2012. július 29., vasárnap

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.
  
- Hála Istennek, a projektünk nagyon jól sikerült! Köszönjük szépen az imákat.

- Köszönöm szépen Isten segítségét és az imáitokat, nagyon jól sikerült az utazásom.

Imaszándékok 2012.   július 30 - augusztus 5.:

- Panniért és a barátjáért, kérünk nekik a nehézségeikben segítséget és hogy életüket Isten szándéka szerint alakítsák.
- Hogy a hivatásomhoz megkapjam a kegyelmet.
- Hogy a hívek megnyíljanak.
- Endréért, aki kiment Angliába dolgozni, hogy továbbra is minden rendben legyen és beváljanak a számításai, hogy a barátnője is kapjon munkát. Hogy megtérjenek.
- Hogy Zoltán megtérjen.
- Ilonkáért, hogy a lelki problémáiban segítse meg őt Isten.
- Hogy Mónika a betegségében kapjon szakszerű segítséget és, hogy rendeződjön az élete, találjon egy szerető társat.
- Gyöngyiért és a volt férjéért Davidért kérnék imát, hogy betegségüket  sikerüljön kordában tartani, tudják rendezni az életüket és normális életet tudjanak élni. Hannáért, a kislányukért, hogy minden nehézség ellenére ép felnőtt legyen belőle. Mindannyiukért, hogy megszabaduljanak minden gonosz befolyástól, megtérjenek és Isten szeretetében éljenek.
- A balesetet szenvedett Péterért, hogy minél teljesebben felépüljön, és kapjon erőt a nehéz helyzete viseléséhez.
- Bernadettért és a babájáért.
- Nicole lelkiüdvéért.
- Hogy megszabaduljak az életemet gátló dolgoktól, gyógyuljak, és így jól tudjam rendezni az életem, találjak hozzám illő társat, és a képességemnek megfelelő munkát
- Kérem, hogy Andrist és Borit óvja meg az Úr minden meggondolatlanságtól, ne engedje őket kísértésbe. Köszönöm!
- Kérem imádkozzatok férjemért, hogy kigyógyuljon a gyomorfekélyből és munkahelyi gondjai Isten akarata szerint rendeződjenek.
- Feriért és a barátnőjéért, hogy igazán megtalálják Istent, rendeződjön az életük, begyógyuljanak a lelki sérüléseik, és ha szükségük van rá, megfelelő kezelést kapjanak. 
- Egy 32 éves fiatalemberért, aki súlyos depresszióban szenved.
- Imát kérek, hogy visszatérjen belém az életkedv. Nincs már kedvesem, a barátaim eltűntek. Isten oly távolinak látszik. Legyetek áldottak. Köszönettel. 
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől. 
- Kérlek titeket testvéreim, hogy imádkozzatok értünk, Róbertért és Hajnalkáért, hogy újra egy pár legyünk, szeretetben, boldogságban.  Köszönöm. Dícsértessék a Jézus Krisztus!
- Tisztelt imaközösség! Szeretném kérni, hogy imádkozzanak a lányom, Viki, egészségügyi állapotáért, és az anyagi helyzetünkért! Köszönettel.
- Szeretnék tőletek imát kérni édesanyám, Anna gyógyulásáért és sorsunk jobbra fordulásáért. Hálásan köszönöm. 
- Hogy a férjem, Lali hazatérjen, s hogy el tudjuk adni az aradi lakásunkat, hogy ki tudjuk fizetni a banknak a házunkat. 
- Tisztelt Imaközösség!  Szeretném kérni a segítségüket. Jelenleg dec. 31-ig van munkám. Kaptam új állásajánlatot, hosszú távút Budapesten. Sokba kerül a bérlet, augusztus 1-én kell kezdnem és nincs pénzem bérletre. Közben felmondta a bank a hitelem, nem tudom megoldani, a házunkat is elveszíthetjük. Ha nem sikerül átmennem a másik munkahelyre, jövő év januárt munkanélküli leszek. Kérem, imádkozzanak anyagiékért és sikeres megoldásért. Köszönettel.
- Egy szakításban szeretnék imát kérni, hogy mindketten fel tudjuk ezt dolgozni, megbocsátani egymásnak, és megtalálni, aki igazán hozzánk tartozik. Nagyon köszönöm mindenkinek. 
- Kedves barátomért, Laciért, hogy végre legyen magánélete, ami csak a lakáshelyzetének a megváltozásával valósulna meg. Ne kelljen megműteni, mert a veséjével vannak problémái. Lelkileg is szüksége van gyógyulásra, mert összekuszálódott az élete, át tudjon mindent adni Istennek, aki mindenre tudja a megoldást. 
-  Magamért, hogy az anyagi életemben változás jöjjön,anyagi áldásokra lenne óriási szükségem.
- Egy hűséges társért, aki ugyanúgy a keresztény értékrend szerint él és Istent teszi az első helyre az életében.
- Fiamért, hogy a megpályázott állást megkaphassa minél előbb, nagyon régóta várjuk, hogy tudjon dolgozni.
- Hogy férjem és B. fiam megszabaduljanak a haragjuktól, M. fiunk lelki gyógyulásáért,hogy férjemmel tovább tudjunk haladni a megkezdett úton, családunk tagjainak kiengesztelődéséért.
- Kati, Ági felépüléséért, Piriék házasságának megújulásáért.
- Hogy Z. és A. szót értsenek egymással, és megnyugtatóan rendezni tudják örökségüket.
- Hogy keresztfiam élete nyugvópontra jusson.  
- Dia, Klári és Adri gyógyulásáért, Zoli, Zsolti és Józsi bácsi alkoholbetegségből való szabadulásáért.
- Hogy tesóm és én mielőbb találjunk megfelelő munkahelyet.
- Zsuzsiért és családjáért, hogy segítse meg őket az Úr nehéz helyzetükben.
- Gáborért, hogy rendbe jöjjön az élete.
- Nagypapámért, hogy elmúljon az övsömöre.
- Ádámért, hogy a szövettan eredménye negatív legyen.
- Hogy testvérem idős, beteg szomszédnénije mielőbb kapjon megfelelő ellátást.
- Elhunyt rokonaink és barátaink lelki üdvéért. 
- Krisztáért, hogy visszatérjen Istenhez és megtalálja a lelki békét. Családja térjen meg, gyerekei helyes úton járjanak.
- Manyi néniért, hogy tudjon bölcsen dönteni a végrendeletében. Továbbra is jól bírja magát egészségileg.
- Hogy Andris és Ricsi megtérjenek, és értelmes életet tudjanak élni. Ricsi ne kerüljön rossz társaságba.
- Egy négy gyermekes családért, hogy megtérjenek, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért járassák hittanra. Ébredjen fel bennük az élő hit, szakítani tudjanak mindenféle ezoterikus „gyógymód” alkalmazásával.
- A baráti körünkben több fiatal házaspár is van, akik gyermeket szeretnének, egyelőre sikertelenül. Imádkozzunk értük, hogy legyenek gyermekeik.
- Hogy Zs megtérjen és kibéküljön a testvérével.
- Hogy Eszter és Robi megtérjenek.
- Gyuri bácsi, Paula néni, Ági néni és Karola lelki üdvéért.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Tanítványaimért, hogy ne csak tudásukat gyarapítsam, hanem lelki javukat is szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a hivatását.
- Hogy a kertünkben lévő dísz- és haszonnövények egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, nyitottabb legyen a hitre, és rendeződjön a magánélete, múljanak el a félelmei. Minden a lelki javát szolgálja.
- Hogy családomban mindenki egészséges legyen.
- Evelynért és Alanért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez vezető utat. Alan gyógyuljon meg.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostoha anyja ne tegye tönkre az életét. Boldog családban éljen.
- Férjem bátyjáért és családjáért, hogy megtérjenek.
- Hogy világosan lássam, mi a hivatásom.
- Hogy A olyan állást kapjon, amilyet szeretne. Találja meg a társát is; Isten vezesse őt mindenben.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, aggodalmaktól mentes nyugalmáért.
- Egyedül élő apósomért, hogy térjen meg, és helyesen döntsön az életét érintő fontos kérdésekben.
- Bérmakeresztmamám egészségéért és nyugodt idős koráért. Ne hagyja magát kihasználni, Isten oltalmazza és vezesse őt.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Hogy Erzsike néni megtalálja a lelki nyugalmát, és Isten vezesse őt.
- Zsoltért, Péterért, Dénesért és Katalinért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát. Éva néni és családja megtérjen.
- Szilvi és Lali ezotériától való szabadulásáért. Családjuk szabaduljon meg a gonosz minden befolyása alól.
- Egy erdélyi testvérpár boldogulásáért, egészségéért, nyugodt és boldog életéért. Kerüljenek közelebb Istenhez.
- Testvéremért, hogy testileg-lelkileg egészséges legyen. Közelebb kerüljön Istenhez, és elmenjen gyónni. Szabaduljon meg minden káros kötöttségétől. Sógorom megtérjen.
- Keresztlányomért, hogy megkapja a hit kegyelmét; ne érje őt súlyos lelki sérülés, egész életében Isten vezesse őt.
- Hogy kislányomnak legyenek hozzá illő barátai.
- Timiért, hogy megtalálja a társát.
- Egy fiatal édesapa gyógyulásáért és családjáért kérek szépen imát.
- Hogy el tudjam engedni azokat a dolgokat, amelyeken nem lehet változtatni; tudjak mindent Istenre bízni.
- Férjemért és magamért kérek szépen imát, hogy a családunkat érintő legfontosabb kérdésekben tudjunk jól dönteni. Ha jó lenne nekünk, sikerüljön kimennünk külföldre.
- Hogy anyukám világosan lásson, erősödjön a hite és meglegyen a lelki békéje. Betegségei jól kezelhetők legyenek, vagy ha lehet, meggyógyuljanak.
- Hogy férjem munkahelyi projektjei jól haladjanak, sikerrel záruljanak. Sikerüljön megtalálni az üzemben a deviáció okát, és megoldódjon a probléma.
- Katiért, hogy közelebb kerüljön Istenhez, és kereszteltesse meg gyermekeit.
- Gyöngyi, Zoli és Kriszta megtéréséért.
- Keresztlányomért, szüleiért és testvéreiért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy Fanni ne kerüljön a rossz befolyása alá.
- Hogy a "Kinga útja" című filmet bemutathassák.
- Keresztszüleimért és gyerekeikért, hogy térjenek meg és közelebb kerüljenek Istenhez.
- Mikiért és Gergőért, hogy megtalálják hivatásukat. Ha Isten valóban a papi pályára hívja őket, jó pap váljon belőlük.
- Ildikóért, hogy megtalálja a társát, és munkájában örömét lelje.
- Egy beteg barátunkért, hogy testileg-lelkileg jól viselje a betegségét, a felesége pedig az ápolást. Fiuk tudjon értelmes, boldog életet élni. Történjen velük minden Isten akarata szerint.
- Egy barátnőmért, hogy megszabaduljon egy konfliktus okozta sérelemtől, megnyugodjon, és mindent át tudjon adni Istennek. Ne legyen beteg. Férje, ha lehet, testileg-lelkileg meggyógyuljon. Isten vezesse őket Gondviselése szerint, fiukat is.
- Hogy Zoli és családja ne kerüljenek az ezotéria, és ezzel a gonosz befolyása alá. Szabaduljanak meg és térjenek meg.
- Laci megtéréséért.
- Juditért, hogy Isten akarata szerint élje az életét, találja meg a boldogságot.
- Férjem unokaöccseiért, hogy szüleikkel együtt megtérjenek és megmaradjanak Isten szeretetében.
- Zoliért és családjáért, hogy térjenek meg.
- Hogy időbeosztásunkat mindig jól meg tudjuk tervezni.
- Hogy ne legyünk betegek, és a gyermekeinket rendben fel tudjuk nevelni.
- Terikéért, hogy testileg-lelkileg egészséges legyen, a szeme meggyógyuljon, és bírjon dolgozni. Egész életére és családjára Isten áldását kérem.
- Hogy a tartozásunkat minden gond nélkül vissza tudjuk fizetni.
- Hogy férjem munkáját megfelelően elismerjék.
- Zoliért és családjáért, hogy tudjanak boldogulni. Fia kapjon munkát, és merjenek gyereket vállalni.
- Hogy apukám rendszeresen járjon gyónni.
- Beáért, hogy meggyógyuljon, és teljes életet tudjon élni. Megerősödjön a hitben és boldog legyen.
- Hogy a szükségesnél ne költsek többet gyerekruhákra; tudjak ésszerűen, jó áron, rövid idő alatt vásárolni.
- Hogy a kinőtt gyerekruhákat és holmikat megfelelő helyre tudjam elajándékozni.
- Isten oltalmát kérem Gáborra, hogy katonai szolgálata során ne érje őt semmi baj; közelebb kerüljön Istenhez.
- A Szentlélek világosságát és védelmét kérem apósomra, hogy az ezotériában elmerülő menyétől semmilyen „gyógymódot” ne fogadjon el.
- Hogy jó legyen az időbeosztásom.
