentünk még mindig hatalmas tumultus volt. A nagy zűrzavarban végül nem az az orvos műtötte, aki mindig szokta az állatainkat, hanem a kollégája. Elkezdtem olvasni, de annyira rossz érzésem volt, hogy végül abbahagytam és csak imádkoztam. A műtét végén mind a két sebész nyom nélkül eltűnt.

Helyettük a belgyógyász kollégájuk vette át a rendelést. Ezért mielőtt elhoztuk volna a kutyát, neki szóltam, mert úgy láttam, hogy nagyon vérzik a kutya műtött lába. Ő is ugyanígy ítélte meg és tett rá egy szorítókötést. A kutya - egy jól megtermett újfundlandi - egyáltalán nem tudott felállni, úgyhogy pokrócban kellett lehozzuk a házba, ami egy magas emeletnyivel az utca szintje alatt van.

Letettük, de Brumi ahelyett hogy nyugodtan lefeküdt volna, folyamatosan nyüszített és rendkívül nyugtalanul mozgolódott. Erre minden oka meg is volt, ugyanis dőlt a lábából a vér. Tettünk rá még egy szorítókötést, de azt is átvérezte. A ház egész földszintje tiszta vér volt. Felhívtam a doktort és megtanácskoztuk, hogy vajon mikor kisebb az esélye annak, hogy a kutya elvérezzen, ha még egyszer pokrócba tesszük és egy emeletet felvíve berakjuk a kocsiba, visszavisszük a rendelőbe, ahol újra ki kell szedni a kocsiból és újra fel kell vinni egy fél emeletet, vagy ha itthon hagyjuk. Az első variáció mellett döntöttünk. Folyamatosan imádkoztunk.

Bevittük a rendelőbe. A doktor azt mondta, hogy amióta praktizál, még ilyen súlyos vérzést nem látott, mindent megpróbál, de nem biztos, hogy el tudja állítani. Újra összevarrta az egész sebet, de elaltatni vagy újabb érzéstelenítőt adni már nem mert. Fogtuk a fejét, imádkoztunk. Úgy tűnt, hogy nem érez nagyobb fájdalmat. Felraktuk egy műtőasztalra imádkoztunk és vártuk, hogy mi lesz. Másfél óra múlva már biztosnak látszott, hogy megállt a vérzés, de az orvos még mindig nem volt biztos benne, hogy éjjel nem újul ki.

Különösen szépnek találom ahogy Isten ezekben a nehéz helyzetekben velünk van. Nem csak úgy, hogy nem vérzett el a kutyánk - ami most teljesen nyilvánvalóan nem a mi erőfeszítésünk eredménye volt. Hanem úgy is, hogy megerősíti az embert, hogy végig tudja a dolgot csinálni.

Ma egy nagyjából Brumi súlyú zsákot kellett arrébb vinnünk, négyszer kellett letennem és egyszer le is ejtettem, őt viszont minden gond nélkül fel tudtuk vinni az emeletre, le tudtuk hozni és a kocsiba is minden baj nélkül be tudtuk tenni. (Aki még nem próbált meg egy rettegő és súlyosan sérült újfundlandit betenni egy szűk autóba, miközben dől belőle a vér, az valószínű nem tudja kellőképpen díjazni ezt a teljesítményt.)

S ha előtte megkérdeztek volna, hogy egy ilyen helyzetben mit fogok csinálni, nem lettem volna biztos benne, hogy a helyzet magaslatán leszek. Amikor az ember azonban ott van, akkor megkapja a segítséget és úgy cseréli a kötést, mossa fel a vért és látja át, hogy most kell gyorsan dönteni, mintha egész életében a frontvonalon lett volna szanitéc.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Visszajelzett kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Az április 11. bejegyzésben számoltam be arról, hogy egy mániás-depressziós beteg, akiért már régen imádkoztunk, hogy kiengersztelődjön Istennel, visszatért a haldoklásból, kitisztult a tudata, kiengesztelődött Istennel és a családjával. Most arról kaptunk hírt, hogy néhány nap múlva újra rosszabb állapotba került, majd meghalt. Úgy tűnik, hogy Isten annyi időre hozta vissza még ebbe az életbe, hogy ki tudjon mindenkivel engesztelődni és amikor ez megtörtént, magához vette. A lánya arról tudosított, hogy minden jel szerint sikerült jól meghalnia:
"A temetésen nagyon nyugodt volt az arca, még egy kis mosoly is volt rajta. Biztos, hogy nem szenvedett, csak elaludt. Úgy gondolom, hogy megkapta a jó halál kegyelmét. Nagyon köszönöm a sok imát, Isten biztosan meghallgatta!"