- Hogy őszintén meg tudjak bocsátani.
- Katiért és Attiláért, hogy legyen erejük és türelmük két örökbefogadott és három nevelt gyermekükhöz. Isten adjon nekik sok örömet és vezesse az egész családot az Ő útján.
- Hogy Cs és L betegsége ne térjen vissza. Családjaikért is kérek szépen imát.
- Katiért, hogy megtérjen; jól kezelhető legyen az autoimmun betegsége.
- Barbara megtéréséért.
- Timi kislányáért, hogy meggyógyuljon a kövérségből.
- Hogy kislányomnak használjon a logopédiai foglalkozás, és legyen türelmünk eleget gyakorolni.
- Hogy a tujáink ne pusztuljanak el.
- Hogy a kis diófánk és eperfánk szépen cseperedjen, egészséges fák legyenek belőlük.
- Szüleim testi-lelki egészségéért, erejéért.
- Hogy tudjak eleget imádkozni és meg tudjam őrizni a lelki békémet.
- Hogy gyerekeimnek jó anyja legyek.
- Hogy gyerekeim óvodájában ne legyen jelen az ezotéria. A gyerekek kapjanak védelmet, ne árthasson nekik a gonosz.
- Egy fiatalon elhunyt édesanya férjéért és három gyermekükért kérek szépen imát.
- Norbi megtéréséért.
- Egy elvált barátomért. Legyen ereje és hite, találja meg a boldogságot. Három gyermekükért is imádkozzunk.
- Hogy plébániánk pap- és kántorhelyzete hosszú távon megoldódjon, és jól oldódjon meg.
- Hogy Cs és M helyes úton járjanak, Isten áldja meg és vezesse őket.
- Hogy megszabaduljunk a kétségbeeséstől és a félelemtől, erősödjön a hitünk.
- Hogy ne legyek hipochonder.
- Kezelőorvosaim megtéréséért; lelki fejlődésükért.
- Hogy A megtérjen, világosan lásson és hagyja abba az agykontrollt.
- Hogy el tudjam látni a családomat; minden kötelességemnek eleget tudjak tenni.
- Hogy ne legyek beteg.
- Hogy betegségem ne térjen vissza. Ha visszatérne, idejében észrevegyék és meggyógyuljak. Minden Isten terve szerint alakuljon velünk.
- Hogy a pajzsmirigyemben lévő cisztával ne legyen baj.
- Hogy hitetlen sógornőm semmilyen káros hatást ne gyakorolhasson gyerekeimre.
- Hogy mindig tudjak tanúságot tenni a hitemről, mások lelki javát szolgálva ezzel.
- Családomért, hogy erősödjenek a hitben.
- Férjem testi-lelki egészségéért; kerüljön közelebb Istenhez, tudjon mindig imádkozni, és növekedjen a hite.
- Hogy férjemmel rendben felnevelhessük gyermekeinket. Tudjunk mindig az egyéniségüknek megfelelően bánni velük; ne okozzunk nekik lelki sérüléseket.
- Hogy kislányom óvodájában ne legyen fejtetű-járvány.
- Jancsi bácsiért, hogy megtérjen, és meglegyen a lelki békéje. Egész családja megtéréséért is kérek szépen imát.
- Hogy mindig meg tudjuk találni a megfelelő orvosokat.
- Hogy anyukám egészséges legyen és ne vállalja túl magát. Jól kezelhető legyen az allergiája; le tudjon fogyni.
- Nelli gyógyulásáért és megtéréséért.
- Hogy férjem allergiája teljesen rendbe jöjjön.
- Hogy kislányom szeressen hittanra járni.
- Marika, Zsuzsa és Kati megtéréséért, gyógyulásukért.
- Helgáért és Gáborért, hogy legyen gyerekük. Ha nem lesz, azt is el tudják fogadni Istentől.
- Férjemmel legyen erőnk és türelmünk a kötelességeink elvégzéséhez.
- Hogy sikerüljön jól elintézni a hivatalos ügyeinket.
- Gyuri megtéréséért. Hagyja abba az ivást, tudjon és akarjon dolgozni, értelmes életet élni.
- Bandi testi-lelki gyógyulásáért; Gyurival együtt tudjanak békés, normális életet élni.
- Erzsi néni és Marika néni gyógyulásáért.
- Hogy Ani jó döntést hozzon; azt a munkát válassza, amit Isten neki szánt. Találjon békét, örömet, és tovább tudja vinni a vállalkozását. Szakítson az ezoterikus dolgokkal, térjen meg.
- Daniért, hogy betegsége jól kezelhető legyen, ha lehet, meggyógyuljon. Családjának erősödjön a hite.
- Hogy a kerti munkákat minden évszakban rendben és időben el tudjuk végezni.
- Hogy kisfiam jól érezze ott magát az óvodában, legyenek barátai.
- Hogy megszabaduljak minden sötét gondolattól; a jövőtől való félelemtől, a kétségbeeséstől; és a gonosz minden támadásától.
- Egy barátomért, hogy lássa, Isten mire hívja. Gyógyuljon meg, és találja meg hivatását. Édesapja kapjon munkát.
- Gyermekeimért, hogy megmaradjanak Isten szeretetében, békéjében, Ő vezesse őket egész életükön át.
- Hogy kisfiam óvó nénije hagyja abba az ezotériát és megtérjen. Addig is semmiféleképpen ne tudjon ártani a gyerekeknek.
- Juditért, hogy megtérjen és tudjon boldogulni; kisfiaiért.
- Hogy kislányomnak rendbe jöjjön a halláscsökkenése. Használjon a logopédiai foglalkozás, megtanuljon szépen beszélni, és legyen türelmünk eleget gyakorolni.
- Böbéért, hogy megtérjen; el tudja adni a házat, és tudjon új életet kezdeni.
- Hogy gyerekeink fogszabályzása jól sikerüljön.
- Anyukámért, hogy a térde jól kezelhető legyen, jól tudjon járni; és kicsit le tudjon fogyni.
- Hogy apukám hite erősödjön és közelebb kerüljön Istenhez.
- Keresztapámért, hogy testileg-lelkileg felépüljön, megszabaduljon minden káros kötöttségtől és minden rossztól. Családja térjen meg.
- Elhunyt Dorottya családjáért.
- J néni teljes gyógyulásáért.
- Egy barátnőmért, hogy legyen testi-lelki ereje ápolni beteg férjét. Találjon vigaszt és lelki békét. Őt és egész családját Isten vezesse.
- Hogy a héten minden tennivalónkkal végezni tudjunk; legyen elég türelmem a gyerekekhez.
- Hogy legyen elég időm olvasni.
- Hogy T felismerje az ezoterikus dolgokat és szakítani tudjon velük. Megszabaduljon a rossz minden befolyása alól.
- Hogy rendben el tudjuk végezni mindennapos feladatainkat.
- Hogy Ildikó meggyógyuljon.
- Ákosért, hogy eredményesen tudjon tanulni, és jól be tudjon illeszkedni az új osztályba. Apukája és tanárai jó döntést hozzanak.
- Kislányunkat tudjuk hordani a különórákra, és testi-lelki hasznára váljon.
- Hogy gyerekeim óvodájában a gonosz ne tudjon ártani az ezotériával foglalkozó óvodai dolgozókon keresztül.
- Hogy az iskolámban a tanárok világosan lássák az ezotéria romboló hatását, elutasítsák azt, és a diákokat is ebbe az irányba tereljék. Minél több tanár és diák olvassa az erről szóló irodalmat.
- Hogy gyerekeim ne legyenek betegek; a picik időben megkaphassák az oltásokat. Ne kapják el a ROTA-vírusfertőzést.
- Ili testi-lelki gyógyulásáért.
- Ágiért, hogy vigaszt és támaszt találjon; Isten vezesse őt.
- Marika gyógyulásáért; és hogy tudjon dolgozni. Találja meg a helyes utat a családi életében is. Testvére térjen meg.
- Hogy újra meg tudjak tanulni biztonságosan vezetni, és ne érjen baleset.
- Hogy családtagjaimat ne érje baleset.
- Brigittáért, hogy a lába meggyógyuljon.
- Hogy István olyan állást kapjon, amilyet szeretne.
- Zsuzsa édesanyjáért, aki idősek otthonába került, és elég rossz állapotban van.
- Hogy sógoromnak sikerüljön a nyelvvizsgája.
- Hogy Zsolti magas vérnyomása jól kezelhető legyen, ő pedig képes legyen az életmód-változtatásra.
- Hogy kis ikreink asztmára-allergiára való hajlama ne okozzon náluk semmilyen súlyos betegséget.
- Hogy M és A házassága rendbe jöjjön, mindketten akarjanak ezért tenni, és Istentől kérjenek segítséget. Gyerekeik boldog családban nőhessenek fel.
- Elhunyt Krisztina lelki üdvéért. Gyerekeiért és családjáért.
- Békességért.
- Hogy világosan lássunk és tudjuk jól dönteni. Isten vezessen minket.
- Mónika és családja megtéréséért.
- Tünde megtéréséért; családjáért.
- Gyuri gyógyulásáért; családjáért, megtérésükért.
- Hogy a kislányom óvó nénijével kapcsolatos problémák jól oldódjanak meg.
- Hogy rendben el tudjam végezni a háztartási és a ház körüli munkákat; minden aktuális teendőmmel rendben végezni tudjak.
- Nelli szabadulásáért; megtéréséért.
- Larry, Evelyn és Michael szabadulásáért, megtéréséért.
- Zsuzsiért, hogy az anyja ne tegye tönkre az életét; merjen megházasodni és önálló életet kezdeni; az anyja térjen meg.
- Hogy kislányunknak találjunk megfelelő tanítónőt; és felvegyék abba az iskolába.
- Férjem előadásainak sikeréért.
- Hogy minden szempontból jól sikerüljön a nyári szünetünk; töltődjünk fel testileg-lelkileg; a gyerekeinknek szervezett programjaink tartalmasak, értékesek legyenek.
- Elhunyt Sándor lelki üdvéért; feleségéért.
- Flóra gyógyulásáért; szüleiért.
- Egy fiatal lányért, akinek meghalt a pár hetes kisbabája. Találjon békét, Isten vezesse őt.
- Elhunyt Éva lelki üdvéért; családjáért.
- Elhunyt Erzsébet lelki üdvéért.
- László gyógyulásáért; családjáért.
- A Szentlélek világosságát kérem, hogy mindig bölcsen tudjak adakozni.
- Juditért, hogy ne vegyék el tőle a kisbabáit. Rendeződjön az élete, és megtalálja Istent.
- Hogy férjem határidős munkái rendben legyenek.
- Hogy legyen időnk megvenni a szükséges ruhákat.
- Hogy kislányunknak használjon a fejlesztő torna. Legyen időnk rendesen gyakorolni.
- Hogy tudjunk minden szempontból megfelelő autót venni.
- Matyiért, hogy a tüdeje teljesen meggyógyuljon. Családjáért.
- Egy leváltott közös képviselőért, hogy hagyja abba a csalást és a hazudozást; megtérjen, és ne ártson többet.
- Ritáért, hogy kapjon neki való munkát.
- Apósomért, hogy ne legyen beteg. Találjunk számára megfelelő orvost. Megtéréséért.
- Hogy Evelyn hírt adjon magáról.
- Egy négy gyermekes édesapa gyógyulásáért és családjáért.
- Hogy kisfiam rendben hazaérkezzen.
-  Hogy el tudjuk adni a lakásunkat és tudjunk rajta venni egy kertes házat. 
-  A haldokló Zoltán atyáért. 
-  E-ért, hogy kijöjjön a depressziójából, ne kövessen el újra öngyilkosságot. 
-  Szilviáért és férjéért, hogy fiuk halála után talpra tudjanak állni. 
-  Gyermekeimért. 
- Daniért kérek imát, tudjon bízni és kapcsolódni, édesapja tudjon még több figyelmet és gyöngédséget adni neki.
- Zsuzsáért kérek imát, hagyja abba az agykontrollt, kapjon világosságot, bánja meg.
- Laci lelki üdvéért, és családjáért kérek imát.
- Ágiért, hogy találja meg az élete párját.
- Zsófi gyógyulásáért, gyerekként elvesztette édesanyját.Találjon keresztény közösséget, barátokat.
- Hogy haladjunk a kertünk megépítésével, tereprendezésért, kerítésért, kutyáért.
- A családunk anyagi biztonságáért, hogy a közeljövőben visszafizessük a hitelünket.
- Kisbabáért.
- Mariannért, megtérésért, testi, lelki gyógyulásért, és hogy találja meg az élete párját.
- Kérlek imádkozzatok értem, fontos, hogy leadjak pár kilót, és egyáltalán nem megy. Köszönöm.
- Zsuzsanna barátnőmért, hogy találjon jó párt.
- Nóráért, és magzatáért, súlyos fejlődési rendellenességet diagnosztizáltak. Köszönöm!!!
- Mónikáért, aki várandós és rákos.
- 18 éves Máriáért, aki rákos.
- Hogy megtalálják a nyugdíjba készülő munkatárs minden szempontból megfelelő utódját.
- Hogy a szüleim mély kapcsolatba kerüljenek Istennel.
- P. találjon a képességeinek megfelelő, jó állást.
- Laciért, hogy a rábízott nehéz ügyben jó döntéseket hozzon.
- Hogy jól érezzem magam az új munkahelyen, elfogadjanak, meg tudjam állni a helyem.
- Hogy növekedjek a bizalomban Isten iránt.
- Hogy A. meggyógyuljon. És világossan lássuk, hogy hogyan tudunk neki segíteni.
- Aranka néniért, hogy béke legyen benne és egyre szabadabb legyen.
- Hogy Ancsa találjon jó munkát.
- Annáért, hogy le tudjon fogyni.
- Hogy tisztán lássam a helyzetet, és tudjam, van-e dolgom vele. És, ha látom, mit kell tennem, meg tudjam tenni.
- Anikóért és a munkatársaiért, hogy jobb körülmények között dolgozhassanak. A főnöke megtérésért.
- Hogy Zsolt édesapja kapjon segítséget.
- Egy leukémiás fiú gyógyulásáért.
- Hogy a kutunkban legyen elég víz. 
 - Hogy az ügyünk jól rendeződjön.
- A kutyánkért.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Hogy Andrea és Miklós mély kapcsolatba kerüljenek Istennel, mindig az Ő szeretetében éljenek és abban is haljanak meg.
- Hogy Ági megszabaduljon a beteges világvége várástól és egészséges, mély kapcsolatba kerüljön Istennel és találjon magához illő társat.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni és Isten adjon erőt és bátorságot neki ahhoz, hogy tudjon a férjének segíteni.
- Hogy G.és A megszabaduljanak minden démoni hatástól és megtérjenek, és amíg ez meg nem történik, kérjük, hogy Isten korlátozza őket a rosszban.
- Két barátnőnkért, hogy ne szakadjanak el Istentől, hanem visszatérjenek Hozzá és Rá bízzák az életüket.
- Hogy K. megszabaduljon minden esetleges démoni kötéstől és hatástól.
- Hogy Kati meg tudjon bocsátani az anyjának és a testvérének, és meg tudja csinálni a saját önálló életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy egy barátnőnk és a családja megszabaduljon minden olyan negatív szellemi hatástól, amit az okozhatott, hogy otthon szült, olyan emberek közreműködésével, akik new age elkötelezettségűek.
- Hogy egy barátunk és gyerekei megkeresztelkedjenek, ha lehet, katolikusnak.
- Jánosért, hogy szakítson az életében lévő rosszakkal és jó útra térjen.
- Hogy Ildikó lelki sebei meggyógyuljanak és megtalálja Istent.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy az öcsém és a családja megtérjen és megmeneküljenek.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy Gyurinak sikerüljön megszereznie a diplomáját.
- Hogy apám megtérjen mielőtt meghal.
- Hogy Bandiék találjanak megfelelő munkát maguknak és rendbe jöjjenek anyagilag.
- Hogy Endréék megtérjenek, szentségi házasságot kössenek és a kegyelem állapotában éljenek, és abban haljanak meg.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy utol tudjuk érni magunkat a munkáinkban.
- Hogy anyagilag rendbe jöjjünk.
- Hogy Mária és Beáta megtérjenek és addig is amíg ez meg nem történik, Isten korlátozza őket a rosszban.
- Hogy Emi élete rendeződjön.
- Hogy a növényeink legyőzzék a betegségeket és a kártevőket.
- Hogy a macskák ne tudjanak kárt tenni a kertünkben lévő mókusokban.
- Nóráért és Andrásért, hogy igazán megtalálják Istent és az Ő szeretetével meg tudják újítani a kapcsolatukat.
- Editért, hogy karban tudják tartani a betegségét és rendeződjön az élete.
- Kláráért, hogy megtérjen és amíg ez nem történik meg, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy Misi meggyónjon és visszatérjen az Egyházba.
- Hogy Musza macskánknak, akit kiengedtünk, továbbra se legyen semmi baja és ő se csináljon semmi bajt, ne bántsa a mókusokat, a gyíkokat és a békákat.
- Hogy Kingáék új és jó életet tudjanak csinálni Angliában, és mindenben jó döntéseket hozzanak. Hogy Kinga kapjon jó állást és Gábor kapjon képességeinek megfelelő munkát és ki tudja bontakoztatni a tehetségét.
- Hogy ismerőseink megszabaduljanak minden démoni hatástól és kötéstől és megtérjenek.
- Hogy a kiadó minden baj nélkül, gyorsan meg tudja csinálni a program váltást és a tervezett CD-ket ki tudja gyorsan adni.
- Magdáért és a kéréseiért.
- Hogy a szomszédainknak teljesen meg tudjak bocsátani és át tudjam a rosszakat adni Istennek. Hogy a szomszédaink életén Isten áldása legyen és megtérjenek. És amíg meg nem térnek korlátozza őket Isten a rosszban.
- Hogy a szorongásaim ne ziláljanak szét, hanem a szorongások ellenére tudjak dolgozni.
- Mariért, hogy béke legyen benne és békét tudjon teremteni a családban. Hogy ellen tudjon állni a kísértéseknek és Istent helyezze az életében az első helyre.
- Egy "harmadikért", hogy ne zilálja szét mások házasságát. Megszabaduljon a gonosz minden hatásáról, megtérjen és rendeződjön az élete.
- Mártonért, hogy megtalálja a jó utat és kitartson azon, hogy rendeződjön az élete.
- Hogy egy házaspár kapcsolata rendbe jöjjön és meg tudjanak bocsátani egymásnak.
- Kérnék Marinak és Zsuzsinak segítséget a gondjaikban.
- Editért és az anyósáért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és hogy Edit anyósa a hátralévő idejét emberhez méltó módon töltse és jól fel tudjon készülni arra, hogy hamarosan Isten elé fog állni.
- Kínai barátainkért és az egész családjukért, hogy Isten áldja meg őket és minden ügyüket és hogy mindig az Ő útján járjanak és megtérjenek.
- Hogy az elromlott winchesterről megkapott anyaggal minden rendben legyen.
- Hogy sikerüljön megoldani a számítógépes anyagok biztonságos tárolását.
- Hogy jól megerősödjön a spanyol nyelvtudásom.
- Hogy Antal elmenjen gyónni és járjon misére és áldozzon. Hogy úrrá legyen az életében lévő nehézségeken és elmúljon a depressziója.
- Hogy Anna megtérjen, hogy Isten segítségével úrrá legyen a cukorbetegség okozta súlyos pszichés problémákon és örömben szeretetben éljen.
- Hogy barátaink házassága megerősödjön, szeretetben tudják hordani egymás terheit, újra sok örömet találjanak egymásban és a jóban erősítsék egymást.
- Hogy gyorsan végig tudjam olvasni és jól megértsem a szakirodalmat.
- Hogy Béla megszabaduljon az alkoholtól való függésétől, hogy szakítani tudjon az életében a bűnnel, megtérjen és megtapasztalja Isten szeretetét és arra tudja építeni az életét.
- Hogy mindenkinek meg tudjak bocsátani.
- Hogy Adrienn lelki sebei begyógyuljanak, meg tudjon bocsátani és mély kapcsolatba kerüljön Istennel.
- Feriékért, hogy Isten szeretetében éljenek és szeressék egymást.
- Hogy Tamás be tudja hozni az elmaradásait a céges munkákban.
- Hogy Anna megtérjen.
- Hogy a kutyánk mindig visszajöjjön ha hívjuk és ne szökjön el és rendbejöjjön a viselkedése.
- Hogy meggyógyuljon az arcomon lévő seb.
- Hogy le tudjak fogyni.
- A-ért és a kisfiáért. Hogy A. jó anya legyen és sok örömet találjon a fiában, és hogy rendeződjön a családi életük.
- Hogy Judit megtalálja Istent, rendeződjön az élete és találjon egy hozzá illő, szerető társat. Hogy jó munkát találjon, és ne vállaljon el semmi olyan munkát, ami kárára lenne.
- Hogy T vállalkozása jól sikerüljön.
- Feriért, hogy igazán megtalálja Istent és teljes mértékben az Ő eszköze tudjon lenni, és amíg ez meg nem történik, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy Attila házassága rendeződjön és megtalálja Istent.
- Hogy tudjunk szerdán és pénteken böjtölni.
- Hogy gyorsan és jól meglegyünk a fordítással és minden rendben legyen vele.
- Kingáért, hogy meg tudja csinálni az önállóéletét, begyógyuljanak a lelki sebei és valóban megtalálja Istent.
- Éváért, hogy megszabaduljon a gonosz minden hatásáról, megtérjen és begyógyuljanak a lelki sebei. És amíg ez meg nem történik, kérem, hogy Isten korlátozza őt a rosszban.
- Hogy Monika lelki sebei meggyógyuljanak, megszabaduljon a szorongástól és depressziótól és teljesen át tudja adni az életet Istennek.
- Hogy Kati élete rendeződjön, megszűnjenek a szorongásai, pánikrohamai és elmélyüljön a kapcsolata Istennel. Hogy a mostani nehéz helyzetében helyt tudjon állni.
- Hogy Márta kiszabaduljon egy romboló viszonyból.
- Hogy Panka és az anyukája kikerüljenek a mostani rettenetes helyzetükből és rendeződjön az életük.
- Hogy Tünde és Kati lelki sebei begyógyuljanak, akarják a jót és mély kapcsolatba kerüljenek Istennel.
- Hogy Teri kapjon megfelelő kezelést, hassanak rá a gyógyszerek és jobban legyen. Sikerüljön jól beállítani a gyógyszereit, hogy képes legyen önálló életvitelre.
- Hogy Bálint és Gabi kapjanak munkát és meg tudjanak élni a keresetükből. Hogy lelkileg rendbe jöjjenek és visszataláljanak Istenhez.
- K. kertészeti vállalkozásáért.
- Hogy Benjáminnak sikerüljön megfelelő iskolát találni. S hogy a szülei felelősséget érezzenek azért, hogy ne hagyják őt kallódni.
- Hogy a rigók és a harkályok megmaradjanak a kertben.
- Hogy a mókusoknak ne legyen bajuk és megmaradjanak a kertben.
- Hogy az újonnan ültetett és átültetett növények jól fejlődjenek.
- Hogy a megdőlt nyárfa ne okozzon semmi bajt.
- Hogy a vérnyomásom rendbe jöjjön.
- Gézáért és a kollégáiért, hogy jól menjen az üzletük, áldás legyen az életükön és megtérjenek.
- R. Ágiért, hogy begyógyuljanak a lelki sebei, megszabaduljon minden negatív szellemi hatástól és megtalálja Istent.
- Juliért, hogy találjon egy férjet, akivel nagyon szeretik egymás és megtérjen ő is és a családja is.
- Krisztáért, hogy megszabaduljon minden negatív szellemi hatástól és meggyógyuljanak a lelki sebei. Hogy Isten erősítse meg őt, hogy a jó úton járjon.
- Anitáért, hogy igazán mély kapcsolatba kerüljön Istennel, meggyógyuljanak a lelki sebei és megújuljon az élete.
- Teriért hogy Isten akaratának megfelelően tudja rendezni a kapcsolatát, hogy ne szakadjon el Tőle, hanem mindig Vele legyen és megtalálja a boldogságát. Hogy az új munkahelyén jól helyt tudjon állni, meg legyenek vele elégedve. Jól érezze magát az új helyzetében.
- Katiért, hogy megerősödjön az Istennel való kapcsolata, begyógyuljanak a lelki sebei, és megújuljon az élete. Hogy minél gyorsabban megtalálja az útját.
- Hogy sikerüljön időben megvenni télire a fát és télen száraz fával tudjunk tüzelni, és jó minőségű fát tudjunk venni, amivel gazdaságosan tudunk tüzelni.
- Erzsike lelkiüdvéért.
- Hogy ne felejtsem el bevenni a gyógyszert és rendbe jöjjek.
- Hogy A. tudjon és akarjon segíteni a barátainak.
- Gézáért és Noémiért, hogy szeretetben megújuljon a kapcsolatuk és a nehézségeik jól oldódjanak meg.
- Kérünk Ferencnek segítséget, hogy az új cége megerősödjön és jól működjön. Kérjük, hogy ő és a családja is megszabaduljanak minden esetleges démoni hatástól, megtérjenek és Isten szeretetében éljenek.
- Krisztának kérünk súlyos betegségeiben segítséget és hogy a nehézségek közelebb vigyék őt Istenhez, és eljusson az Ő teljes szeretetére.
- Kérjük, hogy Vili ne hamis dolgokban, hanem Istenben találja meg a biztonságát.
- Hogy a kutyáink ne tegyék többet tönkre a bejárati ajtónkat.
- Timiért és Miklósért, hogy megerősödjenek Isten szeretetében és erre alapozva, begyógyuljanak a lelki sebeik és rendeződjenek a kapcsolataik.
- Laciért és Erikáért, hogy megértsék az ezotéria káros voltát és minden ezoterikus dologgal szakítsanak, ha bármi negatív hatás érte őket, Isten szabadítsa meg őket minden démoni kötéstől és hatástól és igazán megtalálják Istent. 
 - Johannáért, hogy belsőleg megerősödjön és megtalálja a társát. Hogy megtalálja a kapcsolatot Istennel. Hogy a szakmájában öröme és sikere legyen.
- Hogy Mari talpra tudjon állni és mély kapcsolatba kerüljön Istennel.    
- Hogy meg tudjak tanulni latinul.  
- Hogy egy a családunkat érintő   fontos kérdésben lássuk Isten akaratát és jól döntsünk.
-  Noémiért, hogy meggyógyuljanak a lelki sérülései és megtalálja Istent.
- J-ért, hogy a mostani nehézségeiben helytálljon és ezek közelebb vigyék őt Istenhez. Hogy a jó mellett döntsön és abban kitartson.
- Jó egészségért, bátorságért, családi békéért. 