- A császáros kisfiú teljesen jól van és itthon! Köszönet és hála! Kérünk még imát azért, hogy az oxigénhiányos állapotnak a későbbiekben se legyenek következményei!

- Köszönjük Istennek a segítséget és mindenkinek az imát, a kutyánk jól van. Kérjük, imádkozzatok még velünk azért, hogy ne legyen semmilyen tartós károsodása, hanem jól meggyógyuljon a lába.

- Nagyon köszönjük a segítséget, sikerült megszerelni a szivattyúnkat. A szerelő addig bajlódott vele, amíg végülis rájött, hogy mi a baj és meg is tudta csinálni. Mi már feladtuk, de ő segíteni akart, hogy ne kelljen egy csomó pénzt kiadni egy új gépért és sikerült is. Kérjük Istent, hogy áldja meg a jóságáért.

- Tavasszal többször is imádkoztunk azért, hogy egy házaspárnak legyen gyereke. Most végre megkapták a várva várt babát. Nagyon köszönjük Istennek és mindenkinek köszönjük az imát.

Imaszándékok 2009. május 11 - 17.:

- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Endréért, aki kiment Angliába dolgozni, hogy továbbra is minden rendben legyen és beváljanak a számításai.
- Kérek mindenkit, imádkozzatok lányomért Ágnesért, hogy a jó Isten minél hamarabb részesítse gyermekáldásban.
- Hogy legyen munkám.
- Marikáért, aki veszélyeztetett terhes és a 31. héten kórházba kellett mennie.
- Fiamért, hogy gond nélkül zárja ezt a tanévet.
- Munkahelyem ne szűnjön meg.
- Hogy kitartsak böjtben és imában.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan kimásszak.
- Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Gyermekeimért, hogy elfogadás vegye őket körül az iskolában, családban.
- Hogy jól sikerüljön kislányom műtétje, gyorsan és szövődmények nélkül gyógyuljon. Köszönöm.
- Hogy Isten adjon bűnbánatot, bölcsességet és szeretetet a szívembe.
- Hogy legyen végre hívő testvérekből álló közösségem,ahová tartozhatnék.
- Hogy a még nem hívő rokonaim, ismerőseim térjenek meg.
- Hogy a bulémiás-anorexiás unokahúgom testileg-lelkileg-szellemileg meggyógyuljon.
- Az unokahugaim nyári magyarországi útja szép és áldott legyen.
- Hogy édesanya testileg-lelkileg erősödjön meg, hogy tudjon örülni az unokái nyári látogatásának.
- A megfelelő orvost és kórházat talájuk meg az esedékes infúziókúrához és az esedékes vizsgálatok elvégzéséhez.
- Hogy Isten gyógyítsa meg a bátyámat,szabadítsa meg a félelemeitől és tudja rendezni a
kapcsolatát az élettársával.
- Egy ortodox fiúért, hogy értse meg Isten akaratát a hivatására, a lakhelyére és a társára vonatkozóan.Isten gyógyítsa meg a nagyon mély és súlyos belső sebeit és kapjon munkát.
- A falunkban az alkoholistáknak szabadulást és gyógyulást kérek és megtéréseket.
- Erzsike nénit a három éve tartó mély gyászából és a depressziójából akarjon meggyógyulni és akarjon élni.
- A nálunk dolgozó asztalost gyógyítsa meg Isten a leukémiából.
- Józsi tudjon megtérni és Isten hozza ki a depresszióból és legyenek végre barátai.
- Jázmina,Mary,Eugénia megtéréséért.
- Magdika teljes testi-lelki gyógyulásáért és hogy szeretteljes családi kapcsolata alakuljon ki.
- Kati barátnőm kapjon munkát,és legyen Isten szerinti párkapcsolata.