2012. július 22., vasárnap

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.
  
- Sos imát kértek idős Erzsi néni lelki üdvéért, aki rosszul lett. Ezt a visszajelzést kaptuk: "Köszönöm az imáitokat, Erzsi néni egész jól van. Hála Istennek!"

- Jóideje imádkozunk Ferencért. Úgy tűnik, hogy rendbejön a cége és a magánélete is rendeződik. Hála legyen Istennek! Köszönjük az imáitokat.

Imaszándékok 2012.   július 23 - 29.:

- Panniért és a barátjáért, kérünk nekik a nehézségeikben segítséget és hogy életüket Isten szándéka szerint alakítsák.
- Hogy a hivatásomhoz megkapjam a kegyelmet.
- Hogy a hívek megnyíljanak.
- Endréért, aki kiment Angliába dolgozni, hogy továbbra is minden rendben legyen és beváljanak a számításai, hogy a barátnője is kapjon munkát. Hogy megtérjenek.
- Hogy Zoltán megtérjen.
- Ilonkáért, hogy a lelki problémáiban segítse meg őt Isten.
- Hogy Mónika a betegségében kapjon szakszerű segítséget és, hogy rendeződjön az élete, találjon egy szerető társat.
- Gyöngyiért és a volt férjéért Davidért kérnék imát, hogy betegségüket  sikerüljön kordában tartani, tudják rendezni az életüket és normális életet tudjanak élni. Hannáért, a kislányukért, hogy minden nehézség ellenére ép felnőtt legyen belőle. Mindannyiukért, hogy megszabaduljanak minden gonosz befolyástól, megtérjenek és Isten szeretetében éljenek.
- A balesetet szenvedett Péterért, hogy minél teljesebben felépüljön, és kapjon erőt a nehéz helyzete viseléséhez.
- Bernadettért és a babájáért.
- Nicole lelkiüdvéért.
- Hogy megszabaduljak az életemet gátló dolgoktól, gyógyuljak, és így jól tudjam rendezni az életem, találjak hozzám illő társat, és a képességemnek megfelelő munkát
- Kérem, hogy Andrist és Borit óvja meg az Úr minden meggondolatlanságtól, ne engedje őket kísértésbe. Köszönöm!
- Kérem imádkozzatok férjemért, hogy kigyógyuljon a gyomorfekélyből és munkahelyi gondjai Isten akarata szerint rendeződjenek.
- Feriért és a barátnőjéért, hogy igazán megtalálják Istent, rendeződjön az életük, begyógyuljanak a lelki sérüléseik, és ha szükségük van rá, megfelelő kezelést kapjanak. 
- Egy 32 éves fiatalemberért, aki súlyos depresszióban szenved.
- Imát kérek, hogy visszatérjen belém az életkedv. Nincs már kedvesem, a barátaim eltűntek. Isten oly távolinak látszik. Legyetek áldottak. Köszönettel. 
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől. 
- Kérlek titeket testvéreim, hogy imádkozzatok értünk, Róbertért és Hajnalkáért, hogy újra egy pár legyünk, szeretetben, boldogságban.  Köszönöm. Dícsértessék a Jézus Krisztus!
- Tisztelt imaközösség! Szeretném kérni, hogy imádkozzanak a lányom, Viki, egészségügyi állapotáért, és az anyagi helyzetünkért! Köszönettel.
- Szeretnék tőletek imát kérni édesanyám, Anna gyógyulásáért és sorsunk jobbra fordulásáért. Hálásan köszönöm. 
- Hogy a férjem, Lali hazatérjen, s hogy el tudjuk adni az aradi lakásunkat, hogy ki tudjuk fizetni a banknak a házunkat. 
- Tisztelt Imaközösség!  Szeretném kérni a segítségüket. Jelenleg dec. 31-ig van munkám. Kaptam új állásajánlatot, hosszú távút Budapesten. Sokba kerül a bérlet, augusztus 1-én kell kezdnem és nincs pénzem bérletre. Közben felmondta a bank a hitelem, nem tudom megoldani, a házunkat is elveszíthetjük. Ha nem sikerül átmennem a másik munkahelyre, jövő év januárt munkanélküli leszek. Kérem, imádkozzanak anyagiékért és sikeres megoldásért. Köszönettel.
- Hogy férjem és fiaink közelebb kerüljenek Istenhez, fiunk lelki gyógyulásáért,hogy tovább tudjunk haladni a megkezdett úton, családunk tagjainak kiengesztelődéséért.
- Kati, Ági felépüléséért, Piriék házasságának megújulásáért.
- Z. lelki gyógyulásáért, hogy öccsével megnyugtatóan rendezni tudják örökségüket és megbékéljenek egymással.
- Hogy keresztfiam állást találjon és boldog legyen választottjával.  
- Házasságunkért, hogy el tudjuk fogadni egymás hibáit és az Úr szeretetével tudjuk egymást szeretni.
- A tüdőrákban szenvedő Zoltán atyáért, akinek a gerincoszlopában áttétek vannak. 
-  Szilviáért, hogy fia halála után talpra tudjon állni és férjéért. Mindketten nagyon rossz lelkiállapotban vannak. 
-  E-ért, hogy kijöjjön a depresszióból és ne próbálja meg újra az öngyilkosságot. 
- Daniért kérek imát, tudjon bízni és kapcsolódni, édesapja tudjon még több figyelmet és gyöngédséget adni neki.
- Zsuzsáért kérek imát, hagyja abba az agykontrollt, kapjon világosságot, bánja meg.
- Laci lelki üdvéért, és családjáért kérek imát.
- Ágiért, hogy találja meg az élete párját.
- Zsófi gyógyulásáért, gyerekként elvesztette édesanyját.Találjon keresztény közösséget, barátokat.
- Hogy haladjunk a kertünk megépítésével, tereprendezésért, kerítésért, kutyáért.
- A családunk anyagi biztonságáért, hogy a közeljövőben visszafizessük a hitelünket.
- Kisbabáért.
- Mariannért, megtérésért, testi, lelki gyógyulásért, és hogy találja meg az élete párját.
- Kérlek imádkozzatok értem, fontos, hogy leadjak pár kilót, és egyáltalán nem megy. Köszönöm.
- Zsuzsanna barátnőmért, hogy találjon jó párt.
- Nóráért, és magzatáért, súlyos fejlődési rendellenességet diagnosztizáltak. Köszönöm!!!
- Mónikáért, aki várandós és rákos.
- 18 éves Máriáért, aki rákos.
- Krisztáért, hogy visszatérjen Istenhez és megtalálja a lelki békét. Családja térjen meg, gyerekei helyes úton járjanak.
- Manyi néniért, hogy tudjon bölcsen dönteni a végrendeletében. Továbbra is jól bírja magát egészségileg.
- Hogy Andris és Ricsi megtérjenek, és értelmes életet tudjanak élni. Ricsi ne kerüljön rossz társaságba.
- Négy gyermekes sógoromékért, hogy megtérjenek, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért járassák hittanra. Ébredjen fel bennük az élő hit, szakítani tudjanak mindenféle ezoterikus „gyógymód” alkalmazásával.
- A baráti körünkben több fiatal házaspár is van, akik gyermeket szeretnének, egyelőre sikertelenül. Imádkozzunk értük, hogy legyenek gyermekeik.
- Hogy Zs megtérjen és kibéküljön a testvérével.
- Hogy Eszter és Robi megtérjenek.
- Gyuri bácsi, Paula néni, Ági néni és Karola lelki üdvéért.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Tanítványaimért, hogy ne csak tudásukat gyarapítsam, hanem lelki javukat is szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a hivatását.
- Hogy a kertünkben lévő dísz- és haszonnövények egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, nyitottabb legyen a hitre, és rendeződjön a magánélete, múljanak el a félelmei. Minden a lelki javát szolgálja.
- Hogy családomban mindenki egészséges legyen.
- Evelynért és Alanért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez vezető utat. Alan gyógyuljon meg.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostoha anyja ne tegye tönkre az életét. Boldog családban éljen.
- Férjem bátyjáért és családjáért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Hogy A olyan állást kapjon, amilyet szeretne. Találja meg a társát is; Isten vezesse őt mindenben.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, aggodalmaktól mentes nyugalmáért.
- Egyedül élő apósomért, hogy térjen meg, és helyesen döntsön az életét érintő fontos kérdésekben.
- Bérmakeresztmamám egészségéért és boldog idős koráért. Ne hagyja magát kihasználni.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Hogy Erzsike néni megtalálja a lelki nyugalmát, és Isten vezesse őt.
- Zsoltért, Péterért, Dénesért és Katalinért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát. Éva néni és családja megtérjen.
- Szilvi és Lali ezotériától való szabadulásáért. Családjuk szabaduljon meg a gonosz minden befolyása alól.
- Egy erdélyi testvérpár boldogulásáért, egészségéért, nyugodt és boldog életéért. Kerüljenek közelebb Istenhez.
- Testvéremért, hogy testileg-lelkileg egészséges legyen. Közelebb kerüljön Istenhez, és elmenjen gyónni. Szabaduljon meg minden káros kötöttségétől. Sógorom megtérjen.
- Keresztlányomért, hogy megkapja a hit kegyelmét; ne érje őt súlyos lelki sérülés, egész életében Isten vezesse őt.
- Hogy kislányomnak legyenek hozzá illő barátai.
- Timiért, hogy megtalálja a társát.
- Egy fiatal édesapa gyógyulásáért és családjáért kérek szépen imát.
- Hogy el tudjam engedni azokat a dolgokat, amelyeken nem lehet változtatni; tudjak mindent Istenre bízni.
- Férjemért és magamért kérek szépen imát, hogy a családunkat érintő legfontosabb kérdésekben tudjunk jól dönteni.
- Hogy anyukám világosan lásson, erősödjön a hite és meglegyen a lelki békéje. Betegségei jól kezelhetők legyenek, vagy ha lehet, meggyógyuljanak.
- Hogy férjem munkahelyi projektjei jól haladjanak, sikerrel záruljanak. Sikerüljön megtalálni az üzemben a deviáció okát, és megoldódjon a probléma.
- Katiért, hogy közelebb kerüljön Istenhez, és kereszteltesse meg gyermekeit.
- Gyöngyi, Zoli és Kriszta megtéréséért.
- Egy kislányért, akit fiúnak akarnak nevelni a szülei.
- Keresztlányomért, szüleiért és testvéreiért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy Fanni ne kerüljön a rossz befolyása alá.
- Hogy a "Kinga útja" című filmet bemutathassák.
- Keresztszüleimért és gyerekeikért, hogy térjenek meg és közelebb kerüljenek Istenhez.
- Mikiért és Gergőért, hogy megtalálják hivatásukat. Ha Isten valóban a papi pályára hívja őket, jó pap váljon belőlük.
- Ildikóért, hogy megtalálja a társát, és munkájában örömét lelje.
- Egy beteg barátunkért, hogy testileg-lelkileg jól viselje a betegségét, a felesége pedig az ápolást. Fiuk tudjon értelmes, boldog életet élni. Történjen velük minden Isten akarata szerint.
- Egy barátnőmért, hogy megszabaduljon egy konfliktus okozta sérelemtől, megnyugodjon, és mindent át tudjon adni Istennek. Ne legyen beteg. Férje műtétje jól sikerüljön, ha lehet, testileg-lelkileg meggyógyuljon. Isten vezesse őket Gondviselése szerint, fiukat is.
- Hogy Zoli és családja ne kerüljenek az ezotéria, és ezzel a gonosz befolyása alá. Szabaduljanak meg és térjenek meg.
- Laci megtéréséért.
- Juditért, hogy Isten akarata szerint élje az életét, találja meg a boldogságot.
- Férjem unokaöccseiért, hogy szüleikkel együtt megtérjenek és megmaradjanak Isten szeretetében.
- Zoliért és családjáért, hogy térjenek meg.
- Hogy időbeosztásunkat mindig jól meg tudjuk tervezni.
- Hogy ne legyünk betegek, és a gyermekeinket rendben fel tudjuk nevelni.
- Terikéért, hogy testileg-lelkileg egészséges legyen, a szeme meggyógyuljon, és bírjon dolgozni. Egész életére és családjára Isten áldását kérem.
- Hogy a tartozásunkat minden gond nélkül vissza tudjuk fizetni.
- Hogy férjem munkáját megfelelően elismerjék.
- Zoliért és családjáért, hogy tudjanak boldogulni. Fia kapjon munkát, és merjenek gyereket vállalni.
- Hogy apukám rendszeresen járjon gyónni.
- Beáért, hogy meggyógyuljon, és teljes életet tudjon élni. Megerősödjön a hitben és boldog legyen.
- Hogy a szükségesnél ne költsek többet gyerekruhákra; tudjak ésszerűen, jó áron, rövid idő alatt vásárolni.
- Hogy a kinőtt gyerekruhákat és holmikat megfelelő helyre tudjam elajándékozni.
- Isten oltalmát kérem Gáborra, hogy katonai szolgálata során ne érje őt semmi baj; közelebb kerüljön Istenhez.
- Mariann testi-lelki gyógyulásáért, szabadulásáért; családjáért. Hagyjon abba minden ezotériát. Édesanyja hagyjon fel a varázslással, szabaduljon meg a rossztól. Külföldi tartózkodásuk alatt ne érje őket semmi baj.
- A Szentlélek világosságát és védelmét kérem apósomra, hogy az ezotériában elmerülő menyétől semmilyen „gyógymódot” ne fogadjon el.
- Hogy jó legyen az időbeosztásom.
- Hogy őszintén meg tudjak bocsátani.
- Katiért és Attiláért, hogy legyen erejük és türelmük két örökbefogadott és három nevelt gyermekükhöz. Isten adjon nekik sok örömet és vezesse az egész családot az Ő útján.
- Hogy Cs és L betegsége ne térjen vissza. Családjaikért is kérek szépen imát.
- Katiért, hogy megtérjen; jól kezelhető legyen az autoimmun betegsége.
- Barbara megtéréséért.
- Timi kislányáért, hogy meggyógyuljon a kövérségből.
- Hogy kislányomnak használjon a logopédiai foglalkozás, és legyen türelmünk eleget gyakorolni.
- Hogy a tujáink ne pusztuljanak el.
- Hogy a kis diófánk és eperfánk szépen cseperedjen, egészséges fák legyenek belőlük.
- Szüleim testi-lelki egészségéért, erejéért.
- Hogy tudjak eleget imádkozni és meg tudjam őrizni a lelki békémet.
- Hogy gyerekeimnek jó anyja legyek.
- Hogy gyerekeim óvodájában ne legyen jelen az ezotéria. A gyerekek kapjanak védelmet, ne árthasson nekik a gonosz.
- Egy fiatalon elhunyt édesanya férjéért és három kisgyermekükért kérek szépen imát.
- Norbi megtéréséért.
- Egy elvált barátomért. Legyen ereje és hite, találja meg a boldogságot. Három gyermekükért is imádkozzunk.
- Hogy plébániánk pap- és kántorhelyzete hosszú távon megoldódjon, és jól oldódjon meg.
- Hogy Cs és M helyes úton járjanak, Isten áldja meg és vezesse őket.
- Hogy megszabaduljunk a kétségbeeséstől és a félelemtől, erősödjön a hitünk.
- Hogy ne legyek hipochonder.
- Kezelőorvosaim megtéréséért; lelki fejlődésükért.
- Hogy A megtérjen, világosan lásson és hagyja abba az agykontrollt.
- Hogy el tudjam látni a családomat; minden kötelességemnek eleget tudjak tenni.
- Hogy ne legyek beteg.
- Hogy betegségem ne térjen vissza. Ha visszatérne, idejében észrevegyék és meggyógyuljak. Minden Isten terve szerint alakuljon velünk.
- Hogy a pajzsmirigyemben lévő cisztával ne legyen baj.
- Hogy hitetlen sógornőm semmilyen káros hatást ne gyakorolhasson gyerekeimre.
- Hogy mindig tudjak tanúságot tenni a hitemről, mások lelki javát szolgálva ezzel.
- Családomért, hogy erősödjenek a hitben.
- Férjem testi-lelki egészségéért; kerüljön közelebb Istenhez, tudjon mindig imádkozni, és növekedjen a hite.
- Hogy férjemmel rendben felnevelhessük gyermekeinket. Tudjunk mindig az egyéniségüknek megfelelően bánni velük; ne okozzunk nekik lelki sérüléseket.
- Hogy kislányom óvodájában ne legyen fejtetű-járvány.
- Jancsi bácsiért, hogy megtérjen, és meglegyen a lelki békéje. Egész családja megtéréséért is kérek szépen imát.
- Hogy mindig meg tudjuk találni a megfelelő orvosokat.
- Hogy anyukám egészséges legyen és ne vállalja túl magát. Jól kezelhető legyen az allergiája; le tudjon fogyni.
- Nelli gyógyulásáért és megtéréséért.
- Hogy férjem allergiája teljesen rendbe jöjjön.
- Hogy kislányom szeressen hittanra járni.
- Marika, Zsuzsa és Kati megtéréséért, gyógyulásukért.
- Helgáért és Gáborért, hogy legyen gyerekük. Ha nem lesz, azt is el tudják fogadni Istentől.
- Férjemmel legyen erőnk és türelmünk a kötelességeink elvégzéséhez.
- Hogy sikerüljön jól elintézni a hivatalos ügyeinket.
- Gyuri megtéréséért. Hagyja abba az ivást, tudjon és akarjon dolgozni, értelmes életet élni.
- Bandi testi-lelki gyógyulásáért; Gyurival együtt tudjanak békés, normális életet élni.
- Erzsi néni és Marika néni gyógyulásáért.
- Hogy Ani jó döntést hozzon; azt a munkát válassza, amit Isten neki szánt. Találjon békét, örömet, és tovább tudja vinni a vállalkozását. Szakítson az ezoterikus dolgokkal, térjen meg.
- Daniért, hogy betegsége jól kezelhető legyen, ha lehet, meggyógyuljon. Családjának erősödjön a hite.
- Hogy a kerti munkákat minden évszakban rendben és időben el tudjuk végezni.
- Hogy kisfiam jól érezze ott magát az óvodában, legyenek barátai.
- Hogy megszabaduljak minden sötét gondolattól; a jövőtől való félelemtől, a kétségbeeséstől; és a gonosz minden támadásától.
- Egy barátomért, hogy lássa, Isten mire hívja. Gyógyuljon meg, és találja meg hivatását. Édesapja kapjon munkát.
- Gyermekeimért, hogy megmaradjanak Isten szeretetében, békéjében, Ő vezesse őket egész életükön át.
- Hogy kisfiam óvó nénije hagyja abba az ezotériát és megtérjen. Addig is semmiféleképpen ne tudjon ártani a gyerekeknek.
- Juditért, hogy megtérjen és tudjon boldogulni; kisfiaiért.
- Hogy kislányomnak rendbe jöjjön a halláscsökkenése. Használjon a logopédiai foglalkozás, megtanuljon szépen beszélni, és legyen türelmünk eleget gyakorolni.

- Böbéért, hogy megtérjen; el tudja adni a házat, és tudjon új életet kezdeni.
- Hogy gyerekeink fogszabályzása jól sikerüljön.
- Anyukámért, hogy a térde jól kezelhető legyen, jól tudjon járni; és kicsit le tudjon fogyni.
- Hogy apukám hite erősödjön és közelebb kerüljön Istenhez.
- Keresztapámért, hogy testileg-lelkileg felépüljön, megszabaduljon minden káros kötöttségtől és minden rossztól. Családja térjen meg.
- Elhunyt Dorottya családjáért.
- J néni teljes gyógyulásáért.
- Egy barátnőmért, hogy legyen testi-lelki ereje ápolni beteg férjét. Találjon vigaszt és lelki békét. Őt és egész családját Isten vezesse.
- Hogy a héten minden tennivalónkkal végezni tudjunk; legyen elég türelmem a gyerekekhez.
- Hogy legyen elég időm olvasni.
- Hogy T felismerje az ezoterikus dolgokat és szakítani tudjon velük. Megszabaduljon a rossz minden befolyása alól.
- Hogy rendben el tudjuk végezni mindennapos feladatainkat.
- Hogy Ildikó meggyógyuljon.
- Ákosért, hogy eredményesen tudjon tanulni, és jól be tudjon illeszkedni az új osztályba. Apukája és tanárai jó döntést hozzanak.
- Kislányunkat tudjuk hordani a különórákra, és testi-lelki hasznára váljon.
- Hogy gyerekeim óvodájában a gonosz ne tudjon ártani az ezotériával foglalkozó óvodai dolgozókon keresztül.
- Hogy az iskolámban a tanárok világosan lássák az ezotéria romboló hatását, elutasítsák azt, és a diákokat is ebbe az irányba tereljék. Minél több tanár és diák olvassa az erről szóló irodalmat.
- Hogy gyerekeim ne legyenek betegek; a picik időben megkaphassák az oltásokat. Ne kapják el a ROTA-vírusfertőzést.
- Ili testi-lelki gyógyulásáért.
- Ágiért, hogy vigaszt és támaszt találjon; Isten vezesse őt.
- Marika gyógyulásáért; és hogy tudjon dolgozni. Találja meg a helyes utat a családi életében is. Testvére térjen meg.
- Hogy újra meg tudjak tanulni biztonságosan vezetni, és ne érjen baleset.
- Hogy családtagjaimat ne érje baleset.
- Brigittáért, hogy a lába meggyógyuljon.
- Hogy István olyan állást kapjon, amilyet szeretne.
- Zsuzsa édesanyjáért, aki idősek otthonába került, és elég rossz állapotban van.
- Hogy sógoromnak sikerüljön a nyelvvizsgája.
- Hogy Zsolti magas vérnyomása jól kezelhető legyen, ő pedig képes legyen az életmód-változtatásra.
- Hogy kis ikreink asztmára-allergiára való hajlama ne okozzon náluk semmilyen súlyos betegséget.
- Hogy M és A házassága rendbe jöjjön, mindketten akarjanak ezért tenni, és Istentől kérjenek segítséget. Gyerekeik boldog családban nőhessenek fel.
- Elhunyt Krisztina lelki üdvéért. Gyerekeiért és családjáért.
- Békességért.
- Hogy világosan lássunk és tudjuk jól dönteni. Isten vezessen minket.
- Mónika és családja megtéréséért.
- Tünde megtéréséért; családjáért.
- Gyuri gyógyulásáért; családjáért, megtérésükért.
- Hogy a kislányom óvó nénijével kapcsolatos problémák jól oldódjanak meg. 
- Hogy kis ikreink asztmára-allergiára való hajlama ne okozzon náluk semmilyen súlyos betegséget.
- Hogy M és A házassága rendbe jöjjön, mindketten akarjanak ezért tenni, és Istentől kérjenek segítséget. Gyerekeik boldog családban nőhessenek fel.
- Elhunyt Krisztina lelki üdvéért. Gyerekeiért és családjáért.
- Békességért.
- Hogy világosan lássunk és tudjuk jól dönteni. Isten vezessen minket.
- Mónika és családja megtéréséért.
- Tünde megtéréséért; családjáért.
- Gyuri gyógyulásáért; családjáért, megtérésükért.
- Hogy a kislányom óvó nénijével kapcsolatos problémák jól oldódjanak meg.
- Hogy rendben el tudjam végezni a háztartási és a ház körüli munkákat; minden aktuális teendőmmel rendben végezni tudjak.
- Nelli szabadulásáért; megtéréséért.
- Larry, Evelyn és Michael szabadulásáért, megtéréséért.
- Zsuzsiért, hogy az anyja ne tegye tönkre az életét; merjen megházasodni és önálló életet kezdeni; az anyja térjen meg.
- Hogy kislányunknak találjunk megfelelő tanítónőt; és felvegyék abba az iskolába.
- Férjem előadásainak sikeréért.
- Hogy minden szempontból jól sikerüljön a nyári szünetünk; töltődjünk fel testileg-lelkileg; a gyerekeinknek szervezett programjaink tartalmasak, értékesek legyenek.
- Elhunyt Sándor lelki üdvéért; feleségéért.
- Flóra gyógyulásáért; szüleiért.
- Egy fiatal lányért, akinek meghalt a pár hetes kisbabája. Találjon békét, Isten vezesse őt.
- Elhunyt Éva lelki üdvéért; családjáért.
- Elhunyt Erzsébet lelki üdvéért.
- László gyógyulásáért; családjáért.
- A Szentlélek világosságát kérem, hogy mindig bölcsen tudjak adakozni.
- Juditért, hogy ne vegyék el tőle a kisbabáit. Rendeződjön az élete, és megtalálja Istent.
- Egy kisbabáért, hogy a műtétje jól sikerüljön, és teljesen meggyógyuljon.
- Hogy férjem határidős munkái rendben legyenek.
- Hogy legyen időnk megvenni a szükséges ruhákat.
- Hogy kislányunknak használjon a fejlesztő torna. Legyen időnk rendesen gyakorolni.
- Hogy tudjunk minden szempontból megfelelő autót venni.
- Matyiért, hogy a tüdeje teljesen meggyógyuljon. Családjáért.
- Egy leváltott közös képviselőért, hogy hagyja abba a csalást és a hazudozást; megtérjen, és ne ártson többet.
- Ritáért, hogy kapjon neki való munkát.
- Apósomért, hogy ne legyen beteg. Találjunk számára megfelelő orvost. Megtéréséért.
- Hogy Evelyn hírt adjon magáról.
- Dia, Klári és Adri gyógyulásáért, Zoli, Zsolti és Józsi bácsi alkoholbetegségből való szabadulásáért.
- Hogy tesóm és én mielőbb találjunk megfelelő munkahelyet.
- Zsuzsiért és családjáért, hogy segítse meg őket az Úr nehéz helyzetükben.
- Gáborért, hogy rendbe jöjjön az élete.
- Nagypapámért, hogy elmúljon az övsömöre.
- Ádámért, hogy a szövettan eredménye negatív legyen.
- Hogy testvérem idős, beteg szomszédnénije mielőbb kapjon megfelelő ellátást.
- Elhunyt rokonaink és barátaink lelki üdvéért.
- Kérem imáitokat, hogy fiamék házassága és végre itthon elkezdett életük rendeződjön. Találjanak lakást és el tudjanak költözni menyem szüleitől.
- Gyerekeimért, bátorságért és kitartásért. 
- Hogy el tudjuk adni a lakásunkat, s annak az árán tudjunk venni egy kertes házat. 
- A. gyógyulásáért. 
-  Gyermekeimért. 
- Továbbra is kérek szépen imát, hogy mielőbb találjon férjem egy minden szempontból jobb állást, mint a mostani, mert ez lelkileg, fizikailag is megterheli! 
-  Daniért és Dalmáért kérek szépen imát, hogy megtalálják a nekik szánt társukat! 
-  Anyagi helyzetünk gyors javulásáért kérünk imát!Köszönjük! 
-Marijana nővéréért, továbbra is munkálkodjon az ő szívében a jó Isten!
-Egy fiatal lányért Violáért, akinek porckopása van, hogy jobban tudjon menni.
-Egy cukorbeteg fiatalemberért, hogy jók legyenek az eredményei.
-A zarándokúton lévőkért,hogy sikeresen megérkezzenek
-Hogy találjak jó lelkibarátnő(k)et,jó lelkiközösséget,ahol a szívem otthonra talál, és megtaláljam az életutamat.
-A konfliktusaim hatékony rendezéséért.
-Mutassa meg Isten, hogy egy barátnőm őszinte-e hozzám, hogy ne vívódjak lelkileg ezzel a dologgal.
-Erőért, motivációért a tanulmányaimmal kapcsolatban.
-Hogy megkepjam az állást amit ajánlottak,ha ez mégsem jó számomra,küldjön a Gondviselés újabb lehetőségeket az utamba,segítsen ezek megtalálásában felkutatásában,szükségem lenne egy állásra.
-Útmutatásért,hogy beírjam-e a teológiát.
-Édesanyámék vállalati perének igazságos kimeneteléért.
-Hogy ne uralkodjon rajtam ez a depressziós hangulat,lehetőségért, hogy elmenjek valahova, környezetet váltsak, ahol lelkileg töltődhetek. 
- Hogy cégünk pénteken induló projektje jól sikerüljön.
- Hogy nagyon jól megtudjam csinálni az előttem álló feladatokat és sikert érjek el velük.
- Hogy a kutunkban legyen elég víz.
- Az utazásomért.
- Hogy az ügyünk jól rendeződjön.
- A kutyánkért.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Hogy Andrea és Miklós mély kapcsolatba kerüljenek Istennel, mindig az Ő szeretetében éljenek és abban is haljanak meg.
- Hogy Ági megszabaduljon a beteges világvége várástól és egészséges, mély kapcsolatba kerüljön Istennel és találjon magához illő társat.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni és Isten adjon erőt és bátorságot neki ahhoz, hogy tudjon a férjének segíteni.
- Hogy G.és A megszabaduljanak minden démoni hatástól és megtérjenek, és amíg ez meg nem történik, kérjük, hogy Isten korlátozza őket a rosszban.
- Két barátnőnkért, hogy ne szakadjanak el Istentől, hanem visszatérjenek Hozzá és Rá bízzák az életüket.
- Hogy K. megszabaduljon minden esetleges démoni kötéstől és hatástól.
- Hogy Kati meg tudjon bocsátani az anyjának és a testvérének, és meg tudja csinálni a saját önálló életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy egy barátnőnk és a családja megszabaduljon minden olyan negatív szellemi hatástól, amit az okozhatott, hogy otthon szült, olyan emberek közreműködésével, akik new age elkötelezettségűek.
- Hogy egy barátunk és gyerekei megkeresztelkedjenek, ha lehet, katolikusnak.
- Jánosért, hogy szakítson az életében lévő rosszakkal és jó útra térjen.
- Hogy Ildikó lelki sebei meggyógyuljanak és megtalálja Istent.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy az öcsém és a családja megtérjen és megmeneküljenek.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy Gyurinak sikerüljön megszereznie a diplomáját.
- Hogy apám megtérjen mielőtt meghal.
- Hogy Bandiék találjanak megfelelő munkát maguknak és rendbe jöjjenek anyagilag.
- Hogy Endréék megtérjenek, szentségi házasságot kössenek és a kegyelem állapotában éljenek, és abban haljanak meg.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy utol tudjuk érni magunkat a munkáinkban.
- Hogy anyagilag rendbe jöjjünk.
- Hogy Mária és Beáta megtérjenek és addig is amíg ez meg nem történik, Isten korlátozza őket a rosszban.
- Hogy Emi élete rendeződjön.
- Hogy a növényeink legyőzzék a betegségeket és a kártevőket.
- Hogy a macskák ne tudjanak kárt tenni a kertünkben lévő mókusokban.
- Nóráért és Andrásért, hogy igazán megtalálják Istent és az Ő szeretetével meg tudják újítani a kapcsolatukat.
- Editért, hogy karban tudják tartani a betegségét és rendeződjön az élete.
- Kláráért, hogy megtérjen és amíg ez nem történik meg, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy Misi meggyónjon és visszatérjen az Egyházba.
- Hogy Musza macskánknak, akit kiengedtünk, továbbra se legyen semmi baja és ő se csináljon semmi bajt, ne bántsa a mókusokat, a gyíkokat és a békákat.
- Hogy Kingáék új és jó életet tudjanak csinálni Angliában, és mindenben jó döntéseket hozzanak. Hogy Kinga kapjon jó állást és Gábor kapjon képességeinek megfelelő munkát és ki tudja bontakoztatni a tehetségét.
- Hogy ismerőseink megszabaduljanak minden démoni hatástól és kötéstől és megtérjenek.
- Hogy a kiadó minden baj nélkül, gyorsan meg tudja csinálni a program váltást és a tervezett CD-ket ki tudja gyorsan adni.
- Magdáért és a kéréseiért.
- Hogy a szomszédainknak teljesen meg tudjak bocsátani és át tudjam a rosszakat adni Istennek. Hogy a szomszédaink életén Isten áldása legyen és megtérjenek. És amíg meg nem térnek korlátozza őket Isten a rosszban.
- Hogy a szorongásaim ne ziláljanak szét, hanem a szorongások ellenére tudjak dolgozni.
- Mariért, hogy béke legyen benne és békét tudjon teremteni a családban. Hogy ellen tudjon állni a kísértéseknek és Istent helyezze az életében az első helyre.
- Egy "harmadikért", hogy ne zilálja szét mások házasságát. Megszabaduljon a gonosz minden hatásáról, megtérjen és rendeződjön az élete.
- Mártonért, hogy megtalálja a jó utat és kitartson azon, hogy rendeződjön az élete.
- Hogy egy házaspár kapcsolata rendbe jöjjön és meg tudjanak bocsátani egymásnak.
- Kérnék Marinak és Zsuzsinak segítséget a gondjaikban.
- Editért és az anyósáért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és hogy Edit anyósa a hátralévő idejét emberhez méltó módon töltse és jól fel tudjon készülni arra, hogy hamarosan Isten elé fog állni.
- Hogy lássuk hogyan alakítsuk hosszú távon az életünket.
- Kínai barátainkért és az egész családjukért, hogy Isten áldja meg őket és minden ügyüket és hogy mindig az Ő útján járjanak és megtérjenek.
- Hogy az elromlott winchesterről megkapott anyaggal minden rendben legyen.
- Hogy sikerüljön megoldani a számítógépes anyagok biztonságos tárolását.
- Hogy jól megerősödjön a spanyol nyelvtudásom.
- Hogy Antal elmenjen gyónni és járjon misére és áldozzon. Hogy úrrá legyen az életében lévő nehézségeken és elmúljon a depressziója.
- Hogy Anna megtérjen, hogy Isten segítségével úrrá legyen a cukorbetegség okozta súlyos pszichés problémákon és örömben szeretetben éljen.
- Hogy barátaink házassága megerősödjön, szeretetben tudják hordani egymás terheit, újra sok örömet találjanak egymásban és a jóban erősítsék egymást.
- Hogy gyorsan végig tudjam olvasni és jól megértsem a szakirodalmat.
- Hogy Béla megszabaduljon az alkoholtól való függésétől, hogy szakítani tudjon az életében a bűnnel, megtérjen és megtapasztalja Isten szeretetét és arra tudja építeni az életét.
- Hogy mindenkinek meg tudjak bocsátani.
- Hogy Adrienn lelki sebei begyógyuljanak, meg tudjon bocsátani és mély kapcsolatba kerüljön Istennel.
- Feriékért, hogy Isten szeretetében éljenek és szeressék egymást.
- Hogy Tamás be tudja hozni az elmaradásait a céges munkákban.
- Hogy Anna megtérjen.
- Hogy a kutyánk mindig visszajöjjön ha hívjuk és ne szökjön el és rendbejöjjön a viselkedése.
- Hogy meggyógyuljon az arcomon lévő seb.
- Hogy le tudjak fogyni.
- A-ért és a kisfiáért. Hogy A. jó anya legyen és sok örömet találjon a fiában, és hogy rendeződjön a családi életük.
- Hogy Judit megtalálja Istent, rendeződjön az élete és találjon egy hozzá illő, szerető társat. Hogy jó munkát találjon, és ne vállaljon el semmi olyan munkát, ami kárára lenne.
- Hogy T vállalkozása jól sikerüljön.
- Feriért, hogy igazán megtalálja Istent és teljes mértékben az Ő eszköze tudjon lenni, és amíg ez meg nem történik, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy Attila házassága rendeződjön és megtalálja Istent.
- Hogy tudjunk szerdán és pénteken böjtölni.
- Hogy gyorsan és jól meglegyünk a fordítással és minden rendben legyen vele.
- Kingáért, hogy meg tudja csinálni az önállóéletét, begyógyuljanak a lelki sebei és valóban megtalálja Istent.
- Éváért, hogy megszabaduljon a gonosz minden hatásáról, megtérjen és begyógyuljanak a lelki sebei. És amíg ez meg nem történik, kérem, hogy Isten korlátozza őt a rosszban.
- Hogy Monika lelki sebei meggyógyuljanak, megszabaduljon a szorongástól és depressziótól és teljesen át tudja adni az életet Istennek.
- Hogy Kati élete rendeződjön, megszűnjenek a szorongásai, pánikrohamai és elmélyüljön a kapcsolata Istennel. Hogy a mostani nehéz helyzetében helyt tudjon állni.
- Hogy Márta kiszabaduljon egy romboló viszonyból.
- Hogy Panka és az anyukája kikerüljenek a mostani rettenetes helyzetükből és rendeződjön az életük.
- Hogy Tünde és Kati lelki sebei begyógyuljanak, akarják a jót és mély kapcsolatba kerüljenek Istennel.
- Hogy Teri kapjon megfelelő kezelést, hassanak rá a gyógyszerek és jobban legyen. Sikerüljön jól beállítani a gyógyszereit, hogy képes legyen önálló életvitelre.
- Hogy Bálint és Gabi kapjanak munkát és meg tudjanak élni a keresetükből. Hogy lelkileg rendbe jöjjenek és visszataláljanak Istenhez.
- K. kertészeti vállalkozásáért.
- Hogy Benjáminnak sikerüljön megfelelő iskolát találni. S hogy a szülei felelősséget érezzenek azért, hogy ne hagyják őt kallódni.
- Hogy a rigók és a harkályok megmaradjanak a kertben.
- Hogy a mókusoknak ne legyen bajuk és megmaradjanak a kertben.
- Hogy az újonnan ültetett és átültetett növények jól fejlődjenek.
- Hogy a megdőlt nyárfa ne okozzon semmi bajt.
- Hogy a vérnyomásom rendbe jöjjön.
- Gézáért és a kollégáiért, hogy jól menjen az üzletük, áldás legyen az életükön és megtérjenek.
- R. Ágiért, hogy begyógyuljanak a lelki sebei, megszabaduljon minden negatív szellemi hatástól és megtalálja Istent.
- Juliért, hogy találjon egy férjet, akivel nagyon szeretik egymás és megtérjen ő is és a családja is.
- Krisztáért, hogy megszabaduljon minden negatív szellemi hatástól és meggyógyuljanak a lelki sebei. Hogy Isten erősítse meg őt, hogy a jó úton járjon.
- Anitáért, hogy igazán mély kapcsolatba kerüljön Istennel, meggyógyuljanak a lelki sebei és megújuljon az élete.
- Teriért hogy Isten akaratának megfelelően tudja rendezni a kapcsolatát, hogy ne szakadjon el Tőle, hanem mindig Vele legyen és megtalálja a boldogságát. Hogy az új munkahelyén jól helyt tudjon állni, meg legyenek vele elégedve. Jól érezze magát az új helyzetében.
- Katiért, hogy megerősödjön az Istennel való kapcsolata, begyógyuljanak a lelki sebei, és megújuljon az élete. Hogy minél gyorsabban megtalálja az útját.
- Hogy sikerüljön időben megvenni télire a fát és télen száraz fával tudjunk tüzelni, és jó minőségű fát tudjunk venni, amivel gazdaságosan tudunk tüzelni.
- Erzsike lelkiüdvéért.
- Hogy ne felejtsem el bevenni a gyógyszert és rendbe jöjjek.
- Hogy a sürgős munkámat meg tudjam gyorsan csinálni.
- Hogy A. tudjon és akarjon segíteni a barátainak.
- Gézáért és Noémiért, hogy szeretetben megújuljon a kapcsolatuk és a nehézségeik jól oldódjanak meg.
- Kérünk Ferencnek segítséget, hogy az új cége megerősödjön és jól működjön. Kérjük, hogy ő és a családja is megszabaduljanak minden esetleges démoni hatástól, megtérjenek és Isten szeretetében éljenek.
- Krisztának kérünk súlyos betegségeiben segítséget és hogy a nehézségek közelebb vigyék őt Istenhez, és eljusson az Ő teljes szeretetére.
- Kérjük, hogy Vili ne hamis dolgokban, hanem Istenben találja meg a biztonságát.
- Hogy a kutyáink ne tegyék többet tönkre a bejárati ajtónkat.
- Timiért és Miklósért, hogy megerősödjenek Isten szeretetében és erre alapozva, begyógyuljanak a lelki sebeik és rendeződjenek a kapcsolataik.
- Laciért és Erikáért, hogy megértsék az ezotéria káros voltát és minden ezoterikus dologgal szakítsanak, ha bármi negatív hatás érte őket, Isten szabadítsa meg őket minden démoni kötéstől és hatástól és igazán megtalálják Istent. 
 - Johannáért, hogy belsőleg megerősödjön és megtalálja a társát. Hogy megtalálja a kapcsolatot Istennel. Hogy a szakmájában öröme és sikere legyen.
- Hogy Mari talpra tudjon állni és mély kapcsolatba kerüljön Istennel.    
- Hogy meg tudjak tanulni latinul.  
- Hogy egy a családunkat érintő   fontos kérdésben lássuk Isten akaratát és jól döntsünk.
- Noémiért, hogy meggyógyuljanak a lelki sérülései és megtalálja Istent.
- J-ért, hogy a mostani nehézségeiben helytálljon és ezek közelebb vigyék őt Istenhez. Hogy a jó mellett döntsön és abban kitartson.
- Hogy megtalálják a nyugdíjba készülő munkatárs minden szempontból megfelelő utódját.
- Hogy a szüleim mély kapcsolatba kerüljenek Istennel.
- P. találjon a képességeinek megfelelő, jó állást. - Laciért, hogy a rábízott nehéz ügyben jó döntéseket hozzon.
- Hogy jól érezzem magam az új munkahelyen, elfogadjanak, meg tudjam állni a helyem.
- Hogy növekedjek a bizalomban Isten iránt.
- Hogy A. meggyógyuljon. És világossan lássuk, hogy hogyan tudunk neki segíteni.
- Hogy el tudjak majd menni szabadságra, amikor a tábor lesz.
- Aranka néniért, hogy béke legyen benne és egyre szabadabb legyen.
- Hogy Ancsa találjon jó munkát.
- Annáért, hogy le tudjon fogyni.
- Hogy tisztán lássam a helyzetet, és tudjam, van-e dolgom vele. És, ha látom, mit kell tennem, meg tudjam tenni.
- Anikóért és a munkatársaiért, hogy jobb körülmények között dolgozhassanak. A főnöke megtérésért.
 - Hogy Zsolt édesapja kapjon segítséget.
- Egy leukémiás fiú gyógyulásáért.
- Két kisbabáért kérek szépen imát, akik kórházba kerültek. Köszönöm.