- Nóra barátnőmék lakáshelyzete rendeződjön, és az Urat fogadja el egyedül,hogy ki tudjon jönni az ezotériából, okkultizmusból és hamis vallásokból.
- Katica barátnőm lelki sebei gyógyulásáért.
- Erika, az anyukája és a családjuk megtéréséért,a mama állapotának javulásáért, a megfelelő orvos és kezelés megtalálásáért.
- Ákosért és a fiaiért, hogy ismerjék meg az Urat és rendeződjön a kapcsolatuk egymással is.
- Karcsi testi -lelki gyógyulásáért, megtérésért, családi kapcsolatai rendeződéséért.
- Kérek szépen imát, hogy a testvérem lábát meg tudják gyógyítani, hogy használjon neki a kezelés.
- Kati néni erősödjön tovább, hazamehessen több heti kórházi kezelés után.
- Ági lakáshelyzete rendeződjön Isten akarata szerint.
- Kérek szépen imát hogy Berniéket áldja meg az Isten egy kisbabával!
-Oltalomért imádkozom, magamért a gyerekeimért az otthonunkért a teljes életünkre. Kérlek segítsetek.
- Hogy ne folyjon el minden pénzünk ami csak bejön.
- Kislányomért, hogy megerősödjön az immunrendszere és legyőzze az allergiát
- Hogy ne hízzak már tovább.
- Kérlek Benneteket, IMÁDKOZZATOK, hogy egy nagyon nehéz anyagi problémám megoldódjon, és béke legyen a családunkban.
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni.
- Két barátnőnkért, hogy ne szakadjanak el Istentől, hanem visszatérjenek Hozzá és Rá bízzák az életüket.
- Hogy lássuk reálisan a helyzetünket és lássuk, hogy mit kell tennünk és azt meg tudjuk tenni.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak és tudják egymást elfogadni és támogatni.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy továbbra is meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat, s hogy bonyolult lakásügyeik végig jól sikerüljenek.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy Gyurinak sikerüljön ebben a tanévben megszereznie a diplomáját.
- Hogy Péternek rendeződjenek a magánéleti és munkahelyi problémái.
- Hogy a vállalkozásaink jól beinduljanak.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Marikáért és Andrásért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy apám és anyám megtérjenek mielőtt meghalnak.
- Hogy az átültetett és frissen beültetett növényeim mind megmaradjanak.
- Hogy egy fiatal lánynak sikerüljön megoldani a kapcsolati és hivatásbeli problémáit.
- Hogy a Kálvária erdő sorsa jól rendeződjön.
- Kérünk imát Tányáért, hogy családi problémáik megoldódjanak.
- Hogy ne legyen semmilyen nagy kiadásunk.
- Hogy le tudjak fogyni.
- Hogy tudjak pénzt keresni.
- Hogy Bandiék sikerre tudják vinni a vállalkozásukat.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy Mari találjon magának egy jó, nyugodt munkahelyet.
- Hogy Isten gyógyítsa meg Palit, aki rákos lett vagy adja meg, hogy jól fel tudjon készülni a halálra. Kérjük, hogy akár meggyógyul akár meghal, ez a betegség vigye el őt oda, hogy megtérjen.
- Hogy utol tudjuk érni magunkat a munkáinkban.
- Hogy Tamás és Zsuzsa visszatérjenek Istenhez és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy a télen károsodott növényeink helyre jöjjenek.
- Tibornak - aki rákos - kérünk a betegségében minden segítséget és ha Isten magához akarja venni, azt hogy jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.