2012. július 15., vasárnap

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.
  
- Hónapok óta imádkoztunk Sáráért, hogy jól tanuljon és jó jegyeket kapjon a gimnázium utolsó évében. Hála Istennek, jó eredményeket ért el. Köszönjük szépen az imáitokat.

- A lelkigyakorlat rendben, és Isten kegyelmével gazdagon zárult, köszönet az imákért! 

- Régóta imádkozunk egy súlyos beteg barátunkért. Közben kiderült róla, hogy nagyon súlyos és előrehaladott rákja van, amit az orvosok egyértelműen gyógyíthatatlannak tartottak és azt mondták, hogy hamarosan meg fog halni.  Rajtunk kívül még sokan mások is imádkoztak érte. Teljesen meggyógyult! Dicsőség az Úrnak! Köszönjük az imáitokat.

Imaszándékok 2012.   július 16 - 22.:

- Panniért és a barátjáért, kérünk nekik a nehézségeikben segítséget és hogy életüket Isten szándéka szerint alakítsák.
- Hogy a hivatásomhoz megkapjam a kegyelmet.
- Hogy a hívek megnyíljanak.
- Endréért, aki kiment Angliába dolgozni, hogy továbbra is minden rendben legyen és beváljanak a számításai, hogy a barátnője is kapjon munkát. Hogy megtérjenek.
- Hogy Zoltán megtérjen.
- Ilonkáért, hogy a lelki problémáiban segítse meg őt Isten.
- Hogy Mónika a betegségében kapjon szakszerű segítséget és, hogy rendeződjön az élete, találjon egy szerető társat.
- Gyöngyiért és a volt férjéért Davidért kérnék imát, hogy betegségüket  sikerüljön kordában tartani, tudják rendezni az életüket és normális életet tudjanak élni. Hannáért, a kislányukért, hogy minden nehézség ellenére ép felnőtt legyen belőle. Mindannyiukért, hogy megszabaduljanak minden gonosz befolyástól, megtérjenek és Isten szeretetében éljenek.
- A balesetet szenvedett Péterért, hogy minél teljesebben felépüljön, és kapjon erőt a nehéz helyzete viseléséhez.
- Bernadettért és a babájáért.
- Nicole lelkiüdvéért.
- Hogy megszabaduljak az életemet gátló dolgoktól, gyógyuljak, és így jól tudjam rendezni az életem, találjak hozzám illő társat, és a képességemnek megfelelő munkát
- Kérem, hogy Andrist és Borit óvja meg az Úr minden meggondolatlanságtól, ne engedje őket kísértésbe. Köszönöm!
- Kérem imádkozzatok férjemért, hogy kigyógyuljon a gyomorfekélyből és munkahelyi gondjai Isten akarata szerint rendeződjenek.
- Feriért és a barátnőjéért, hogy igazán megtalálják Istent, rendeződjön az életük, begyógyuljanak a lelki sérüléseik, és ha szükségük van rá, megfelelő kezelést kapjanak. 
- Egy 32 éves fiatalemberért, aki súlyos depresszióban szenved.
- Imát kérek, hogy visszatérjen belém az életkedv. Nincs már kedvesem, a barátaim eltűntek. Isten oly távolinak látszik. Legyetek áldottak. Köszönettel. 
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől. 
- Kérlek titeket testvéreim, hogy imádkozzatok értünk, Róbertért és Hajnalkáért, hogy újra egy pár legyünk, szeretetben, boldogságban.  Köszönöm. Dícsértessék a Jézus Krisztus!
- Tisztelt imaközösség! Szeretném kérni, hogy imádkozzanak a lányom, Viki, egészségügyi állapotáért, és az anyagi helyzetünkért! Köszönettel.
- Szeretnék tőletek imát kérni édesanyám, Anna gyógyulásáért és sorsunk jobbra fordulásáért. Hálásan köszönöm. 
- Hogy a férjem, Lali hazatérjen, s hogy el tudjuk adni az aradi lakásunkat, hogy ki tudjuk fizetni a banknak a házunkat.
- Imát szeretnék kérni férjemért, hogy javuló impotenciája teljesen megszűnjön, hogy sikerüljön neki egy jobb állást találnia sürgősen!
- Daniért és Dalmáért kérek imát, hogy megtalálják a nekik rendelt társat!Köszönöm! 
- Hogy Tibor megtérjen.
- Hogy a családunk Jézus útján járjon.
- Hogy Isten akaratával egyezően záruljon a peres ügyünk. Köszönöm! 
- Hogy férjem és fiaink közelebb kerüljenek Istenhez, fiunk lelki gyógyulásáért,hogy tovább tudjunk haladni a megkezdett úton, családunk tagjainak kiengesztelődéséért.
- Kati, Ági felépüléséért, Piriék házasságának megújulásáért.
- Z. lelki gyógyulásáért, hogy öccsével megnyugtatóan rendezni tudják örökségüket és megbékéljenek egymással.
- Hogy keresztfiam állást találjon és boldog legyen választottjával  
-Daniért kérek imát, tudjon bízni és kapcsolódni, édesapja tudjon még több figyelmet és gyöngédséget adni neki.
- Zsuzsáért kérek imát, hagyja abba az agykontrollt, kapjon világosságot, bánja meg.
- Laci lelki üdvéért, és családjáért kérek imát.
- Ágiért, hogy találja meg az élete párját.
- Zsófi gyógyulásáért, gyerekként elvesztette édesanyját.Találjon keresztény közösséget, barátokat.
- Hogy haladjunk a kertünk megépítésével, tereprendezésért, kerítésért, kutyáért.
- A családunk anyagi biztonságáért, hogy a közeljövőben visszafizessük a hitelünket.
- Kisbabáért.
- Mariannért, megtérésért, testi, lelki gyógyulásért, és hogy találja meg az élete párját.
- Kérlek imádkozzatok értem, fontos, hogy leadjak pár kilót, és egyáltalán nem megy. Köszönöm.
- Zsuzsanna barátnőmért, hogy találjon jó párt.
- Nóráért, és magzatáért, súlyos fejlődési rendellenességet diagnosztizáltak. Köszönöm!!!
- Mónikáért, aki várandós és rákos.
- 18 éves Máriáért, aki rákos. 
-  Szilviáért, hogy fia halála után talpra tudjon állni, és férjéért. 
- Hogy E. kijöjjön a depresszióból és ne próbálja meg újra az öngyilkosságot. 
-  A. gyógyulásáért, családi konfliktusainak megoldódásáért. 
- Hogy el tudjuk adni a lakásunkat. 
- Zoltán atyáért, aki nemcsak tüdőrákban szenved, hanem a gerincében lévő áttétektől is, két csigolyája összeroppant. 
- Gyerekeimért, bátorságért.
- Hogy megtalálják a nyugdíjba készülő munkatárs minden szempontból megfelelő utódját.
- Hogy a szüleim mély kapcsolatba kerüljenek Istennel.
- P. találjon a képességeinek megfelelő, jó állást. - Laciért, hogy a rábízott nehéz ügyben jó döntéseket hozzon.
- Hogy jól érezzem magam az új munkahelyen, elfogadjanak, meg tudjam állni a helyem.
- Hogy növekedjek a bizalomban Isten iránt.
- Hogy A. meggyógyuljon. És világossan lássuk, hogy hogyan tudunk neki segíteni.
- Hogy el tudjak majd menni szabadságra, amikor a tábor lesz.
- Aranka néniért, hogy béke legyen benne és egyre szabadabb legyen.
- Hogy Ancsa találjon jó munkát.
- Annáért, hogy le tudjon fogyni.
- Hogy tisztán lássam a helyzetet, és tudjam, van-e dolgom vele. És, ha látom, mit kell tennem, meg tudjam tenni.
- Anikóért és a munkatársaiért, hogy jobb körülmények között dolgozhassanak. A főnöke megtérésért.
 - Hogy Zsolt édesapja kapjon segítséget.
- Dia, Klári és Adri gyógyulásáért, Zoli, Zsolti és Józsi bácsi alkoholbetegségből való szabadulásáért.
- Hogy tesóm és én mielőbb találjunk megfelelő munkahelyet.
- Zsuzsiért és családjáért, hogy segítse meg őket az Úr nehéz helyzetükben.
- Gáborért, hogy rendbe jöjjön az élete.
- Nagypapámért, hogy elmúljon az övsömöre.
- Ádámért, hogy a szövettan eredménye negatív legyen.
- Hogy testvérem idős, beteg szomszédnénije mielőbb kapjon megfelelő ellátást.
- Elhunyt rokonaink és barátaink lelki üdvéért.
- Marijana nővérért.
- Hozzon a jó Isten az életembe jó állási lehetőséget.
- Hogy találjak jó lelkiközösséget,ahol a szivem otthonra talál,és jó lelkibarátnő(k)et.
- Violáért,akinek porckopása van,segitse meg őt Jézus,hogy jobban tudjon járni.
- A konfliktusaim letisztázásáért és helyes megoldásáért.
- Manyi néniért, hogy tudjon bölcsen dönteni a végrendeletében. Továbbra is jól bírja magát egészségileg.
- Hogy Andris és Ricsi megtérjenek, és értelmes életet tudjanak élni. Ricsi ne kerüljön rossz társaságba.
- Négy gyermekes sógoromékért, hogy megtérjenek, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért járassák hittanra. Ébredjen fel bennük az élő hit, szakítani tudjanak mindenféle ezoterikus „gyógymód” alkalmazásával.
- A baráti körünkben több fiatal házaspár is van, akik gyermeket szeretnének, egyelőre sikertelenül. Imádkozzunk értük, hogy legyenek gyermekeik.
- Hogy Zs megtérjen és kibéküljön a testvérével.
- Hogy Eszter és Robi megtérjenek.
- Gyuri bácsi, Paula néni, Ági néni és Karola lelki üdvéért.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Tanítványaimért, hogy ne csak tudásukat gyarapítsam, hanem lelki javukat is szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a hivatását.
- Hogy a kertünkben lévő dísz- és haszonnövények egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, nyitottabb legyen a hitre, és rendeződjön a magánélete, múljanak el a félelmei. Minden a lelki javát szolgálja.
- Hogy családomban mindenki egészséges legyen.
- Evelynért és Alanért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez vezető utat. Alan gyógyuljon meg.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostoha anyja ne tegye tönkre az életét. Boldog családban éljen.
- Férjem bátyjáért és családjáért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Hogy A olyan állást kapjon, amilyet szeretne. Találja meg a társát is; Isten vezesse őt mindenben.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, aggodalmaktól mentes nyugalmáért.
- Egyedül élő apósomért, hogy térjen meg, és helyesen döntsön az életét érintő fontos kérdésekben.
- Bérmakeresztmamám egészségéért és boldog idős koráért. Ne hagyja magát kihasználni.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Hogy Erzsike néni megtalálja a lelki nyugalmát, és Isten vezesse őt.
- Zsoltért, Péterért, Dénesért és Katalinért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát. Éva néni és családja megtérjen.
- Szilvi és Lali ezotériától való szabadulásáért. Családjuk szabaduljon meg a gonosz minden befolyása alól.
- Egy erdélyi testvérpár boldogulásáért, egészségéért, nyugodt és boldog életéért. Kerüljenek közelebb Istenhez.
- Testvéremért, hogy testileg-lelkileg egészséges legyen. Közelebb kerüljön Istenhez, és elmenjen gyónni. Szabaduljon meg minden káros kötöttségétől. Sógorom megtérjen.
- Keresztlányomért, hogy megkapja a hit kegyelmét; ne érje őt súlyos lelki sérülés, egész életében Isten vezesse őt.
- Hogy kislányomnak legyenek hozzá illő barátai.
- Timiért, hogy megtalálja a társát.
- Egy fiatal édesapa gyógyulásáért és családjáért kérek szépen imát.
- Hogy el tudjam engedni azokat a dolgokat, amelyeken nem lehet változtatni; tudjak mindent Istenre bízni.
- Férjemért és magamért kérek szépen imát, hogy a családunkat érintő legfontosabb kérdésekben tudjunk jól dönteni.
- Hogy anyukám világosan lásson, erősödjön a hite és meglegyen a lelki békéje. Betegségei jól kezelhetők legyenek, vagy ha lehet, meggyógyuljanak.
- Hogy férjem munkahelyi projektjei jól haladjanak, sikerrel záruljanak. Sikerüljön megtalálni az üzemben a deviáció okát, és megoldódjon a probléma.
- Katiért, hogy közelebb kerüljön Istenhez, és kereszteltesse meg gyermekeit.
- Gyöngyi, Zoli és Kriszta megtéréséért.
- Egy kislányért, akit fiúnak akarnak nevelni a szülei.
- Keresztlányomért, szüleiért és testvéreiért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy Fanni ne kerüljön a rossz befolyása alá.
- Hogy a "Kinga útja" című filmet bemutathassák.
- Keresztszüleimért és gyerekeikért, hogy térjenek meg és közelebb kerüljenek Istenhez.
- Mikiért és Gergőért, hogy megtalálják hivatásukat. Ha Isten valóban a papi pályára hívja őket, jó pap váljon belőlük.
- Ildikóért, hogy megtalálja a társát, és munkájában örömét lelje.