2009. május 3., vasárnap

Most így a nagy tavaszi kerti munkák idején még a szokásos mértéken is túl messze erőn felüli mennyiségű feladatot kellett volna megoldanom. Nagyon nyomasztott és feszült voltam ettől. 29-én volt Sziénai Katalin ünnepe és így a hozzám közel álló szentek születésnapján mindig szoktam kérni Jézustól és tőlük valami ajándékot. Most azt kértem, hogy ha nem tudom megoldani minden feladatomat, akkor is meg tudjak maradni a békességben és összeszedettségben. Még nagy perpektívák vannak ezügyben előttem, de azóta sokkal jobb.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Visszajelzett kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Kedden reggel érkezett a kérés: "Kérek szépen imát, ma fél tizenegykor születik unokánk császárral! Köszönöm!" Nem sokkal később egy második is jött: "A baba nem sírt fel, intenzíven van, infúzió, oxigén. Kérem imádkozzatok! Köszönöm. " Végül kaptam egy harmadik sms-t is: "A baba jobban van! Dicsőség az Úrnak és köszönet!"

Mostanra pedig kaptunk egy kicsit részletesebb viszajelzést is: A kisbaba javulását - kb fél órával az utsó imakérés után - mosolyogva jelentette az orvos. Mára már levették a gépekről, szoptathatja a mamája. Hétfőn még lesz egy alapos neurológiai és egyéb vizsgálat, de a laborértékei jók, eszik, izeg-mozog! A hálaadás mellett kérünk szépen még imát, hogy ne legyen maradandó következménye ennek a zűrös születésnek!! Köszönöm!!

- Köszönöm az imáitok, már tegnap délután találtam egy "munkahelyet", ma megbeszéltük, hogy nyáron mehetek hozzájuk gyakorlatra.

- Hála Istennek, kiderült a kutyánkról, hogy nem Lyme kóros, hanem valószínű valamilyen mozgásszervi problémája van. Kérjük imádkozzatok még azért, hogy az orvos megtalálja a bajt és tudjon neki segíteni. (Ez sajnos, mivel egyébként is komoly mozgásszervi problémái vannak, egyáltalán nem magától értetődő.)

Imaszándékok 2009. május 4 - 10.:

- Apósomat kirabolták az utcán. Kérek szépen imát, hogy megnyugodjon és ne érje több ilyen élmény. Köszönöm szépen!
- Szeretnék kérni imát! Szeretném ha elmúlna a mellkasomról a nyomás, a félelem és a pánikroham és kapnék levegőt. Nagyon szépen köszönöm.
- Kérek szépen imát barátnőmért, hogy ha dolgoznia kell, tudjon, ha leszázalékolják, akkor tudja elfogadni és találja meg a békét, gyógyuljon meg! Köszönöm.
- Kérek szépen imát a holnapomért, ma a gonosz eléggé rám támadt. Köszönöm.
- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Endréért, aki kiment Angliába dolgozni, hogy továbbra is minden rendben legyen és beváljanak a számításai.
- A szüleim verítékkel fölépítették a házat és most szeretném eladni. Az Atyám küldjön vevőt, aki fölkínál 50000 eurót, ebből adhassak a templomnak is. Köszönöm!
- Kérném, hogy a Teremtő világosítsa föl gyermekeim értelmét, könnyebben, jobban tanuljanak, iskoláikat sikeresen befejezhessék.
- Erőt, egészséget a családomnak. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya, aki végre talált képességeinek megfelő munkát, munkahelyén helyt tudjon állni és főnökei, beosztottai készségesen együttműködjenek vele. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy súlyosan beteg osztrák barátom felgyógyuljon. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy 2009-ben olyan állást találjak, ami minden érintett számára a legmegfelelőbb. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb ingatlant a legmegfelelőbb áron és az adásvételt minden érintett elősegítse, hogy az problémamentesen, gyorsan lezajlódjon. Nagyon köszönöm.
- Egy idős néniért kérek imát, hogy izületi fájdalmai csökkenjenek. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat Árminért, egy lélegeztetőgépre kapcsolt kisfiú gyógyulásáért. Köszönöm
- Kérem imáitokat, hogy Répáshután felépüljön a katolikus templom. Köszönöm.
- Munkahelyem ne szűnjön meg.
- Hogy kitartsak böjtben és imában.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan kimásszak.
- Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Gyermekeimért, hogy elfogadás vegye őket körül az iskolában, családban.
- Hogy jól sikerüljön kislányom műtétje, gyorsan és szövődmények nélkül gyógyuljon. Köszönöm.
- Hogy valóban aktívvá váljon a kapcsolatom - Istennel.
- Szeretném ha imádkoznátok, hogy Tünde visszanyerje a lelki egyensúlyát, elmúljon a félelme, és a Szentlélek betöltse szeretetével, nyugalmával boldogságával. Köszönöm!
- Lelki nyugalomért; hogy meg tudjak szabadulni félelmeimtől,kapjak rendesen levegőt. Vőlegényem akarjon velem összeházasodni.
- Hogy Isten adjon bűnbánatot, bölcsességet és szeretetet a szívembe.
- Hogy legyen végre hívő testvérekből álló közösségem,ahová tartozhatnék.
- Hogy a még nem hívő rokonaim, ismerőseim térjenek meg.
- Hogy a bulémiás-anorexiás unokahúgom testileg-lelkileg-szellemileg meggyógyuljon.
- Az unokahugaim nyári magyarországi útja szép és áldott legyen.
- Hogy édesanya testileg-lelkileg erősödjön meg, hogy tudjon örülni az unokái nyári látogatásának.
- A megfelelő orvost és kórházat talájuk meg az esedékes infúziókúrához és az esedékes vizsgálatok elvégzéséhez.
- Hogy Isten gyógyítsa meg a bátyámat,szabadítsa meg a félelemeitől és tudja rendezni a
kapcsolatát az élettársával.
- Egy ortodox fiúért, hogy értse meg Isten akaratát a hivatására, a lakhelyére és a társára vonatkozóan.Isten gyógyítsa meg a nagyon mély és súlyos belső sebeit és kapjon munkát.
- A falunkban az alkoholistáknak szabadulást és gyógyulást kérek és megtéréseket.
- Erzsike nénit a három éve tartó mély gyászából és a depressziójából akarjon meggyógyulni és akarjon élni.
- A nálunk dolgozó asztalost gyógyítsa meg Isten a leukémiából.
- Józsi tudjon megtérni és Isten hozza ki a depresszióból és legyenek végre barátai.
- Jázmina,Mary,Eugénia megtéréséért.
- Magdika teljes testi-lelki gyógyulásáért és hogy szeretteljes családi kapcsolata alakuljon ki.
- Kati barátnőm kapjon munkát,és legyen Isten szerinti párkapcsolata.
- Nóra barátnőmék lakáshelyzete rendeződjön, és az Urat fogadja el egyedül,hogy ki tudjon jönni az ezotériából, okkultizmusból és hamis vallásokból.
- Katica barátnőm lelki sebei gyógyulásáért.
- Erika, az anyukája és a családjuk megtéréséért,a mama állapotának javulásáért, a megfelelő orvos és kezelés megtalálásáért.
- Ákosért és a fiaiért, hogy ismerjék meg az Urat és rendeződjön a kapcsolatuk egymással is.
- Karcsi testi -lelki gyógyulásáért, megtérésért, családi kapcsolatai rendeződéséért.
- Anyukám lábán nagyon csúnya sebek vannak, amik miatt nem tud dolgozni. A hangulata is nagyon rossz ezért. Kérem szépen imáitokat a gyógyulásáért!
- Kérek szépen imát, hogy a testvérem lábát meg tudják gyógyítani, hogy használjon neki a kezelés.