- Egy beteg barátunkért, hogy testileg-lelkileg jól viselje a betegségét, a felesége pedig az ápolást. Fiuk tudjon értelmes, boldog életet élni. Történjen velük minden Isten akarata szerint.
- Egy barátnőmért, hogy megszabaduljon egy konfliktus okozta sérelemtől, megnyugodjon, és mindent át tudjon adni Istennek. Ne legyen beteg. Férje műtétje jól sikerüljön, ha lehet, testileg-lelkileg meggyógyuljon. Isten vezesse őket Gondviselése szerint, fiukat is.
- Hogy Zoli és családja ne kerüljenek az ezotéria, és ezzel a gonosz befolyása alá. Szabaduljanak meg és térjenek meg.
- Laci megtéréséért.
- Juditért, hogy Isten akarata szerint élje az életét, találja meg a boldogságot.
- Férjem unokaöccseiért, hogy szüleikkel együtt megtérjenek és megmaradjanak Isten szeretetében.
- Zoliért és családjáért, hogy térjenek meg.
- Hogy időbeosztásunkat mindig jól meg tudjuk tervezni.
- Hogy ne legyünk betegek, és a gyermekeinket rendben fel tudjuk nevelni.
- Terikéért, hogy testileg-lelkileg egészséges legyen, a szeme meggyógyuljon, és bírjon dolgozni. Egész életére és családjára Isten áldását kérem.
- Hogy a tartozásunkat minden gond nélkül vissza tudjuk fizetni.
- Hogy férjem munkáját megfelelően elismerjék.
- Zoliért és családjáért, hogy tudjanak boldogulni. Fia kapjon munkát, és merjenek gyereket vállalni.
- Hogy apukám rendszeresen járjon gyónni.
- Beáért, hogy meggyógyuljon, és teljes életet tudjon élni. Megerősödjön a hitben és boldog legyen.
- Hogy a szükségesnél ne költsek többet gyerekruhákra; tudjak ésszerűen, jó áron, rövid idő alatt vásárolni.
- Hogy a kinőtt gyerekruhákat és holmikat megfelelő helyre tudjam elajándékozni.
- Isten oltalmát kérem Gáborra, hogy katonai szolgálata során ne érje őt semmi baj; közelebb kerüljön Istenhez.
- Mariann testi-lelki gyógyulásáért, szabadulásáért; családjáért. Hagyjon abba minden ezotériát. Édesanyja hagyjon fel a varázslással, szabaduljon meg a rossztól. Külföldi tartózkodásuk alatt ne érje őket semmi baj.
- A Szentlélek világosságát és védelmét kérem apósomra, hogy az ezotériában elmerülő menyétől semmilyen „gyógymódot” ne fogadjon el.
- Hogy jó legyen az időbeosztásom.
- Hogy őszintén meg tudjak bocsátani.  
- Katiért és Attiláért, hogy legyen erejük és türelmük két örökbefogadott és három nevelt gyermekükhöz. Isten adjon nekik sok örömet és vezesse az egész családot az Ő útján.
- Hogy Cs és L betegsége ne térjen vissza. Családjaikért is kérek szépen imát.
- Katiért, hogy megtérjen; jól kezelhető legyen az autoimmun betegsége.
- Barbara megtéréséért.
- Timi kislányáért, hogy meggyógyuljon a kövérségből.
- Hogy kislányomnak használjon a logopédiai foglalkozás, és legyen türelmünk eleget gyakorolni.
- Hogy a tujáink ne pusztuljanak el.
- Hogy a kis diófánk és eperfánk szépen cseperedjen, egészséges fák legyenek belőlük.
- Szüleim testi-lelki egészségéért, erejéért.
- Hogy tudjak eleget imádkozni és meg tudjam őrizni a lelki békémet.
- Hogy gyerekeimnek jó anyja legyek.
- Hogy gyerekeim óvodájában ne legyen jelen az ezotéria. A gyerekek kapjanak védelmet, ne árthasson nekik a gonosz.
- Egy fiatalon elhunyt édesanya férjéért és három kisgyermekükért kérek szépen imát.
- Norbi megtéréséért.
- Egy elvált barátomért. Legyen ereje és hite, találja meg a boldogságot. Három gyermekükért is imádkozzunk.
- Hogy plébániánk pap- és kántorhelyzete hosszú távon megoldódjon, és jól oldódjon meg.
- Hogy Cs és M helyes úton járjanak, Isten áldja meg és vezesse őket.
- Hogy megszabaduljunk a kétségbeeséstől és a félelemtől, erősödjön a hitünk.
- Hogy ne legyek hipochonder.
- Kezelőorvosaim megtéréséért; lelki fejlődésükért.
- Hogy A megtérjen, világosan lásson és hagyja abba az agykontrollt.
- Hogy el tudjam látni a családomat; minden kötelességemnek eleget tudjak tenni.
- Hogy ne legyek beteg.
- Hogy betegségem ne térjen vissza. Ha visszatérne, idejében észrevegyék és meggyógyuljak. Minden Isten terve szerint alakuljon velünk.
- Hogy a pajzsmirigyemben lévő cisztával ne legyen baj.
- Hogy hitetlen sógornőm semmilyen káros hatást ne gyakorolhasson gyerekeimre.
- Hogy mindig tudjak tanúságot tenni a hitemről, mások lelki javát szolgálva ezzel.
- Családomért, hogy erősödjenek a hitben.
- Férjem testi-lelki egészségéért; kerüljön közelebb Istenhez, tudjon mindig imádkozni, és növekedjen a hite.
- Hogy férjemmel rendben felnevelhessük gyermekeinket. Tudjunk mindig az egyéniségüknek megfelelően bánni velük; ne okozzunk nekik lelki sérüléseket.
- Hogy kislányom óvodájában ne legyen fejtetű-járvány.
- Jancsi bácsiért, hogy megtérjen, és meglegyen a lelki békéje. Egész családja megtéréséért is kérek szépen imát.
- Hogy mindig meg tudjuk találni a megfelelő orvosokat.
- Hogy anyukám egészséges legyen és ne vállalja túl magát. Jól kezelhető legyen az allergiája; le tudjon fogyni.
- Nelli gyógyulásáért és megtéréséért.
- Hogy férjem allergiája teljesen rendbe jöjjön.
- Hogy kislányom szeressen hittanra járni.
- Marika, Zsuzsa és Kati megtéréséért, gyógyulásukért. 
- Helgáért és Gáborért, hogy legyen gyerekük. Ha nem lesz, azt is el tudják fogadni Istentől.
- Férjemmel legyen erőnk és türelmünk a kötelességeink elvégzéséhez.
- Hogy sikerüljön jól elintézni a hivatalos ügyeinket.
- Gyuri megtéréséért. Hagyja abba az ivást, tudjon és akarjon dolgozni, értelmes életet élni.
- Bandi testi-lelki gyógyulásáért; Gyurival együtt tudjanak békés, normális életet élni.
- Erzsi néni és Marika néni gyógyulásáért.
- Hogy Ani jó döntést hozzon; azt a munkát válassza, amit Isten neki szánt. Találjon békét, örömet, és tovább tudja vinni a vállalkozását.
- Daniért, hogy betegsége jól kezelhető legyen, ha lehet, meggyógyuljon. Családjának erősödjön a hite.
- Hogy a kerti munkákat minden évszakban rendben és időben el tudjuk végezni.
- Hogy kisfiam jól érezze ott magát az óvodában, legyenek barátai.
- Hogy megszabaduljak minden sötét gondolattól; a jövőtől való félelemtől, a kétségbeeséstől; és a gonosz minden támadásától.
- Egy barátomért, hogy lássa, Isten mire hívja. Gyógyuljon meg, és találja meg hivatását. Édesapja kapjon munkát.
- Gyermekeimért, hogy megmaradjanak Isten szeretetében, békéjében, Ő vezesse őket egész életükön át.
- Hogy kisfiam óvó nénije hagyja abba az ezotériát és megtérjen. Addig is semmiféleképpen ne tudjon ártani a gyerekeknek.
- Juditért, hogy megtérjen és tudjon boldogulni; kisfiaiért.
- Hogy pici fiaimnak használjon a gyógytorna; tudjunk eleget gyakorolni.
- Hogy kislányomnak rendbe jöjjön a halláscsökkenése. Használjon a logopédiai foglalkozás, megtanuljon szépen beszélni, és legyen türelmünk eleget gyakorolni.
- Böbéért, hogy megtérjen; el tudja adni a házat, és tudjon új életet kezdeni.
- Hogy gyerekeink fogszabályzása jól sikerüljön.
- Anyukámért, hogy a térde jól kezelhető legyen, jól tudjon járni; és kicsit le tudjon fogyni.
- Hogy apukám hite erősödjön és közelebb kerüljön Istenhez.
- Keresztapámért, hogy testileg-lelkileg felépüljön, megszabaduljon minden káros kötöttségtől és minden rossztól. Családja térjen meg.
- Elhunyt Dorottya családjáért.
- J néni teljes gyógyulásáért.
- Egy barátnőmért, hogy legyen testi-lelki ereje ápolni súlyos beteg férjét. Találjon vigaszt és lelki békét. Őt és egész családját Isten vezesse.
- Hogy a héten minden tennivalónkkal végezni tudjunk; legyen elég türelmem a gyerekekhez.
- Hogy legyen elég időm olvasni.
- Hogy T felismerje az ezoterikus dolgokat és szakítani tudjon velük. Megszabaduljon a rossz minden befolyása alól.
- Hogy rendben el tudjuk végezni mindennapos feladatainkat.
- Hogy Ildikó meggyógyuljon.
- Ákosért, hogy eredményesen tudjon tanulni, és jól be tudjon illeszkedni az új osztályba. Apukája és tanárai jó döntést hozzanak.
- Kislányunkat tudjuk hordani a különórákra, és testi-lelki hasznára váljon.
- Hogy gyerekeim óvodájában a gonosz ne tudjon ártani az ezotériával foglalkozó óvodai dolgozókon keresztül.
- Hogy az iskolámban a tanárok világosan lássák az ezotéria romboló hatását, elutasítsák azt, és a diákokat is ebbe az irányba tereljék. Minél több tanár és diák olvassa az erről szóló irodalmat.
- Hogy gyerekeim ne legyenek betegek; a picik időben megkaphassák az oltásokat. Ne kapják el a ROTA-vírusfertőzést.
- Ili testi-lelki gyógyulásáért.
- Ágiért, hogy vigaszt és támaszt találjon; Isten vezesse őt.
- Marika gyógyulásáért; és hogy tudjon dolgozni. Találja meg a helyes utat a családi életében is. Testvére térjen meg.
- Hogy újra meg tudjak tanulni biztonságosan vezetni, és ne érjen baleset.
- Hogy családtagjaimat ne érje baleset.
- Brigittáért, hogy a lába meggyógyuljon.
- Hogy István olyan állást kapjon, amilyet szeretne.
- Zsuzsa édesanyjáért, aki idősek otthonába került, és elég rossz állapotban van.
- Hogy sógoromnak sikerüljön a nyelvvizsgája.
- Hogy Zsolti magas vérnyomása jól kezelhető legyen, ő pedig képes legyen az életmód-változtatásra.
- Hogy kis ikreink asztmára-allergiára való hajlama ne okozzon náluk semmilyen súlyos betegséget.
- Hogy M és A házassága rendbe jöjjön, mindketten akarjanak ezért tenni, és Istentől kérjenek segítséget. Gyerekeik boldog családban nőhessenek fel.
- Krisztáért, aki nagyon beteg, hogy megtérjen; elfogadja Jézust Megváltójának és szívébe béke költözzön. Gyerekeiért és családjáért is imádkozzunk.
- Békességért.
- Hogy világosan lássunk és tudjuk jól dönteni. Isten vezessen minket.
- Mónika és családja megtéréséért.
- Tünde megtéréséért; családjáért.
- Gyuri gyógyulásáért; családjáért, megtérésükért.
- Hogy a kislányom óvó nénijével kapcsolatos problémák jól oldódjanak meg.
- Hogy rendben el tudjam végezni a háztartási és a ház körüli munkákat; minden aktuális teendőmmel rendben végezni tudjak.
- Nelli szabadulásáért; megtéréséért.
- Larry, Evelyn és Michael szabadulásáért, megtéréséért.
- Zsuzsiért, hogy az anyja ne tegye tönkre az életét; merjen megházasodni és önálló életet kezdeni; az anyja térjen meg.
- Hogy kislányunknak találjunk megfelelő tanítónőt; és felvegyék abba az iskolába.
- Férjem előadásainak sikeréért.
- Hogy minden szempontból jól sikerüljön a nyári szünetünk; töltődjünk fel testileg-lelkileg; a gyerekeinknek szervezett programjaink tartalmasak, értékesek legyenek.
- Elhunyt Sándor lelki üdvéért; feleségéért.
- Flóra gyógyulásáért; szüleiért.
- Egy fiatal lányért, akinek meghalt a pár hetes kisbabája. Találjon békét, Isten vezesse őt.
- Éva lelki üdvéért; családjáért.
- A Szentlélek világosságát kérem, hogy mindig bölcsen tudjak adakozni.
- Juditért, hogy ne vegyék el tőle a kisbabáit. Rendeződjön az élete, és megtalálja Istent.
- Hogy férjem határidős munkái rendben legyenek.
- Hogy legyen időnk megvenni a szükséges ruhákat.
- Hogy kislányunknak használjon a fejlesztő torna. Legyen időnk rendesen gyakorolni.
- Hogy tudjunk minden szempontból megfelelő autót venni.
- Hogy nyaralásunk a gyerekekkel minden baj nélkül, jól sikerüljön; szép időnk legyen, tartalmasan tudjuk az időt eltölteni.
- Egy balesetet szenvedett anya gyógyulásáért.
- Matyiért, hogy a tüdeje teljesen meggyógyuljon. Családjáért.
- Egy leváltott közös képviselőért, hogy hagyja abba a csalást és a hazudozást; megtérjen, és ne ártson többet.