- Kati néni erősödjön tovább, hazamehessen több heti kórházi kezelés után.
- Ági lakáshelyzete rendeződjön Isten akarata szerint. Akik vállalták, hogy segítenek neki, jelentkezzenek!
- Imát kérnék gyógyulásomért és a CT vizsgálatig is lelki békét.
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Gondviselő Atyánk vigyázzon rá. Rokonai ne éljenek vissza a helyzetével; tudjon jól dönteni.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Öt fiatal házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Lakáshitelünket egy kedvezőbb konstrukcióra akartuk cserélni, a jelenlegi krízis azonban kettétörte ezt a tervünket. Kérünk szépen imát, hogy ha lehet, valamikor mégis sikerüljön.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostohaanyja ne tegye tönkre az életét. Találjon társat és boldog családban éljen.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem családjáért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy kertünk növényei egészségesen fejlődjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Egy nem túl vallásos családért kérek imát. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Elhunyt szomszédom lelki üdvéért és családja megtéréséért kérek szépen imát.
- Hogy tanítványom és családja rátaláljon az élő hitre.
- Hogy a macskánknak legyen esze, és ne mászkáljon át a szomszédba, ahol németjuhászt tartanak.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, nyugalmáért.
- Lelki nyugalomért; hogy meg tudjak szabadulni félelmeimtől és aggályaimtól, ne stresszeljek.
- Hogy családunkat elkerülje az influenza; ne betegedjünk meg a hideg hónapokban sem.
- Apósomért, hogy jól viselje az egyedüllétet; és ne rosszabodjanak reumatikus bántalmai.
- Nagyobb türelemért; optimizmusért.
- Keresztmamám boldog időskoráért.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Azért szeretnék imát kérni, hogy férjem munkahelyi projektjei jól menjenek. Köszönöm.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Egy fiatal édesanya gyógyulásáért, akit mellrákkal műtöttek.
- Egy elhunyt barátunk lelki üdvéért és családjáért kérek szépen imát.
- Egy idős házaspár lelki nyugalmáért.
- Zsoltért és Péterért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Egyik szomszédunk árulja a házát. Azért kérek imát, hogy ha lehet, jó szomszédokat kapjunk.
- Lelki beteg szomszédaim gyógyulásáért kérek szépen imát.
- Egy idős, beteg, egyedül élő néniért.
- Egy kismamáért, aki alvászavarral küszködik. Gyógyuljon meg, és legyen majd ereje a két pici gyermekét ellátni. Köszönöm szépen!
- Hogy anyukám lába meggyógyuljon.
- Hogy el tudjuk végezni a kerti munkákat.
- Egy erdélyi testvérpár boldogulásáét, nyugodt és boldog életéért.
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni.
- Két barátnőnkért, hogy ne szakadjanak el Istentől, hanem visszatérjenek Hozzá és Rá bízzák az életüket.
- Hogy lássuk reálisan a helyzetünket és lássuk, hogy mit kell tennünk és azt meg tudjuk tenni.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak és tudják egymást elfogadni és támogatni.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy továbbra is meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat, s hogy bonyolult lakásügyeik végig jól sikerüljenek.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy Ildikó megtérjen.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy Gyurinak sikerüljön ebben a tanévben megszereznie a diplomáját.
- Hogy Péternek rendeződjenek a magánéleti és munkahelyi problémái.
- Hogy a vállalkozásaink jól beinduljanak.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Marikáért és Andrásért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy apám és anyám megtérjenek mielőtt meghalnak.
- Hogy az átültetett és frissen beültetett növényeim mind megmaradjanak.
- Hogy egy fiatal lánynak sikerüljön megoldani a kapcsolati és hivatásbeli problémáit.
- Hogy a Kálvária erdő sorsa jól rendeződjön.
- Kérünk imát Tányáért, hogy családi problémáik megoldódjanak.
- Hogy ne legyen semmilyen nagy kiadásunk.
- Hogy le tudjak fogyni.
- Hogy tudjak pénzt keresni.
- Hogy Bandiék sikerre tudják vinni a vállalkozásukat.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy Mari találjon magának egy jó, nyugodt munkahelyet.
- Hogy Isten gyógyítsa meg Palit, aki rákos lett vagy adja meg, hogy jól fel tudjon készülni a halálra. Kérjük, hogy akár meggyógyul akár meghal, ez a betegség vigye el őt oda, hogy megtérjen.
- Hogy István és Orsolya ne váljanak el, hanem meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy László megtalálja a hivatását.
- Hogy utol tudjuk érni magunkat a munkáinkban.
- Hogy Tamás és Zsuzsa visszatérjenek Istenhez és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy a kerti kutunk szivattyúját minél gyorsabban meg tudjuk szerelni.