- Ritáért, hogy kapjon neki való munkát.  
- Hogy cégünk pénteken induló projektje jól sikerüljön.
- Hogy nagyon jól megtudjam csinálni az előttem álló feladatokat és sikert érjek el velük.
- Hogy a kutunkban legyen elég víz.
- Az utazásomért.
- Hogy az ügyünk jól rendeződjön.
- A kutyánkért.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Hogy Andrea és Miklós mély kapcsolatba kerüljenek Istennel, mindig az Ő szeretetében éljenek és abban is haljanak meg.
- Hogy Ági megszabaduljon a beteges világvége várástól és egészséges, mély kapcsolatba kerüljön Istennel és találjon magához illő társat.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni és Isten adjon erőt és bátorságot neki ahhoz, hogy tudjon a férjének segíteni.
- Hogy G.és A megszabaduljanak minden démoni hatástól és megtérjenek, és amíg ez meg nem történik, kérjük, hogy Isten korlátozza őket a rosszban.
- Két barátnőnkért, hogy ne szakadjanak el Istentől, hanem visszatérjenek Hozzá és Rá bízzák az életüket.
- Hogy K. megszabaduljon minden esetleges démoni kötéstől és hatástól.
- Hogy Kati meg tudjon bocsátani az anyjának és a testvérének, és meg tudja csinálni a saját önálló életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy egy barátnőnk és a családja megszabaduljon minden olyan negatív szellemi hatástól, amit az okozhatott, hogy otthon szült, olyan emberek közreműködésével, akik new age elkötelezettségűek.
- Hogy egy barátunk és gyerekei megkeresztelkedjenek, ha lehet, katolikusnak.
- Jánosért, hogy szakítson az életében lévő rosszakkal és jó útra térjen.
- Hogy Ildikó lelki sebei meggyógyuljanak és megtalálja Istent.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy az öcsém és a családja megtérjen és megmeneküljenek.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy Gyurinak sikerüljön megszereznie a diplomáját.
- Hogy apám megtérjen mielőtt meghal.
- Hogy Bandiék találjanak megfelelő munkát maguknak és rendbe jöjjenek anyagilag.
- Hogy Endréék megtérjenek, szentségi házasságot kössenek és a kegyelem állapotában éljenek, és abban haljanak meg.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy utol tudjuk érni magunkat a munkáinkban.
- Hogy anyagilag rendbe jöjjünk.
- Hogy Mária és Beáta megtérjenek és addig is amíg ez meg nem történik, Isten korlátozza őket a rosszban.
- Hogy Emi élete rendeződjön.
- Hogy a növényeink legyőzzék a betegségeket és a kártevőket.
- Hogy a macskák ne tudjanak kárt tenni a kertünkben lévő mókusokban.
- Nóráért és Andrásért, hogy igazán megtalálják Istent és az Ő szeretetével meg tudják újítani a kapcsolatukat.
- Editért, hogy karban tudják tartani a betegségét és rendeződjön az élete.
- Kláráért, hogy megtérjen és amíg ez nem történik meg, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy Misi meggyónjon és visszatérjen az Egyházba.
- Hogy Musza macskánknak, akit kiengedtünk, továbbra se legyen semmi baja és ő se csináljon semmi bajt, ne bántsa a mókusokat, a gyíkokat és a békákat.
- Hogy Kingáék új és jó életet tudjanak csinálni Angliában, és mindenben jó döntéseket hozzanak. Hogy Kinga kapjon jó állást és Gábor kapjon képességeinek megfelelő munkát és ki tudja bontakoztatni a tehetségét.
- Hogy ismerőseink megszabaduljanak minden démoni hatástól és kötéstől és megtérjenek.
- Hogy a kiadó minden baj nélkül, gyorsan meg tudja csinálni a program váltást és a tervezett CD-ket ki tudja gyorsan adni.
- Magdáért és a kéréseiért.
- Hogy a szomszédainknak teljesen meg tudjak bocsátani és át tudjam a rosszakat adni Istennek. Hogy a szomszédaink életén Isten áldása legyen és megtérjenek. És amíg meg nem térnek korlátozza őket Isten a rosszban.
- Hogy a szorongásaim ne ziláljanak szét, hanem a szorongások ellenére tudjak dolgozni.
- Mariért, hogy béke legyen benne és békét tudjon teremteni a családban. Hogy ellen tudjon állni a kísértéseknek és Istent helyezze az életében az első helyre.
- Egy "harmadikért", hogy ne zilálja szét mások házasságát. Megszabaduljon a gonosz minden hatásáról, megtérjen és rendeződjön az élete.
- Mártonért, hogy megtalálja a jó utat és kitartson azon, hogy rendeződjön az élete.
- Hogy egy házaspár kapcsolata rendbe jöjjön és meg tudjanak bocsátani egymásnak.
- Kérnék Marinak és Zsuzsinak segítséget a gondjaikban.
- Editért és az anyósáért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és hogy Edit anyósa a hátralévő idejét emberhez méltó módon töltse és jól fel tudjon készülni arra, hogy hamarosan Isten elé fog állni.
- Hogy lássuk hogyan alakítsuk hosszú távon az életünket.
- Kínai barátainkért és az egész családjukért, hogy Isten áldja meg őket és minden ügyüket és hogy mindig az Ő útján járjanak és megtérjenek.
- Hogy az elromlott winchesterről megkapott anyaggal minden rendben legyen.
- Hogy sikerüljön megoldani a számítógépes anyagok biztonságos tárolását.
- Hogy jól megerősödjön a spanyol nyelvtudásom.
- Hogy Antal elmenjen gyónni és járjon misére és áldozzon. Hogy úrrá legyen az életében lévő nehézségeken és elmúljon a depressziója.
- Hogy Anna megtérjen, hogy Isten segítségével úrrá legyen a cukorbetegség okozta súlyos pszichés problémákon és örömben szeretetben éljen.
- Hogy barátaink házassága megerősödjön, szeretetben tudják hordani egymás terheit, újra sok örömet találjanak egymásban és a jóban erősítsék egymást.
- Hogy gyorsan végig tudjam olvasni és jól megértsem a szakirodalmat.
- Hogy Béla megszabaduljon az alkoholtól való függésétől, hogy szakítani tudjon az életében a bűnnel, megtérjen és megtapasztalja Isten szeretetét és arra tudja építeni az életét.
- Hogy mindenkinek meg tudjak bocsátani.
- Hogy Adrienn lelki sebei begyógyuljanak, meg tudjon bocsátani és mély kapcsolatba kerüljön Istennel.
- Feriékért, hogy Isten szeretetében éljenek és szeressék egymást.
- Hogy Tamás be tudja hozni az elmaradásait a céges munkákban.
- Hogy Anna megtérjen.
- Hogy a kutyánk mindig visszajöjjön ha hívjuk és ne szökjön el és rendbejöjjön a viselkedése.
- Hogy meggyógyuljon az arcomon lévő seb.
- Hogy le tudjak fogyni.
- A-ért és a kisfiáért. Hogy A. jó anya legyen és sok örömet találjon a fiában, és hogy rendeződjön a családi életük.
- Hogy Judit megtalálja Istent, rendeződjön az élete és találjon egy hozzá illő, szerető társat. Hogy jó munkát találjon, és ne vállaljon el semmi olyan munkát, ami kárára lenne.
- Hogy T vállalkozása jól sikerüljön.
- Feriért, hogy igazán megtalálja Istent és teljes mértékben az Ő eszköze tudjon lenni, és amíg ez meg nem történik, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy Attila házassága rendeződjön és megtalálja Istent.
- Hogy tudjunk szerdán és pénteken böjtölni.
- Hogy gyorsan és jól meglegyünk a fordítással és minden rendben legyen vele.
- Kingáért, hogy meg tudja csinálni az önállóéletét, begyógyuljanak a lelki sebei és valóban megtalálja Istent.
- Éváért, hogy megszabaduljon a gonosz minden hatásáról, megtérjen és begyógyuljanak a lelki sebei. És amíg ez meg nem történik, kérem, hogy Isten korlátozza őt a rosszban.
- Hogy Monika lelki sebei meggyógyuljanak, megszabaduljon a szorongástól és depressziótól és teljesen át tudja adni az életet Istennek.
- Hogy Kati élete rendeződjön, megszűnjenek a szorongásai, pánikrohamai és elmélyüljön a kapcsolata Istennel. Hogy a mostani nehéz helyzetében helyt tudjon állni.
- Hogy Márta kiszabaduljon egy romboló viszonyból.
- Hogy Panka és az anyukája kikerüljenek a mostani rettenetes helyzetükből és rendeződjön az életük.
- Hogy Tünde és Kati lelki sebei begyógyuljanak, akarják a jót és mély kapcsolatba kerüljenek Istennel.
- Hogy Teri kapjon megfelelő kezelést, hassanak rá a gyógyszerek és jobban legyen. Sikerüljön jól beállítani a gyógyszereit, hogy képes legyen önálló életvitelre.
- Hogy Bálint és Gabi kapjanak munkát és meg tudjanak élni a keresetükből. Hogy lelkileg rendbe jöjjenek és visszataláljanak Istenhez.
- K. kertészeti vállalkozásáért.
- Hogy Benjáminnak sikerüljön megfelelő iskolát találni. S hogy a szülei felelősséget érezzenek azért, hogy ne hagyják őt kallódni.
- Hogy a rigók és a harkályok megmaradjanak a kertben.
- Hogy a mókusoknak ne legyen bajuk és megmaradjanak a kertben.
- Hogy az újonnan ültetett és átültetett növények jól fejlődjenek.
- Hogy a megdőlt nyárfa ne okozzon semmi bajt.
- Hogy a vérnyomásom rendbe jöjjön.
- Gézáért és a kollégáiért, hogy jól menjen az üzletük, áldás legyen az életükön és megtérjenek.
- R. Ágiért, hogy begyógyuljanak a lelki sebei, megszabaduljon minden negatív szellemi hatástól és megtalálja Istent.
- Juliért, hogy találjon egy férjet, akivel nagyon szeretik egymás és megtérjen ő is és a családja is.
- Krisztáért, hogy megszabaduljon minden negatív szellemi hatástól és meggyógyuljanak a lelki sebei. Hogy Isten erősítse meg őt, hogy a jó úton járjon.
- Anitáért, hogy igazán mély kapcsolatba kerüljön Istennel, meggyógyuljanak a lelki sebei és megújuljon az élete.
- Teriért hogy Isten akaratának megfelelően tudja rendezni a kapcsolatát, hogy ne szakadjon el Tőle, hanem mindig Vele legyen és megtalálja a boldogságát. Hogy az új munkahelyén jól helyt tudjon állni, meg legyenek vele elégedve. Jól érezze magát az új helyzetében.
- Katiért, hogy megerősödjön az Istennel való kapcsolata, begyógyuljanak a lelki sebei, és megújuljon az élete. Hogy minél gyorsabban megtalálja az útját.
- Hogy sikerüljön időben megvenni télire a fát és télen száraz fával tudjunk tüzelni, és jó minőségű fát tudjunk venni, amivel gazdaságosan tudunk tüzelni.
- Erzsike lelkiüdvéért.
- Hogy ne felejtsem el bevenni a gyógyszert és rendbe jöjjek.
- Hogy a sürgős munkámat meg tudjam gyorsan csinálni.
- Hogy A. tudjon és akarjon segíteni a barátainak.
- Gézáért és Noémiért, hogy szeretetben megújuljon a kapcsolatuk és a nehézségeik jól oldódjanak meg.
- Kérünk Ferencnek segítséget, hogy az új cége megerősödjön és jól működjön. Kérjük, hogy ő és a családja is megszabaduljanak minden esetleges démoni hatástól, megtérjenek és Isten szeretetében éljenek.
- Krisztának kérünk súlyos betegségeiben segítséget és hogy a nehézségek közelebb vigyék őt Istenhez, és eljusson az Ő teljes szeretetére.
- Kérjük, hogy Vili ne hamis dolgokban, hanem Istenben találja meg a biztonságát.
- Hogy a kutyáink ne tegyék többet tönkre a bejárati ajtónkat.
- Timiért és Miklósért, hogy megerősödjenek Isten szeretetében és erre alapozva, begyógyuljanak a lelki sebeik és rendeződjenek a kapcsolataik.
- Laciért és Erikáért, hogy megértsék az ezotéria káros voltát és minden ezoterikus dologgal szakítsanak, ha bármi negatív hatás érte őket, Isten szabadítsa meg őket minden démoni kötéstől és hatástól és igazán megtalálják Istent. 
 - Johannáért, hogy belsőleg megerősödjön és megtalálja a társát. Hogy megtalálja a kapcsolatot Istennel. Hogy a szakmájában öröme és sikere legyen.
- Hogy Mari talpra tudjon állni és mély kapcsolatba kerüljön Istennel.    
- Hogy meg tudjak tanulni latinul.  
- Hogy egy a családunkat érintő   fontos kérdésben lássuk Isten akaratát és jól döntsünk.
- Noémiért, hogy meggyógyuljanak a lelki sérülései és megtalálja Istent.
- A férjemért, akit a munkahelyén alaptalanul gyanúsítanak lopással.